ValóVilág

Holtverseny után Ildit küldte párbajozni Olivér!

rtl.hurtl.hu

2011. január 5. 21:20

Először fordult elő, hogy két lakó ugyanannyi jelet kapott, ezúttal Ildi és Éva landolt az első helyen 3-3 jellel. Olivérnek kellett dönteni.

A harmadik Kiválasztás percről percre

A Villalakókat mindennap foglalkoztatja, kire tegyék a jelet a következő Kiválasztáskor? Több magánbeszélgetésen hangzanak el nevek és indokok, de senki nem tudhatja biztosan, ki kapja a legtöbb jelet ezen az estén.

Balázs megkérte Olivért, hogy hozza be a táblát és a kendőt a Villába. Amikor Balázs felkonferálta a kisfilmeket az elmúlt napok eseményeiről, azt mondta Olivérnek, hogy egyszerre két embert iktatott ki azzal, hogy Kristófot vitte párbajozni, mire Olivér felkapta a fejét és visszaszólt Balázsnak, hogy ne mondjon ilyet. Balázs hamar lecsitította a Vagányt és visszajátszották a lakóknak a Kristófról szóló perceket, majd azokat a pillanatokat, amikor Éva újra borzolta társai idegeit. A Törtető lány ma este is számít a jelölésekre.

Ildi sem szerepelt jól az előző Kiválasztáson, ezért az ő – egyelőre sikertelen – beilleszkedési próbálkozásait is megmutatták a Villában. Gombinak érzékeny pillanatai adtak okot arra, hogy egy komplett kisfilmben emlékezzünk meg róla. Ez az egyveleg azonban újra könnyeket csalt Gombi szemébe. A rendetlenség és a kosz állandó témává vált a Villában, ahogy az aktív feladatok alatti passzivitás is. Emiatt is rendszeresen vannak feszültségek, leginkább Laci és Gigi sérelmezi bizonyos emberek lustaságát. Szandika és Alekosz egymásnak esett szilveszter előtt, de ezúttal nem az ágyban. Bár Szandika nem akarta, hogy elfajuljon Alekosz piszkálása, mégis ez történt, amit látva a Plasztik cica nagyon szégyellte magát és megígérte, hogy zipzárt tesz a szájára.

Elsőként Olivér tette a jelet a táblára. Olivér leszögezte, hogy nem Évát választja ki, majd az indoklása alatt elfogyott az idő, így csak a név derült ki: Ildi. Ildi Gombira tette a jelet, de nem azért, mert nem tud vele együtt élni, hanem mert megsajnálta a honvágya miatt. Gombi viszont Jerzyt választotta, mert szeretné magát megmérettetni vele. A másodikként beköltözött Szépfiú Anikót küldené haza eddigi konfliktusaik miatt. Jerzy visszakapta a jelet Anikótól, aki a tőle megszokott hevességgel indokolt. Gigi Évára tette a jelet – számára – megbocsáthatatlan stílusa miatt. Éva Ildivel nem akar tovább együtt élni. Szandika is csatlakozott és háromra növelte jeleinek számát. Alekosz ingerülten indokolta, miért éppen Zsófival nem szeretné tovább folytatni a Villaéletet. Zsófi viszonozta Alekosz gesztusát és rátette a jelet. Béci hugához hasonlóan Évát küldené haza, akárcsak Laci, így már Évának is háromra gyarapodott jeleinek száma holtversenyben Ilidkóval. Olivérnek kellett döntenie arról, ki menjen párbajozni. Olivér Ildire rakta a zöld kendőt.


Az Összefoglaló eseményei

Gina kedden elhagyta a Villát. A döntése senkit nem lepett meg, mégis sokan könnyekkel búcsúztatták a többek által anyának tekintett Ginát. A kétségbeesett feleség hangulata magával rántotta az érzékeny Gombit is, aki teljesen magába süppedt és ő is ki akart költözni a Villából. Laci és Olivér a lelkére beszélt és próbálták kirángatni a melankóliából. Szandika szerint Gombi rapszodikus, egyik pillanatban nagyon maga alatt van, a másikban viszont rettentően fel van dobva, csak egy dolog közös a két állapotban: Gombi mindig sír. Végül Gigi meggyőzte arról a Szépfiút, hogy érdemes maradnia.

A Villában Álomnő és Álompasi szavazást tartottak a lakók, az ellenkező nem képviselői zsűrizték a jelölteket. Szandika mindössze két szív-alakú bimbófedőben, egy tanga-bugyiban és egy bőrdzsekiben lépett a zsűri elé, Ildi szolidan kampányolt maga mellett, míg Anikó annyira komolyan vette a feladatot, hogy az „álomnőnek tartom magam” mondattal nyitott, egy bikinit viselt és készített magának átlátszó szoknyát hozzá. Gigi nem tudott konkrét válaszokat adni a kérdésekre, Zsófi álmodozó szemekkel válaszolt, Éva pedig hangsúlyozta megdöbbentő kisugárzását. A versenyt Gigi nyerte, Szandika pedig kiakadt, hogy az első négybe sem került be. A fiúk szolidabban álltak hozzá a versenyhez, de a lányok komolyabban vették a versenyzők kikérdezését. Az Álompasi címet Laci nyerte el, aki nemcsak öltönyével vette le a lábáról a hölgyeket, hanem álomba illő válaszaival is.

Gina távozása kiborította Zsófit és Anikót, Alekosz viszont dühös volt, amiért megengedte magának, hogy önszántából kimenjen a Villából. Ez az esemény mindenkinek lehúzta a hangulatát.

A Villalakók érdekes feladatot kaptak, horoszkópot kellett írniuk egymásnak. Ez a kreatív játék viszont csak újabb ok volt egymás piszkálására és a kiborulásra. Anikó megsértődött, miután elolvasta az Olivér által írt csillagjóslást, és nem tudta abbahagyni a sírást. Az igazsághintában elkezdődött vitájuk tovább folytatódott, Anikó újra a fejéhez vágta, mennyire rossz embernek tartja, Olivér bocsánatot kért, végül sikerült kibékülniük és összeölelkezve nevettek.

Az online szavazáson, miszerint „ki telefonálhasson haza a szeretteinek?”, Gombi győzedelmeskedett, így kapott két percet, hogy a testvérével és a szerelmével beszéljen. Bátyja megkérte arra, hogy többé ne gyengüljön el és mutassa meg kemény oldalát, majd a barátnője is biztatta, hogy tartson ki a végsőkig. Éva közben amiatt panaszkodott, miért nem nyer meg egyetlen online szavazást sem? Míg Gombi ovációban tört ki, addig Éva forrongott.

Alekosz megkörnyékezte Ildit, beszélgetni akart vele, végül azonban Ildi teljesen felbőszítette őt, így az Okostojás megfogadta, soha többé nem foglalkozik vele. A legújabb Villalakót még mindig nem szereti senki, így a vita „közösségi eseménnyé” nőtte ki magát.
#ValóVilág#élő adás#kiválasztás

Címlapról ajánljuk