ValóVilág

Könnyek hullottak, barátságok estek szét, majd VV Barna számára véget ért a ValóVilág

rtl.hurtl.hu

2023. február 18. 22:59

A párbaj előtti napon sem csillapodtak a kedélyek a villában: a közelgő esemény miatt a tetőfokára hágott a feszültség. A villalakók nem győzték törölgetni a könnyeiket a szeretteik üzenetét olvasva, majd VV Melinánál is eltört a mécses, amikor végignézte VV Dani videóüzenetét. Később azonban betelt nála a pohár, és megmondta a kőkemény véleményét VV Reninek.

Már korán reggel potyogtak a könnyek a luxusbörtönben, hiszen VV Lissza az anyukájától, VV Barna pedig a nagymamájától kapott kézzel írott üzenetet.

Bömböltem, mint egy óvodás kisgyerek

– mondta VV Barna, aki zokogva olvasta fel a levelet.


A srác ezután VV Krisztinek árulta el, milyen érzések kavarognak benne a párbaj előtt.

Lissza ellen van a legtöbb esélyem. Én csinálok valami olyasmit, ami érdekes.


VV Melinának teljesen leesett az álla, amikor VV Danitól kapott egy videóüzenetet, arra viszont egyáltalán nem számított, hogy a srác kiadja az útját.

Képtelen vagyok arra, hogy a szemedbe nézzek

– mondta a srác.

Itt megyek tönkre ebben a játékban

– zokogott VV Melina, majd mérgében a földhöz vágta az exe fényképét. Eközben a többiek a nyugiszobában vették górcső alá VV Melina és VV Barna kapcsolatát.


A párbajozók később egy podcastben meséltek arról, milyen érzésekkel vágnak bele a szombat esti párbajba, és hogy pontosan mit gondolnak az ellenfelükről.

Lisszát gyenge játékosnak gondolom

– vélekedett VV Barna.


VV Lissza száját is meglepő mondat hagyta el:

Márión kívül nem bízok senkiben.


A villalakók azt a feladatot kapták, hogy különböző jelzőket aggassanak VV Lisszára és VV Barnára. Többek között a kétszínű, a bosszúálló, a humortalan és a duzzogó melléknevek is gazdát találtak.


Bár VV Lisszának voltak konfliktusai és nehéz pillanatai, egy örök élmény marad számára a ValóVilág.

Soha a büdös életbe nem fogom elfelejteni, hogy itt voltam

– búcsúzott a többiektől.


Az esti buliban VV Melinánál gyorsan betelt a pohár, és nekiesett VV Reninek.

Erre vártatok, hogy meggyengüljek, nem szeretnék beszélni veled. Nem szerettek, én sem szeretlek titeket!

– rivallt rá a lányra.

VV Melina egy ideig úgy érezte, egy örök barátságot köthet VV Reninel, ám most minden a feje tetejére fordult.

Reni egy napraforgó, egy óriási nagy csalódás

– árulta el érzéseit az interjúszobában.


Amikor VV Lissza meglátta, hogy VV Márió egyedül itatja az egereket a vécében, egyből megpróbált lelket önteni a srácba, ám nála is gyorsan eltört a mécses.

Te vagy a legjobb dolog az életemben, ami történt

– vallotta könnyek között a barátjának.


A párbajon már nem lógatta az orrát: hangosan sikongatva, a fenekét riszálva robbant be a stúdióba.


VV Barna kortesbeszédét VV Kriszti énekelte el, míg VV Lisszáét VV Márió mondta el.


A nézők szavaztak és eldöntötték, hogy melyik villalakó térhet vissza a villába. Végül VV Lissza léphette át a luxusbörtönbe vezető ajtót.


VV Barna 91 napot töltött a villában. Nézzétek meg a legszebb pillanatait!

#ValóVilág#valóvilág11#vv11#11. évad#sírás#könnyek#barátság#vv barna#párbaj#búcsú

Címlapról ajánljuk