ValóVilág

Exkluzív: Megjelent a Dendórfan és a Frászkarika legfrissebb száma!

rtl.hurtl.hu

2015. február 4. 21:55

Miután a villalakók megtanulták, hogy káromkodásmentesen és választékosan kell beszélni, megalapították saját újságjaikat. A szerkesztőségekben lázas munka folyt: írták a vezércikkeket, készítették a paparazzi fotókat, és közben vérig sértették társaikat.

A villalakók bőszen készülnek, hogy a médiában dolgozzanak, ennek érdekében már megtanulták, hogy mellőzniük kell a káromkodást, most az újságalapításon van a sor. Bulvárlapot indítanak, ez nem is kérdés. Az viszont már igen, hogy mi legyen az újság címe. Fanni kamerázgat, Dóri, Dennis agyalgat: villamanó-lap, villa-lap, tündérfalvi lap, de-dó-fa… A konyhában a másik csapat - Edina, Laci, Robin - szintén tanakodnak, az ötletek: három muskétás magazin, két pasi meg egy nő, ebből jön a két pasi meg a kicsi… A nyugiban végre megszületik Dóriék lapjának címe: Dendórfan. Egyből a Narnia krónikájára asszociálnak, főleg Dennis:
 

Mindenkinek a ruhás szekrénybe kell szarnia.
 

Fanni a nyers, odamondó, provokatív, őszinte hangot szeretné képviselni. Azonnal nekiáll jegyzetelni, Dennis diktál, írjuk azt, hogy Edinának tuti tetszik Robin is, titokban meg együtt volt Danival, és amúgy hiányzik neki Zsu, Laci pedig még mindig Dórit szereti. Ők is értenek a fricskához, nem vitás. No, de nem kell félteni a másik bagázst se. Laciék is arra mennek, hogy minél viccesebb szituban ábrázolják mondjuk Dórit. Akinek telepakolják a szekrényét, ágyneműtartóját kajával - így szedett fel Dóri 10 kilót címmel.



A nappaliban összegyűlnek: felolvassák írásaikat. A Dendórfan magazin arról számol be, hogy két ember nem szereti használni a vécékefét. Laci is, Robin is lúzer, utóbbi azért, mert álomvilágban él, a facér meg azért, mert hiába vett motelt, pár nap alatt befuccsolt. A fogadtatás vegyes: Laci unott fejjel hallgatja, Edina kínosan érzi magát, Robin elnevetgél. A legjobban maguk a szerzők szórakoznak, csapkodják térdüket, annyira viccesnek érzik magukat.

A Frászkarika is bemutatkozik, merthogy végül ez lett Laciék lapjának a címe. Robin olvassa a cikket, szerintük a nap lúzere Fanni, a köpködés miatt. Szembesítik Dórit a paparazzi fotókkal, aki kikéri magának, hogy az ő szekrényében valaha is sonka lett volna, és figyelmezteti az újság íróit, hogy
 

Még egyszer ne merjetek benyúlni a szekrényembe a póthajamhoz, jó?!
 

Jöhet Fanni, ekézik, de már nem annyira vicces. Most ismét az édibédi sminkjén, lábszagán élcelődnek. Dennis kiáll a lány mellett, Edina próbálja úgy beállítani, mintha hatalmas humor áradna a mondanivalójukból, pedig nem. Fanni egyedül újraolvassa, amit róla írtak, sírdogál, fáj neki. Kérdezi Dennist, tényleg csúnya vagyok smink nélkül? Dennis mondja, dehogy, viszont a „hárpináskodásod” tényleg irritáló. Több se kell az édibédinek, máris szájal, hogy tartsák tiszteletben az ő rigolyáit. Dennis már unja az egész hisztit, meg hogy ugyanazokat a köröket futják:
 

Szexmániás vagyok, ha nem kapok szexet, egy idő után nem fogsz érdekelni!
 

Fannit ezzel szíven ütötte, nem kicsit, sírva kijelenti, hogy akkor most itt vége! Ajtó becsapódik. Robin kérdezi Dennist, hogy mi a szitu, a komisz elmondja: semmi, őszinte voltam; „szexorientált vagyok, egy nap ötször b@sznék”. Tanakodik a két fiú: ezeknek a csajoknak semmi sem jó; ha őszinte vagy, az a baj, ha nem, akkor az.

A szobában Fanni Dórinak siránkozik: kihasznált, soha nem kaptam tőle egy simit se, többet nem akarok vele beszélni.

Reggeli ébredés, mindenki visszapocolna még. Fanninak is, Dennis is hiányzik a másik.
 

Mindig hallom, ahogy szuszog, mint egy kis porszívó.
 

Fanni megint panaszkodik egy sort, hogy milyen rossz neki. Kerülgetik egymást. Edináék edzés közben tárgyalják ki a veszekedő párt. Szerintük Fanni csak azért rinyál, mert unatkozik. Fanni énekelget, Dennis porszívózik, közben odaszólogatnak egymásnak: kamuztál, nem, én őszinte voltam, te kamuztál. Nem tisztelsz, csak a szexre kellek neked!





Te meg jössz a műszempilláddal, meg, hogy ne nyúljak a hajadhoz. Mosolygósan indul a szájalás, aztán átcsap kiabálásba, Fanni zokogva üvölt:
 

Hogy fogadjam el magam, amikor minden egyes nap kapom a szart?!

 

Kivágódik. Visszamegy, mert eszébe jut még valami: én loholtam utánad, mint egy pincsikutya, reggelit csináltam neked.
 

Miért csináltál reggelit? Mert leköptél!
 

Nevetnek, kiabálnak. Mindketten érzik, hogy inkább ki kéne békülni, de valahogy csak nem sikerül. Én beléd szerettem, én is beléd. Nem jöttél oda hozzám, de odamentem, csak elküldtél, se vége se hossza ennek. Aztán a fürdőben végre átölelik egymást, és szent a béke, halleluja! Úgyhogy aki, a VV7 oldalán a Hogyan alakul a kapcsolatuk szavazásnál a szakításra tippelt, ne lottózzon!

Időjárás-jelentés a következő feladat. De nem ám olyan patakizitás, véberistvános, hanem a villabéli viszonyokat kell tükröznie. Fanni kezd: matyó hímzéses szép napot kíván:
 

Én itt meteorológus, agyonszolizott Fanni lennék, ha kurvára de barna lennék!
 

Azoknál várható napsütés, akiket ő kedvel, vagyis Dóri és Dennis, ám ha a komisz olyat tesz, könnyen viharrá alakulhat a sunshine. A vihar a kiválasztottságot is jelenti. Laci szintén felhőkre - vagyis jelre - számíthat a lány jóslata szerint. Saját magának is rengeteg napfényt prognosztizál.
 

Lehet, hogy összecsapnak felettem az idők.
 

Dóri hasonlóan jövendöl: Edinára napsütést, Lacira felhőt és villámot képzel. Szerinte a Kiválasztásig ő is napsütésben lesz, majd vasárnap kap egy kis felhőt, aztán meg jön a buli, és az nála egyenlő a villámmal.





Dennis bábjátékkal illusztrálja a viszonyokat: Dóri és Fanni napsütésben volt, amíg nem jött az ominózus köpködős buli, mert akkor jöttek a felhők, meg a nagyot csattanó villámok. Meteorid Edina jelent: szerinte Dennis napsütést élvezhet, de mivel „van neki egy Szörnyella defrászja”, így kapja rendesen a villámot. Annyira nem arat nagy sikert, főként, hogy nemcsak Fannit sértette meg, hanem Lacit is, miközben töri-zúzza a táblákat.



A szobában Edina szomorú, megviselte Dani távozása, nem tud szinte másra se gondolni. Laci vigasztalja, nem sok sikerrel. Danitól több önbizalmat kapott, Lacitól nem kap annyit. A facér biztatja, gyerünk, már nem abban a fázisban vagyunk, hogy bedobd a kesztyűt.

Ha úgy érzed lemaradtál valamiről, nézd vissza Most!

#ValóVilág#újság#valóvilág7#dóri#fanni#edina#laci#robin#dennis#veszekedés#szerelem#vita#meteorológus#időjárás-jelentés

Címlapról ajánljuk