Meddig gurul Nánássy Tibor Pokémon labdája?
2011. szeptember 14. 14:20
Az X-Faktor sármos-vörös tehetsége nem véletlenül állt a színpadra egy rajzfilmsláger átiratával.
Az X-Faktor második válogatója is tele volt önjelölt énekesekkel: egy Lady Gaga klón, a Párduc Lányok és a Sződy testvérek is be akarták bizonyítani, hogy nekik helyük van a popszakmában – sikertelenül. Noha a dalválasztása alapján Nánássy Tibort is a komolytalan kategóriába sorolhatták volna a mentorok, nála hamar bebizonyosodott, hogy az egyszerű szövegű dal ellenére a hangok igenis a helyükön vannak. Tibort négy igennel jutalmazta a zsűri, de megígértették vele, hogy a továbbiakban csak valami komolyabb szerzeménnyel rukkolhat elő az X-Faktorban. A továbbjutott tehetség a Cool Tv-n futó X-ben persze mindenkit megnyugtatott, hogy nem hagyta el a zenei ízlése, csupán valami egyedit akart mutatni a közönségnek:
- Azért írtam át ezt a dalt, hogy egy kicsit kilógjak vele a sorból, hátha ez nagyobb löketet ad a mentorok előtt. – mondta Tibor.
Tibor egyébként már évek óta énekel együttesében, de állítja, hogy teljesen véletlenül sodorta az élet a mikrofon közelébe. Azt azonban, hogy a mentorok utasítására felhagy-e a manga-sorozatok betétdalaival, még nekünk sem árulta el.
Tiborról további részleteket tudhat meg az X 7. adásában!

Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem