Videó

Orbán Viktor 2003-ban: Ahogy eddig is, most is ki fogok állni azért, hogy az emberi jogok ne sérüljenek

rtl.hurtl.hu

2024. június 14. 5:44

2003-ban ezen a napon indokolta meg Orbán Viktor a nyilvánosság elött, miért gondolja, hogy a kormány megsérti az emberi jogokat – mindez azután történt, hogy Kereszténydemokrata Internacionálé a Fidesz indítványozására Lisszabonban elfogadott egy nyilatkozatot, amely szerint Magyarországon súlyosan sértik az emberi jogokat. A május végén elfogadott nyilatkozat, amely hamar eltűnt az internetről, egyebek mellett azt állította, hogy a szocialista-liberális kormány hazaárulással vádolja azokat, akik bírálják. 

A kormányzó MSZP ezután felszólította Orbánt, hogy támassza alá a leírt vádakat – így ő később Kovács László pártelnöknek írt levelében azt írta, szerinte sérti az emberek jogait, 

  • ha lemásolják adataikat, 
  • ha megüzenik a cégeknek, hogy politikai alapon döntsenek arról, hogy mely politikai lapokban hirdetnek, 
  • és ha támadást indítanak alkotmányosan független intézményekkel szemben.

Kovács László erre a levélre úgy reagált, hogy Orbán Viktor egy kérdésére sem válaszolt, és nem támasztotta alá a lisszaboni dokumentumban szereplő vádakat.

#Videó#ezen a napon#Belföld#orbán viktor#emberi jogok#kormány#kovács lászló#Kereszténydemokrata Internacionálé#hazaárulás#Medgyessy-kormány

Címlapról ajánljuk