Kováts Vera utálja a szombatot
2011. október 27. 14:47
A legfiatalabb X-Faktor versenyző hétről hétre megkönnyezi az élő-show-kat.
Kováts Vera az X-nek mesélt az X-Faktor élő show-jainak megpróbáltatásairól. A mezőny legfiatalabb énekesnőjének adásról adásra komoly félelmei vannak. Bár hatalmas tétje van a hétvégi versenyeknek, Vera mégsem saját magáért aggódik.
- Nem attól félek, hogy elrontom a dalt, meg hogy én kiesek, hanem hogy valaki kiesik és nem lesz többé ott. Utálom a szombatot emiatt, mert valaki mindig kiesik. – mondta Vera.
Vera legutóbb Demes Tamás kiesésén borult ki, úgy érzi egy újabb családtagot veszítettek el az X-ek csapatából. A fiatal tehetség rettentően élvezi, hogy együtt lakhat a többiekkel és persze azt is, hogy az otthon melegéből kiszakadva egy kicsit önállóbb is lehet, mint korábban. Két szombat között azonban félre kell tennie az aggodalmait, hiszen nagy felelősség van a nyakában. Nem csak énektanárának és mentorának, de több millió nézőnek kell megfelelnie hétről hétre. Előbbiek egyébként rendkívül elégedettek versenyzőjükkel, Veronika pedig igyekszik minden tanácsukat megfogadni az élő show-ban.
- Nem nagyon gondolom át előre a dalt, hogy miről szól, meg mit fogok csinálni, de amikor felmegyek a színpadra, mindent úgy csinálok, ahogy meg volt beszélve. – mondta Vera.
A teljes beszélgetést megnézheti az X 38. adásában!

Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem