Eszter Cristofel elől happolta el a lila kendőt

rtl.hurtl.hu

2011. október 12. 21:06

A Villalakók Fecó és Attila ellen fordultak az ágyfoglalási vita után, amit Péter továbbra is meg akar lovagolni. De leginkább Csabát szeretné kiejteni.

Shadi számon kérte Fecót, hogy miért ébresztett fel mindenkit előző este, amikor Attilával kiabáltak az ágyfoglalási vita alatt? Gergő Shadi mellé állt és kiosztotta a Dumagépet, figyelmeztette arra, hogy Attila rossz hatással van rá és beleviszi abba is, ami magától nem jutna eszébe. Annamari is ugyanazt gondolja, mint a többiek, hogy megváltozott Attila hatására, Fecó viszont megsértődött és elvonult. Amikor visszament Attila mellé a nyugiba, elmesélte, mi történt a nappaliban, hogy mindenki ellenük van. Péter szövetkezni kezdett Cristofellel, azt akarta, hogy lovagolják meg ezt a helyzetet és gerjesszék tovább a feszültséget.

Az Arénában másodszor kellett megküzdenie egymással a lakóknak a védettségért. Kinga Seherezádéval mérte össze erejét és a Cselszövő maradt alul, amiért nagyon csalódott volt. Csaba Péterrel harcolt, a Valóságshow veterán csak arra törekedett, hogy a Helyes pasi ne kapja meg a védettséget. Neki ezt nem sikerült elérni. Fecó Gergővel került szembe és veszített. Csabát végül Cristofel ütötte ki a körből. A küzdőtéren elharapództak az indulatok. Eszter legyőzte Seherezádét, így a Karrierista versenyezhetett Cristofellel a lila kendőért. A két esélyesnek logikai játékot kellett megoldani, két kockát raktak össze, az egyetlen kitétel az volt, hogy a színes oldala legyen kívül az elemeknek. Eszter nyerte a játékot.

Az Aréna után kiderült, hogy a fiúk már a harc előtt szövetkeztek Cristofellel, mert azt akarják elérni, hogy Csaba távozzon a Villából. A taktikázás folytatódott, egyelőre nyolc lakó hajlik arra, hogy a Helyes pasira tegye a jelet. De hogy mi lesz a kiválasztáson, még nem lehet tudni biztosan.

A fiúk azt a feladatot kapták, hogy írjanak szerelmes levelet a lányoknak. Attila vért izzadt a feladattal, mert a szerelemmel kapcsolatban csak rossz élményei vannak eddig. Kellemetlen érzése fokozódott, amikor meghallotta, milyen szép levelet írt Csaba Kingának. Cristofel nem egy költő géniusz Veronika szerint és igaza van, de a kubai csődör törekvése érezhető volt a sorok között. Gergő frappánsat írt, de keserűre sikerültek a szavai, mert kiderült, hogy nem Seherezádé az egyetlen nő a szívében. Attila nem írt semmit, felmentést kért a lányoktól, de nem mindenki adta meg neki.

A Maffiacsaládok Donjai megtartották első gyűlésüket és felosztották a területeket és a kiváltságokat. Fecó családjáé lett a fürdőszoba, Gergőé a konyha és a benne található eszközök, Péter pedig megnyerte az érintések feletti döntési jogot. A lakóknak nem kellett sok idő, hogy megpróbálják megszegni a szabályokat, de a Donok nem hagyták szó nélkül a törvénysértést.

Cristofel igényt tartott a D-matracra, kérvényében a masszázst, a beszélgetést és a szexet jelölte meg. És amit Cristofel akar, azt megkapja. Veronika megadta neki, pedig félt, hogy a kubai csődör nyomulni fog. De annyira talán nem rettegett. Mindez fényes nappal történt, néhány lakó kihallgatta őket, Shadi pedig rájuk is rontott szex közben és ráugrott a meztelenkedő párosra. De ez az incidens nem akadályozta meg a párost abban, hogy folytassák, amit elkezdtek.