ValóVilág

VV Rico tért vissza a villába – ez történt a ValóVilág pénteki Párbaján

rtl.hurtl.hu

2023. március 4. 0:35

Lezajlott VV Lissza és VV Rico Párbaja, VV Vivi a villában járt, és feszültséggel teli volt a Párbaj előtti nap. Mutatjuk, hogy mi minden történt a ValóVilág pénteki adásában.

Rico kocsmája után megnyílt Reni kávézója is, ahova a villalakók szívesen tértek be pletykálni. Milyen lesz a villalét a pénteki Párbaj után Kriszti szerint, és mit gondol Melina VV Krisztiről? Többek között ezekre is fény derült a kávé kortyolgatása közben, Rico és Lissza pedig elmesélték, hogy milyen érzésekkel vágnak bele a Párbajba.


A ValóVilág 10. szériájának győztese, VV Vivi ezután visszatért a villába, és számonkérte Ricót, hogy miért gondolja azt, hogy a lány nem érdemelte meg a győzelmet anno.

Ne cukrozd a szart, azt nem szeretem

– jelentette ki Vivi, aki ezután inspirálóan hatott a játékosokra a velük folytatott beszélgetéssel.


A két párbajozó ezután egy kvízben mérte össze emlékezőképességét, a villabeli eseményeket felelevenítő játék azonban vitába torkollott, csakúgy, mint egy másik ártalmatlannak tűnő feladat, amikor 101 ruhadarabot kellett minél gyorsabban magára öltenie Lisszának és Ricónak.

Nézd meg hogyan kúsztak hálózsákban a párbajozók, és milyen szerelmes levelet írtak egymás nevében VV Anitának és VV Máriónak!


A Párbaj előtti estén egy szokásos búcsúbulit tarthattak a párbajozók, Lisszának pedig egy meglepetésben volt része: ő lett ugyanis a villa DJ-je. Ez volt a lány első fellépése DJ-ként ország-világ előtt, ami után látványosan kivirult.


Ezután kezdetét vette a VV11 kilencedik és egyben utolsó Párbaja, ahol VV Lissza és VV Rico csapott össze egymással. A párbajozók kortesbeszédét villabeli támogatóik mondták el: így kampányolt Melina és Reni!

Az eredményhirdetéskor a fantomképeket leváltották a párbajozók fotói, és kiderült, hogy Lissza vagy Rico kapott több szavazatot a nézőktől, megnyerve ezzel a VV11 kilencedik Párbaját.

Íme a pillanat, amikor eldőlt, hogy ki térhet vissza a villába:


Lissza és Rico párbajáról a srác térhetett vissza a villába. Az alábbi videóból kiderül, hogyan fogadták a párbajgyőztest a villalakók:

#ValóVilág#valóvilág11#vv11#11. évad#104. rész#összefoglaló#vv rico#vv lissza#párbaj

Címlapról ajánljuk