FANNI

5:23
ReggeliElárulta Norbi, mit szól ahhoz, hogy Fanni és Kendy összejöttek
2024. január 31. 11:46

Elárulta Norbi, mit szól ahhoz, hogy Fanni és Kendy összejöttek

Pénteken véget ért az Éden Hotel. Nagyon szoros volt a küzdelem, amiben végül Arni és Adri győzedelmeskedett. A Reggeliben most a második helyezett pár Fanni és Norbi, és Kendy meséltek arról, hogyan alakult a kapcsolatuk. Bár a játékban – főleg taktikából – Fanni Norbival volt együtt, a műsor vége óta Fanni Kendyvel alkot egy párt. Hogyan kötöttek ki egymás mellett? Mit szól ehhez Norbi? Elmondják a Reggeliben.
7:53
Fókusz„Ultimátumot kaptam, hogy vagy összeköltözünk, vagy szevasz” – Fanni és Kendy az Éden Hotel után találtak egymásra
2024. január 30. 20:47

„Ultimátumot kaptam, hogy vagy összeköltözünk, vagy szevasz” – Fanni és Kendy az Éden Hotel után találtak egymásra

Danics Dóra a Celebrandiban jött össze párjával, a szerelem pedig már fél éve tart, nemrég össze is költöztek. Az Éden Hotelben megismert Fanni és Kendy is összejöttek. Bár Mexikóban még nem alakult ki közöttük komolyabb érzelem, a műsor után mégsem tudtak elszakadni egymástól, először flörtölni kezdtek, majd abból szerelem lett. Kapcsolatuk már 7 hónapja tart, ők is összeköltöztek, sőt még közös kutyájuk is lett.
4:38
Éden HotelKendy és Fanni az Éden Hotel után egymásba szerettek
2024. január 30. 9:29

Kendy és Fanni az Éden Hotel után egymásba szerettek

Kendy és Fanni az Éden Hotel fináléja után – még Mexikóban – kerültek közelebb egymáshoz, és a hazatérés után is folytatták az ismerkedést. Bár a kapcsolatuk eleinte csak a testiségről szólt, végül fellángolt a tűz közöttük, és egymásba szerettek. „Számunkra is meglepetés volt, hogy kialakultak érzelmek. Kendy udvarolt, aztán beadtam a derekam” – elevenítette fel romantikus emlékeit Fanni. A fiatalok már össze is költöztek, és együtt nézték végig a stratégiai reality adásait. Az rtl.hu-nak Kendy többek között arról is mesélt, hogy megbánta-e, hogy a fináléban nem Fanniékra szavazott, és hogy milyen érzés volt visszanézni azokat a részeket, ahol még nem egymás társaságát keresték a műsorban. A kapcsolatuk részleteiről bővebben is mesélnek a ma esti Fókuszban.
Éden HotelVéget ért az Éden Hotel: Arninak és Adrinak kellett kiállni a bizalom próbáját a 20 milliós főnyereményért
2024. január 26. 23:20

Véget ért az Éden Hotel: Arninak és Adrinak kellett kiállni a bizalom próbáját a 20 milliós főnyereményért

Kendy a finálé küszöbén száműzte Szanit a játékból, aki később visszatért, és négy másik kiesett játékossal együtt szavazta meg, hogy kik küzdhetnek tovább a 20 millió forintért. Kendy és Maya távozása után Arni és Adri, valamint Norbi és Fanni várták korábbi társaiktól, hogy döntsék el, melyik páros teheti próbára a kapcsolatát az Éden Hotel legutolsó pillanataiban.
1:18
Éden Hotel3 millió forintért lemondhatnak a játék folytatásáról, Fanni sírva fakad Norbi miatt
2024. január 23. 22:55

3 millió forintért lemondhatnak a játék folytatásáról, Fanni sírva fakad Norbi miatt

Jön az Éden Hotel utolsó Párválasztó ceremóniája, ahol egy lány számára véget ér a küzdelem a 20 millió forintért. Fanninak meginog a bizalma Norbival kapcsolatban, esélyt kapnak a játékosok, hogy valaki 3 millió forinttal azonnal távozzon a luxushotelből, majd meg kell nevezniük azokat a srácokat, akik szerintük nem érdemlik meg, hogy a fináléba kerüljenek. Szerda este folytatódik az Éden Hotel az RTL-en.
Éden HotelKét kiesett játékos is visszatért az Éden Hotelbe
2024. január 22. 23:10

Két kiesett játékos is visszatért az Éden Hotelbe

Az Éden Hotel játékosai az udvaron játszottak, amikor hirtelen felbukkant Balázs, majd Jázmin is, hogy keményen megmondják a véleményüket a többieknek, akiknek mozdulatlanul és szó nélkül kellett tűrniük. Később kitört a buli a luxushotelben, ahol Arni és Adri engedtek vágyaiknak, Szani ráhajtott Janira, Kendy pedig meztelenül adta át magát az élvezeteknek. Utóbbinak viszont fájdalmas vége lett…
Éden HotelMegérkezett az Éden Hotel utolsó játékosa, aki lecsapta Arnit Szani kezéről
2024. január 19. 23:10

Megérkezett az Éden Hotel utolsó játékosa, aki lecsapta Arnit Szani kezéről

Pandora szelencéje közben annyira heves vita alakult ki Adri és Arni csókolózása miatt, hogy a játékosoknak eszükbe se jutott, hogy ezen az stén más meglepetés is vár rájuk. Az Éden Hotelben már ott várta őket az új játékos, Maya, aki beköltözése előtt azt a lehetőséget kapta Miller Dávidtól, hogy párba álljon valamelyik sráccal. Maya pedig Arnit szemelte ki magának, így Szani szingliként menetel tovább a játékban.
1:27
Éden HotelFanni nem tartaná korrektnek, ha Szani vinné haza a főnyereményt
2024. január 18. 23:05

Fanni nem tartaná korrektnek, ha Szani vinné haza a főnyereményt

„Arni végig a pofámba hazudott egész éjszaka” – panaszkodott Szani Zsófinak és Fanninak, majd nekik is elárulta, mire készül Arni ellen, amikor már a főnyereményt jelentő gömböt tartják a fináléban. Annyira belelovallta magát a terve szövögetésébe, hogy már arról is elkezdett fantáziálni, hogy a Reggeliben hogyan nyilatkozik majd a tettéről. Fanninak azonban egy kicsit sem tetszettek a lány szavai.
Éden HotelÉjjel takaró alatt kényeztették egymást, nappal pedig titkos szövetségeket kötöttek az Éden Hotel játékosai
2024. január 16. 23:20

Éjjel takaró alatt kényeztették egymást, nappal pedig titkos szövetségeket kötöttek az Éden Hotel játékosai

Az Éden Hotel következő Párválasztó ceremóniája előtt a tetőfokára hágott a feszültség a luxushotelben: Balázs nem tudja, megbízhat-e Adriban, akivel egészen összemelegedtek az ágyban az éjjel. Arni egy titkos aranykártya tulajdonosa lett, amit Szani is szeretett volna megszerezni, így újabb vihar tombolt az édenben. Ám az este nem csak Balázsék számára telt kellemesen – Kendy büszkén mesélt reggel a többieknek Jázmin kényeztetéséről.
Éden HotelBalázs az ágyába csalogatta Adrit, Zsófi büntetést kapott, Fanni pedig szingliként folytatja az Éden Hotelt
2024. január 15. 23:25

Balázs az ágyába csalogatta Adrit, Zsófi büntetést kapott, Fanni pedig szingliként folytatja az Éden Hotelt

Az Éden Hotel huszonkilencedik napján Adri úgy érzi, rátapintott Arni gyenge pontjára, és elhatározta, hogy ezt kihasználva elbizonytalanítja a srácot. Zsófi eközben teljesen összetört, amikor éjszaka a mellette lévő ágyonk Arni és Szani túlságosan egymásra hangolódnak – a féltékenysége miatt úgy érzi, képtelen egy légtérben maradni a párossal. Később még nagyobb sokk éri, amikor szembe kell néznie a szabályszegése következményével, este pedig ismét feltárult Pandora Szelencéje, ami a kérdések mellett váratlan fordulatot is tartogatott az Éden Hotel játékosainak.
Éden HotelFéltékenység, intim pillanatok és heves vita korbácsolta fel a hangulatot az Éden Hotelben
2024. január 10. 22:55

Féltékenység, intim pillanatok és heves vita korbácsolta fel a hangulatot az Éden Hotelben

Az esti buli egész jól indult, ahol Arni születésnapját ünnepelték. Azonban az Éden Hotel játékosai szinte egy pillanatra sem feledkeztek meg a taktikázásról most, hogy új játékos költözött be közéjük. Miután Jázmin letudta a kötelező köröket, Kendy karjaiban kötött ki, amit Lovi nem nézett jó szemmel. Balázs pedig kapva kapott az alkalmon, hogy beleálljon riválisába, így másnapra átalakultak az erőviszonyok a luxushotelben. De, akinek egyáltalán nincs félnivalója a védettséggel rendelkező Jani mellett, az Lovi, akit egy „törpe hadsereg” véd titokban, és Barbi, akit pedig egy boszorkány támogat otthonról.
Éden HotelEgy lány ment, egy új fiú jött – pörögnek az események az Éden Hotelben
2024. január 9. 23:10

Egy lány ment, egy új fiú jött – pörögnek az események az Éden Hotelben

Megtartották az Éden Hotel következő Párválasztó ceremóniáját, ahol Balázs kezébe került két lány sorsa. Miután meghozta a taktikai döntését, többen kiakadtak, de az új nap új élményeket hozott. A játékot, vagyis a jégkrémbe zárt kulcsos kihívást Jázmin élvezte igazán, viszont a legnagyobb csavart nem az eredményhirdetés, hanem sokkal inkább a nyeremény és az új beköltöző okozta.
3:58
Éden Hotel„Balázs megint bevetette a Jászai Mari-díjas színészkedését” – taktikai döntés áldozata lett az Éden Hotel új kiesője
2024. január 9. 23:10

„Balázs megint bevetette a Jászai Mari-díjas színészkedését” – taktikai döntés áldozata lett az Éden Hotel új kiesője

A Párválasztó ceremónián Kendy és Barbi fix párt alkottak, így miután Szani Arnihoz, Jázmin Lovihoz, Fanni Norbihoz, Zsófi pedig Balázshoz állt, Nellinek nehéz dolga volt utolsó lányként. Végül ő is Balázs mögé állt, ezzel a kezébe adva a sorsát. A srác eleinte hezitált, hogy az eszére vagy a szívére hallgasson, de meghozta döntését, amivel többeknél kiverte a biztosítékot.
Éden HotelSzani titokban végighallgatta Arni és Jázmin randiját, majd próbára tette a srácot
2023. december 21. 23:56

Szani titokban végighallgatta Arni és Jázmin randiját, majd próbára tette a srácot

Az Éden Hotel új beköltözője, Jázmin teljesen kikészítette a játékosokat, majd randira hívta Arnit. Arra azonban egyikük sem gondolt, hogy Szani – tőlük mindössze néhány méterre – szemmel tartja az együttlétük minden egyes pillanatát. Később Szani kifaggatta Arnit, és bár úgy tűnt, szent a béke közöttük, a páros elkezdett egymás ellen szövetkezni.
Éden HotelSzani és Arni volt a legjobb páros az Éden Hotelben, a srác mégis Zsófi csókjára vágyott az esti buliban
2023. december 20. 23:46

Szani és Arni volt a legjobb páros az Éden Hotelben, a srác mégis Zsófi csókjára vágyott az esti buliban

Az Éden Hotel virslipartiján Szaninak csak úgy csillogott a szeme a boldogságtól, amit Arni ki is használt. Az esti felező partin azonban Zsófi keltette fel az érdeklődését, akivel addig kerülgették egymást, míg végül össze nem melegedtek. Mikor Szani tudomást szerzett Arni tettéről, egyből összepakolta a bőröndjét, hogy búcsút intsen a srácnak.
3:15
Éden HotelLovi bosszúból csinált volna meg mindenkit az Éden Hotelben
2023. december 19. 23:45

Lovi bosszúból csinált volna meg mindenkit az Éden Hotelben

Lovi több mint 12 kilót adott le az Éden Hotelbe való érkezése előtt, ahova főként azért jelentkezett, hogy bosszút álljon az exén. A luxushotelbe lépve Émi egyből a karjaiba vetette magát, ami kifejezetten imponált a srácnak, aki később Fannival is randizott. „Überelhetetlen, hogy Mexikóban, a tengerparton egy szöszi cicababa pofán vág egy hallal. Életem egyik legkomolyabb randiélménye” – mondta Lovi, aki szerint nélküle csupán egy monoton talkshow lett volna az Éden Hotel. Lovi a kiesése után többek között azt is elárulta, mit adott neki a stratégiai reality, és az Arnival való kapcsolatáról is őszintén mesélt.
2:45
Éden HotelFanni: Én feladom a játékot, ha Norbi hazamegy
2023. december 18. 23:50

Fanni: Én feladom a játékot, ha Norbi hazamegy

„Ennél ideálisabb helyet nem lehet elképzelni egy randira” – lelkendezett Dávid, aki Fannit hívta el randizni, de a lelkesedése gyorsan alább hagyott, amikor a lány kerek-perec elárulta neki az érzéseit Norbival kapcsolatban. „Erre a hírre nem számítottam, nem voltam azzal tisztában, hogy nekik ennyire komoly a kapcsolatuk” – mondta Dávid megrökönyödve, mert fogalma sem volt róla, hogy Fanni vallomása pusztán taktikai lépés volt.
Éden HotelKönnyek között forraltak bosszút az Éden Hotel játékosai Émi kiesése után
2023. december 11. 23:30

Könnyek között forraltak bosszút az Éden Hotel játékosai Émi kiesése után

Az Éden Hotel harmadik párválasztó ceremóniáján Lovi Zsófira voksolt, ezért Éminek kellett elhagynia a luxushotelt. Csenge egyből sírva fakadt, és Émi nyakába vetette magát, majd dühében nekiesett Norbinak. A srác sem bírta sokáig a felé irányuló beszólásokat, könnyeivel küszködve omlott össze Kendy előtt. Este azonban mindenki jobb kedvre derült, amikor Norbi születésnapját ünnepelték, és váratlanul felbukkant az Éden Hotel új játékosa.
3:04
Éden HotelLoviban „felment a pumpa”, majd nekiesett Fanninak
2023. december 11. 23:25

Loviban „felment a pumpa”, majd nekiesett Fanninak

Fanni még másnap is a párválasztó ceremónia hatása alatt volt, és úgy érezte, teljesen megingott a bizalma a többiekben. Bizonytalanságában számonkérte Lovit, aki ezen annyira felidegesítette magát, hogy nyíltan kifejtette Fanninak, mit gondol róla igazából. „Védtem a picike gyermeklelked, nem akartam bántani” – mondta Fanninak, aki egyáltalán nem ért egyet Lovi szavaival, hiszen szerinte ő a legérettebb a társaságban.
3:06
Éden Hotel„Összetört a szívem” – újabb játékos távozott az Éden Hotelből
2023. december 11. 23:25

„Összetört a szívem” – újabb játékos távozott az Éden Hotelből

Az Éden Hotel harmadik párválasztó ceremóniáján a lányok álltak be a srácok mögé. A megszokott szabályok mellett volt egy kiegészítés is, amire Miller Dávid emlékeztette a játékosokat: voltak, akik nem állhattak párba a korábbi döntéseik miatt. De nem ez volt az egyetlen váratlan fordulat, a sorsdöntő esemény végén Lovi könnyek között hirdette ki az ítéletet.