Geszti Péter: Nem díjazta a közönség a pokoli nehéz munkát!

rtl.hurtl.hu

2011. október 16. 17:29

A mentor foggal-körömmel védi rockbandáját. Szerinte méltatlan, hogy a Rocktenors-t küldte párbajozni a közönség.

Geszti Péter az After X-ben ezúttal nem a versenyzőket, hanem a közönséget illette kritikával. A mentor úgy érzi, rock csapata ezerszer többre hivatott annál, minthogy az első élő adásban kiszórják őket. Rocktenorék szerencsére megúszták az első párbajt, de azóta folyamatosan azon agyalnak, hogy a következő show-ban mivel tudnák megfogni a közönséget. Geszti szerint a későbbiekben akárhogy is alakul, ő tiszteletben tartja a közönség döntését, de kikéri magának, hogy csapata már az első show-ban a ranglista aljára került.
- Nagyon nem számítottunk arra, hogy a Rocktenors megy párbajozni, a többi mentortársam is ezt erősítette meg. És azt gondolom, hogy kicsit méltatlan is bizonyos értelemben, de nyilván a közönséget nem lehet leváltani és tiszteletben kell tartani a döntését. – mondta Geszti.

A mentor azonban nem csak a publikumra neheztelt kissé, de mentortársa, Keresztes Ildikó döntése előtt is értetlenül állt.
- Ildikó döntését abszolút nem értem. Ő, aki a rock egyik nagy asszonya Magyarországon, nem értem miért nem vette észre, hogy a Rocktenors sokkal nagyobb kvalitás. – mondta Geszti.

Geszti bár örül csapata továbbjutásának, de az elkövetkező napokban komoly fejtörés vár rá. Szerinte még az is lehetséges, hogy újragondolják a fiúk további fellépéseit dalválasztás szempontjából.

- Át kell, hogy gondoljam bizonyos értelemben a fiúkkal való együttműködés stratégiáját abban, hogy milyen dalokat választunk. Úgy látom, hogy Magyarország népessége leginkább a drámai és balladisztikus dalokat díjazza. – mondta Geszti.

A mentor emellett kifejtette, hogy a Rocktenors kiesésével szerinte sokat fakulna az X-Faktor palettája, úgy véli, a srácok olyan show-elemekkel gazdagíthatják a tehetségkutatót, amire a többi tíz versenyző soha nem lenne képes.
Hogy mit szóltak a párbajhoz a Rocktenors tagjai, megnézheti az After X 9. adásában!
undefined
Nézd az X-Faktort minden szombat este az RTL-en vagy online RTL+ Premiumon!