Gyurcsík Tibi bármiből tud vacsorát főzni
2011. október 14. 14:18
Tudod, hogyan indul és hogyan végződik az énekesek egy napja? És hogy kik lettek barátok és mit éreznek egy-egy énekóra után? Most maguk árulják el, milyen az életük, mióta összeköltöztek a Corvinon.
Ez volt az első gondolatom, mikor elfoglaltam a szobám…
„Azt a mindenit!” Igazából megszólalni sem tudtam, annyira lenyűgözött a látvány.
Korábban is laktam már idegen helyen, amikor…
„Azt a mindenit!” Igazából megszólalni sem tudtam, annyira lenyűgözött a látvány.
Korábban is laktam már idegen helyen, amikor…
Kollégista voltam az egyetemen, bár az csak egy kis lyuk volt, ehhez képest. 100 éves bútorokkal, ahol a szobát is én festettem ki, hogy jobb kinézete legyen.
Ilyen volt az első reggelem…
Az összes reggelem egyforma, mert minden kis zajra felkelek, így én vagyok az első, aki a futárnak ajtót nyit a csengetésre :-)
Az összes reggelem egyforma, mert minden kis zajra felkelek, így én vagyok az első, aki a futárnak ajtót nyit a csengetésre :-)
Vele szoktam reggelizni…
Aki épp a konyhában ül vagy a tévé előtt. Jól esik, ha valaki mellettem ül olyankor.
Ezt szoktuk enni, inni…
Ezt szoktuk enni, inni…
Ez az, amiből sosem csinálok problémát, mivel kollégista voltam jó pár évig, ezért ügyesen mozgok a konyhában és mindig feltalálom magam. Szinte bármilyen alapanyagból lehet ételt főzni.
Így töltöm el lefekvés előtti szabad perceimet (óráimat)…
Még utoljára megnézem az üzeneteimet, válaszolok rájuk és elolvasom a híreket.
Ő segít a legtöbbet nekem abban, hogy…
Kocsis Tibóval bármit meg tudunk beszélni, akár zenei dologban tanácsot kérek, akár lelki támaszra van szükségem, számíthatok rá.
Ilyen a viszonyom a lakótársaimmal…
Jó a hangulat nálunk, nem telik el úgy egy napszak, hogy ne lenne jókedv, ami nekem nagyon fontos. Egy mosoly mindig gyógyít :-) Jó adni és kapni is!
Ez szokott járni a fejemben táncóra után…
Egy picit irigykedem a tánctanárra, én is úgy szeretnék táncolni, mint ő.
Ez szokott járni a fejemben énekóra után…
Két dolog jár a fejemben olyankor. Az egyik, hogy hihetetlenül hálás vagyok, hogy ilyen szakmai kezek közé kerültem, akivel jó együtt dolgozni. A másik pedig, hogy még mennyi munka vár rám, de hiszem, hogy meg lesz a gyümölcse.
Ebben a lakásban vendégeskedem leggyakrabban…
A legtöbbet a saját lakásunkban vagyok. Jobbára hozzánk jönnek át a többiek.
Ők jönnek át hozzánk leggyakrabban…
Alexa, Hajdu ikrek és Curtis aki mindig elvisz valamit a hűtőből.
Így választom ki a számaimat…
Legtöbbször Tibó tanácsát kérem ki, ha valamilyen új dallal állok elő, és persze megmutatom az énektanárnak is. Megvárom a véleményét és közösen megpróbáljuk „gyurcsíktibisre” alakítani.
Erre számítottam… Ezt kaptam…
Elképzeléseim voltak a versenyről, a stábról, a szakmai háttérről, a lakásról, de ehhez képest a valóság túltett mindenen. Nem gondoltam volna, hogy ilyen körülmények között fogunk élni, és hogy a legprofibb emberekkel dolgozhatunk, ezt máig alig hiszem el, örülök neki. Hálás vagyok, hogy itt lehetek, bízom benne, hogy még sokáig.
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem