2011. október 9. 10:40

Malek Miklós szerint Beuka kiszámíthatatlan, de pozitív kisugárzása magával ragadhatja a közönséget.

Malek Miklós a Cool Tv After X című műsorában árulta el, hogy mit gondol a csapata (25 év felettiek) eddigi teljesítményéről. A mentor kifejezetten örült, hogy ezt a korosztályt kapta idén, hiszen, mint mondta, ők már kifejlett egyéniségek, csak tökéletesítgetni kell őket, nem pedig az alapoktól felépíteni. Malek elsőként Luther Beukáról fogalmazott meg néhány gondolatot. A szövegét néha elfelejtő lányról már az X-Faktor elején sejteni lehetett, hogy nem egy ’’könnyű eset’’. Mentora ráadásul eleinte nem volt elragadtatva tőle, később mégis felfedezett benne valamit.
- Nem győzött meg engem az énekével egyáltalán, viszont a személyiségében volt valami nagyon érdekes. –mondta Malek Miklós az After X-ben.
Malek emellett megjegyezte, hogy a kisugárzás, az, hogy ki marad meg a közönség emlékezetében az egyik legfontosabb tényező az X-Faktorban. Ebből a szempontból szerinte Beukának nincs félnivalója, hiszen már a Táborban emlékeztek rá a mentorok, pedig gyakran megesik, hogy egy kiváló produkció előadóját is elfelejtik, amikor több száz fénykép közül kell válogatniuk. Geszti Péter szerint azonban nagyon vigyáznia kell Maleknek, a Csapatok mentora úgy véli Beuka könnyen okozhat csalódást
- Szerintem Beuka az a típusú csaj, akiben fura, sötét energiák is kavarognak, ettől izgalmas, a kiszámíthatatlansága izgalmas. De hogy szabad-e vele belemenni egy professzionális show-sorozatba, ez nagyon határeset. – tette hozzá Geszti.
Hogy mit gondol a többi versenyzőjéről Malek Miklós, megnézheti az After X 7. adásában!
undefined
Nézd az X-Faktort minden szombat este az RTL-en vagy online RTL+ Premiumon!