Választás 2022

Áder János szerint fontos, hogy ne vásárolgassunk értelmetlenül

Mohos MátéMohos Máté

2022. március 22. 13:53

Az inflációról és a környezetvédelemről is beszélt a leköszönő államfő.

„Még nem késő megmenteni a Földet, de a környezet érdekében az embereknek világszerte változtatniuk kell a mindennapi szokásaikon” – mondta Áder János köztársasági elnök kedden Budapesten, a víz világnapja alkalmából tartott előadásában.

A II. Rákóczi Ferenc Gimnázium diákjainak arról beszélt, hogy a víz jelentőségéről a háborús fenyegetés közepette sem szabad megfeledkezni. Magyarországtól eltérően a világ nagy részén nincs korlátlan vízellátás, csaknem 2,5 milliárd embernek még mindig nem jut megfelelő minőségű és mennyiségű víz a napi tisztálkodáshoz, ráadásul a szennyvizek 80 százaléka tisztítatlanul kerül a természetbe. A vízben terjedő betegségek évente 6-8 millió ember halálát okozzák, írja az MTI.

Az államfő szerint a környezeti kihívások nem fognak mérséklődni, sőt az élelmiszer- és az energiaellátás is veszélybe kerülhet, ha semmi nem változik rövid időn belül.

Szerinte már rövid távon súlyos következményekkel járhat, hogy az orosz-ukrán konfliktus miatt a gabonatermelés jelentős része kiesik idén a világpiacról. Hozzátette, hogy a kialakult helyzet a menekültek ellátását is fenyegeti, hiszen az ENSZ a humanitárius akcióihoz szükséges gabonát eddig 85 százalékban a két háborúban álló országból szerezte be.

Áder János hangsúlyozta, hogy a felelősség alól senki nem vonhatja ki magát, mindenkinek ki kell vennie a részét a környezet megóvásából. Sajnálatosnak nevezte, hogy számos ország csak nyilatkozatokban kötelezte el magát a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, a klímavédelem, a tisztább levegő mellett, és úgy látja, hogy számos környezetvédelmi célkitűzéstől egyre csak távolodnak a résztvevők.

Szerinte a döntéshozóknak teljesíteniük kell a vállalásaikat, de bárki más is sokat tehet a Föld jövőjéért pusztán már azzal, ha nem vásárol értelmetlenül, nem pazarol élelmiszert, és visszafogja a környezetet terhelő fogyasztásait.

Áder János pozíciójára március 10-én választották meg Novák Katalint a parlamentben. Áder már csak májusig tölti be a köztársasági elnök szerepét.

Nyitókép: Bruzák Noémi / MTI

#Választás 2022#áder jános#köztársasági elnök#beszéd#víz#orosz-ukrán háború

Címlapról ajánljuk