Baricz Gergely 500 évesnek érzi magát

rtl.hurtl.hu

2011. szeptember 28. 0:05

A Wicked Game-mel hatalmas sikert arató srác számos szerelmi csalódást megélt már, de kitartóan keresi élete párját. Gergely ki akar törni eddigi életéből és csak a zenével szeretne foglalkozni.

,,Valahogy éreztem magamban, hogy ki akarok robbanni, ki akarok törni abból a közegből, amiben épp élek. A zene az egyetlen dolog, ami tudok is csinálni és boldogan meg is tudom tenni azt, ami kell a zenéhez.’’ – mesélte Baricz Gergely a Cool Tv X című műsorának, amikor arról kérdezték, hogy miért jelentkezett az X-Faktorba. A gyergyószentmiklósi fiú úgy érzi, a tehetségkutatóban találhatja meg számítását, hiszen egész életében az éneklés és a zene foglalkoztatta igazán. Már kiskorában megismerkedett az énekléssel és – bár hegedűművésznek szánták – a gitárral vált teljes egésszé zenei repertoárja. Gergely utólag sem bánja, hogy vonó helyett a pengetővel került közelebbi kapcsolatba.
- Idővel rájöttem, hogy nem az a fajta vagyok, aki precíz dolgokat akar kihozni a zenéből, inkább érzésből szeretem ezt csinálni. – mondta Gergő.
A fiatal tehetség produkciója kapcsán a mentorok között többször is szóba került a hitelesség, akik szerint korát meghazudtolóan adta elő Chris Isaak keserédes klasszikusát. Gergő az X-nek elárulta, hogy egyrészt úgy készül a dalokra, hogy számtalanszor meghallgatja az eredeti előadókat és próbálja ellesni a technikákat, emellett a saját érzelmeit is beleszövi a fellépéseibe.
- Sokszor megégettem magam a szerelemben. Én azt szoktam mondani a lányoknak, amikor el kéne csábítanom őket, hogy én tulajdonképpen már vagyok ötszáz éves, amennyit gondolatban megéltem. –mondta Gergely.
A teljes beszélgetést megnézheti az X 17. adásában!
undefined
Nézd az X-Faktort minden szombat este az RTL-en vagy online RTL+ Premiumon!