Nagy Feró magának gyártja a konkurenciát
2011. június 1. 16:04
Az X-Faktor mentorának szívügye a tehetségkutatás. Azért karol fel fiatalokat, hogy maga is motiválttá váljon az új tehetségektől. Szombaton a Csillag Születik Döntőjében adja elő új dalát.
Nagy Feró hamarosan a Csillag Születik Döntőjében lép fel megújult zenekarával, melyet mostantól Nagyferó és a Beatricének hívnak. Több mint 10 év után új lemezt adtak ki Vidámság és Rockandroll néven, erről az albumról hallunk majd egy dalt a szombati Döntőben. Nagy Feróval beszélgettünk terveiről, a közelgő X-Faktorról és a Csillag Születik Döntőjéről.
Miért változott meg a zenekar neve Nagyferó és a Beatricére?

Nagy Feró: Ennek kicsit X-Faktoros vonzata van. A Beatricét kevesebben ismerik, mint Nagy Ferót, és úgy gondoltuk, érdemesebb koncertet, lemezt így hirdetni. Nagyobb közönség ismeri Feró nevét, mert X-Faktor mentor volt.
Mi az oka annak, hogy 10 éve nem adtak ki lemezt? Mi ihlette az új albumot?
Nagy Feró: Elég lusták voltunk. Anélkül, hogy új lemezt csináltunk volna, rengeteg koncertet adtunk. A másik, hogy a zenekarban történt egy átalakítás, hattagúból négytagú lett, és a maradék négy ember sokkal aktívabban dolgozik azóta, hogy nincs itt két ember. Azt gondolom, hogy életünk legjobb lemezét csináljuk.
Tartja a kapcsolatot egykori mentoráltjaival?
Nagy Feró: Tartjuk a kapcsolatot, bár a héten nem tudtam velük találkozni. Amikor Csabi kórházba került, azonnal felhívtam, Katinak is egyfolytában küldtem az SMS-eket, és beszéltünk telefonon, amikor Düsseldorfban volt. Mariann viszont elveszett a szemem elől. Nagyon büszke vagyok rájuk, főleg Wolf Katira és Vastag Csabára, mert ők hihetetlen erősen kezdtek, úgy gondolom, hogy a tehetségkutatók folyamában ők nagyon ott maradnak az élvonalban. Ez ritka.
Mi a véleménye az idei Eurovízió végeredményéről és Kati helyezéséről?
Nagy Feró: Iszonyatosan nagy sikernek számít, nagyon jó volt! Ne zavarjon meg senkit, hogy milyen lett a helyezés, ez a szavazás egy elbaltázott dolog, ezt valahogy át kellene alakítani. De nekünk, magyaroknak nagyon büszkének kell lennünk, hogy végre ott voltunk, egy ütőképes produkcióval, mert Katié az volt, nagyon büszkék lehetünk rá. Ez kicsit engem is igazol, az én mentoráltam volt.
Korábban több amatőr zenekart is hozzásegített már pályájuk elindításához, és most újra elvállalta az X-Faktor mentori szerepét. Miért fontos Önnek a tehetségkutatás?
Nagy Feró: A legfontosabb ebben az, hogy ha mi, öregek nem teremtjük meg a saját magunk konkurenciáját, akkor beleesünk valami csúnya csapdába, akkor mi sem leszünk jobbak. Fontos, hogy ezekkel a fiatalokkal vegyük fel a versenyt. Kell őket segíteni, ők pedig mutassák meg, hogyan kell fiatalos lendülettel csinálni! Imádom, amikor látok fiatal embereket, és látom, hogy úgy zenélnek, ahogy én régen, ifjonti hévvel. Ezt szeretem látni! Sokat segít abban, hogy „megfiatalodjak”, segít felvenni a tempót. Ezzel a zenekarral is azt szeretnénk, hogy a fiatal zenekarok nézzenek ránk, de ne úgy, hogy „na, öreg, trottyos zenekar, hanem szeretném, ha megmérettetődnénk minden pillanatban. Ezért kell őket segíteni. És ha jobbak nálunk, akkor jobbak, hála az égnek! Van, aki jobb lett, aki nagyobb sztár lett és volt hozzá valami közöm. Ez nem baj, nagy öröm, hogy az én mentoráltam volt például a Bikini, már valahol a fellegekben jár, és mégiscsak az én gyerekem.
Mit gondol a Csillag Születik döntőseiről és Ön szerint ki esélyes a győzelemre?
Nagy Feró: László Attilát tartom a befutónak. Egyébként rossz azt mondani, hogy a legjobb, a legtehetségesebb. Ez most szombaton fog eldőlni, abban a pillanatban, hogy éppen ki hozza a legjobb formáját. Úgy érzem, hogy mivel testvérműsorunk, nekem kutya kötelességem figyelni, hogyan dolgoznak mások. Sokat lehet tanulni belőle, például a zsűri munkájából is, mit hogyan csinálnak, mit mondanak, milyen grimaszokat vágnak, hogyan tud az egész emberközpontú lenni. Ez mind érdekes, sokat tanulok belőle. Most a Csillag születik döntőjében mi leszünk az egyik meghívott sztárvendég a zenekarommal.
Készül már az őszi X-Faktorra? Mire számított tavaly ilyenkor a műsorral kapcsolatban, amikor még nem volt semmilyen tapasztalata az X-Faktorról és hogyan gondol az indulásra most, egy szériával a háta mögött?
Nagy Feró: Az X-Faktorra nem lehet készülni. Az első széria félelmetesen sikeres széria volt, ez nagyon nyomasztóan hat a lelkemre, hogy tudunk-e ugyanolyan jók lenni, lesznek-e ugyanolyan tehetséges emberek? Egy baj van, hogy az X-Faktort maga az élet csinálja, nem lehet rá készülni. Vagy készen állunk és sikerül, vagy nem. Szerintem ez a feszültség hozza meg a sikert. Ez egyfajta lámpaláz…
Jön a fesztiválszezon, hol láthatjuk a Nagyferó és a Beatricét?
Nagy Feró: Nyáron minden nagyobb fesztiválon ott leszünk, a soproni Volton, a Hegyalja Fesztiválon, jövő héten a Zöld Pardonban lépünk fel. Október 8-án pedig nagy lemezbemutató koncertünk lesz a Körcsarnokban.
Ha kíváncsi vagy a Nagyferó és a Beatricére és új dalukra, nézd a Csillag Születik Döntőjét szombaton 20 óra 30 perckor az RTL Klubon!

Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem