Szoros első félidő után a Barcelona földbe döngölte a Newcastle-t
2026. március 18. 23:00
A 45+7. percig döntetlen volt, a végén a Barca meg sem állt hét gólig. Lewandowski és Raphinha duplázott, a brazil kiosztott két gólpasszt is. Nézd meg az rtl.hu-n a teljes összefoglalót!
Már a 6. percben vezetést szerzett, és összesítésben is előnybe került a Barcelona, Raphinha került helyzetbe, és szépen lőtt a jobb alsó sarokba. Barca-fölény ide vagy oda, a 15. percben egy vendég kontra végén Elanga kiegyenlített. Újabb három perc elteltével megint a katalánok vezettek, Gerard Martin középre fejelt labdáját Bernal továbbította közelről a kapuba. A 28. percben viszont jött egy hazai védelmi hiba, ami után Elanga másodszor is egyenlíteni tudott. Sőt, ebben az időszakban egyre veszélyesebben játszott a Newcastle, és akár a vezetést is megszerezhette volna, igaz, a másik oldalon Lewandowski ziccerénél Burn mentése is gólt akadályozott meg, és a félidő végén Yamal öt méterről lőtt csúnyán fölé. Aztán mégis előnnyel mehetett az öltözőbe a Barcelona, Raphinha visszahúzásáért büntetőt kaptak a hazaiak, ezt Lamine Yamal higgadtan értékesítette. Szünet után növelték is előnyüket a hazaiak, Raphinha jó ütemű kiugratásával Fermín vezette kapura a labdát, és szépen lőtt a bal alsóba. Percekkel később eldőlni látszott a párharc, Lewandowski fejelt a hálóba Raphinha szöglete után. Nem állt le a Barcelona, újabb néhány perc múlva megint a lengyel volt eredményes, ezúttal Yamal adta a gólpasszt (6-2). A 72. percben jött a hetedik, Raphinha egy hatalmas védelmi hiba után szerzett könnyű gólt. A vége 7-2, a Barca 8-3-as összesítéssel jutott a legjobb 8 közé.