Három éve ilyenkor javában tiltakoztak az SZFE hallgatói az átalakítás ellen2020-ban az állami egyetemek alapítványi kézbe adásának emblematikus eseménysorozata volt a hónapokig tartó tiltakozási hullám, amit a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói kezdtek. A diákok az oktatás szabadságát és az egyetemi autonómiát féltették, a kormány az intézmény elavultságával indokolta az átalakítás szükségességét. Az akkori hallgatók élőláncot, tüntetést szerveztek, lezárták és váltott őrséggel őrizték az egyetem Vas utcai épületét. Az intézmény végül – a hosszú tiltakozások és nagy nemzetközi visszhang után – alapítványi kézbe került, több oktatót elbocsátottak, rengeteg hallgató elhagyta az egyetemet. Idén áprilisban jogerős bírósági ítélet mondta ki: az SZFE alapítványa megsértette a hallgatói önkormányzat törvény által garantált véleményezési jogát, amikor az egyetem kuratóriuma és vezetősége felfüggesztette az oktatást és bezáratta az egyetemet.
Videó

Három éve ilyenkor javában tiltakoztak az SZFE hallgatói az átalakítás ellen

rtl.hurtl.hu

2023. június 7. 8:20

2020-ban az állami egyetemek alapítványi kézbe adásának emblematikus eseménysorozata volt a hónapokig tartó tiltakozási hullám, amit a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói kezdtek. A diákok az oktatás szabadságát és az egyetemi autonómiát féltették, a kormány az intézmény elavultságával indokolta az átalakítás szükségességét. Az akkori hallgatók élőláncot, tüntetést szerveztek, lezárták és váltott őrséggel őrizték az egyetem Vas utcai épületét. Az intézmény végül – a hosszú tiltakozások és nagy nemzetközi visszhang után – alapítványi kézbe került, több oktatót elbocsátottak, rengeteg hallgató elhagyta az egyetemet. Idén áprilisban jogerős bírósági ítélet mondta ki: az SZFE alapítványa megsértette a hallgatói önkormányzat törvény által garantált véleményezési jogát, amikor az egyetem kuratóriuma és vezetősége felfüggesztette az oktatást és bezáratta az egyetemet.

#Videó#Belföld#szfe#színház és filmművészeti egyetem#alapítványi egyetemek#állami egyetemek#ezen a napon

Címlapról ajánljuk