Tóth Gabi nagyon csípi Tóth Gabit
2011. szeptember 23. 9:54
A névkettősség nem akadály: a slágergyáros énekesnő már meg is találta a megoldást.
A 2011-es X-Faktor harmadik válogatójának egyik legenergikusabb produkcióját láthattuk Tóth Gabitól, no persze nem az immáron hét éve éneklő énekesnő állt a pódiumra, csupán egy névrokona. ’’Kettes számú’’ Tóth Gabi azonban hatalmas sikert aratott a Hungária slágerrel, és ahogy azt az X-nek is elárulta már megszokta, hogy a nevével viccelődnek, de hozzátette, ha megtehetné, szívesen állna egy színpadon druszámjával. Gabit sokan talán kissé flúgosnak tartják a színpadi fellépése és az azt megelőző felvezetés miatt, de ez csak részben igaz. A fiatal tehetség - mint kiderült - egy sör mellett döntötte el, hogy ő márpedig az X-Faktor színpadára áll, de nem csak ez volt az egyetlen őrültség, amit életében elkövetett. Gabi korábban egy zenei középiskola nebulója volt, de sajnos távoznia kellett rossz magaviselete miatt. Azóta viszont úgy érzi ,már benőtt a feje lágya és élete azóta is a zene körül forog. Hétvégente újabb és újabb násznép perdül táncra a lány bulizós dalait hallva.
- Nekem a színpad az őrületet, sírást, kacagást jelenti, tehát mindent, ami az élet velejárója és ezt akarom csinálni, amíg bírom szusszal. – mondta Gabi.
Gabi produkcióját persze országszerte ismert névrokona is látta. A számos slágerrel büszkélkedhető énekesnő az X-ben árulta el, hogy nagyon tetszett neki a versenyző produkciója és már azon gondolkodik, hogyan oldják meg a névkettősséget: ,,Mondjuk egy Y-t tehetne a neve végére’’ – viccelődött Tóth Gabi.
A Tóth Gabikkal készült teljes beszélgetést és a mentorok elcsípett gondolatait megnézheti az X 13. adásában!

Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem