Nagy csalódások érték a mentorokat a Táborban
2011. október 1. 20:55
Az első körben jól teljesítő versenyzők közül többen is hibáztak és nem mindenki kapott második lehetőséget.
Az első Válogató sikerei után a legjobb 150 énekes nagy reményekkel érkezett a Táborba. Ekkor még nem sejtették, milyen megpróbáltatások várnak rájuk. Itt az első körhöz képest teljesen új feladatok elé állították a versenyzőket a mentorok. Érkezésük után 3-4 fős csapatokra osztották az énekeseket és ekkor tudták meg, hogy másnapra meg kell tanulniuk együtt egy dalt. Egyetlen éjszakájuk volt arra, hogy összeállítsák a közös produkciót.
Kevés olyan szerencsés akadt, aki ismerte azokat, akikkel egy csapatba került, de még ez sem volt garancia a sikerre. A két jóbarát, Bagossy Norbi és Baricz Gergő közösen készültek a U2 Vertigójával, de a lelki támogatás nem volt elég a kifogástalan produkcióhoz. Bár Norbi és Gergő gyengébben teljesített, mint első szereplésükkor, megkapták a lehetőséget a továbbjutásra. A mentorok kíméletlen szavainál azonban jobban mardosta az énekeseket a bűntudat, amiért nem tudtak 100 százalékosan teljesíteni.
A másodszor induló Mazsi és Németh Katica elrontotta Tóth Gabi Elég volt című dalát, de azonnal újrakezdhették, miután a csapat harmadik tagját hazaküldték a mentorok. A két visszatérő továbbjutott a legjobb 100-ba, de nem nyugodhattak meg teljesen, senki nem volt elégedett a produkciójukkal, ők maguk sem. Geszti Péter nagyon várta a Hajdu-ikreket, akik első alkalommal könnyeket csaltak a mentor szemébe. Bea és Mariann a másik ikerpárral, a Wild Flowers tagjaival együtt készült Lady Gaga Born This Way-ével, de Geszti már az első sorok után leintette őket és megkérte mindannyiukat, hogy több életet vigyenek a produkcióba. A lányoknak nem sikerült felhozni magukat arra a szintre, amit elvártak tőlük. Geszti csalódott volt, akárcsak a lányok. A Hajdu-ikrek kaptak egy újabb esélyt, a Wild Flowers viszont búcsúzott.

Barna Gergő az első Válogatón lenyűgözte a mentorokat a Mad Worlddel. Ezúttal két lánnyal állt színpadra. Kollányi Zsuzsával és Farkas Évivel a U2 One című dalát választották. Gergő elvétette az ütemet, amitől szinte azonnal össze is omlott, így átengedte a terepet a lányoknak. A hiba ellenére a mentorok láttak fantáziát mindannyiukban ezért továbbjuttatták őket. A sok csalódás után jöttek olyan versenyzők is, akik hozták szokott formájukat és a mentorok fellélegezhettek. De csak addig, míg le nem kellett felezniük az énekeseket.
A 100 legjobb versenyzőt 25 fős csoportokra osztották, ekkor már tudták, hogy csak a legjobb 50 maradhat. Hogy ki melyik csoportba került, azt csak órákkal később fedték fel előttük a mentorok. Két 25 fős társaságnak búcsúznia kellett, a másik kettő viszont önfeledten örülhetett a továbbjutásnak. Három énekes az elutasítás fájdalmát és a továbbjutás örömét is átélhette mindössze néhány percnyi különbséggel. Kumich Tamás, Nánássy Tibor és Varjú René egyéni énekesként indult a versenyben, de a Táborban egy csapatba kerültek. A mentorok már akkor meglátták bennük a lehetőséget, mert szerintük együtt igazán izgalmas csapatot alkotnak. Végül azt a döntést hozták, a fiúk egyénileg nem, de csapatban folytathatják a versenyt. Tamás, Tibi és René nem gondolkodtak sokat a mentorok ajánlatán, örömmel vetették bele magukat a felkészülésbe, ugyanis egy napjuk maradt, hogy egy teljesen új dallal, együtt lépjenek a mentorok és a közönség elé a legjobb 50 között.
Már csak egyetlen forduló és megtudjuk, kik készülhetnek a Mentorok házába, ahonnan már egyenesen az élő show-ba vezet az út! X-Faktor – A Tábor vasárnap este 19 órakor az RTL Klubon!
Már csak egyetlen forduló és megtudjuk, kik készülhetnek a Mentorok házába, ahonnan már egyenesen az élő show-ba vezet az út! X-Faktor – A Tábor vasárnap este 19 órakor az RTL Klubon!
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem