„Megfojtottuk egymást” - hat futballista, akinek súlyos tévedés volt eligazolni

Ferkai MarcellFerkai Marcell

2025. december 3. 17:01

Most december 9-én jön az Inter–Liverpool (kizárólag!) az RTL+ Premiumon, a BL új lebonyolításában. Ha olyan futballistát keresünk, aki mindkét csapatban játszott, akkor először Philippe Coutinho jut eszünkbe. Akinek igazi hullámvasút a pályafutása. Úgyhogy elgondolkodtunk: kik a sorstársak? Akiknek hozzá hasonlóan az „egyszer fent, egyszer lent”-ről szól(t) a karrierjük.

1. Philippe Coutinho

A brazil középpályás európai karrierje 2010-ben, az Internazionalénál kezdődött, miután a klub mindössze négymillió euróért megszerezte a Vasco da Gamától (ahol két évig még kölcsön szerepelt).

Az olasz csapat épp történelmi triplát ünnepelt (Bajnokok Ligája, olasz bajnokság, Olasz Kupa), a sikeredzőt, José Mourinhót váltó Rafa Benítez egyenesen az Inter jövőjének nevezte a tinédzser brazilt. 

Hát, ebből nem sok minden lett. De vajon miért? Amit biztosan tudunk:

  • Rafa Benítez megerősítette, hogy a veteránok (akiknek a magja argentin volt) aktívan ellenezték, hogy egy 18 éves brazil játsszon a bevált triplázók helyett.
  • Az Inter korábbi sportigazgatója, Peter Ausilio szerint türelmetlenek voltak a klubnál Coutinhóval szemben.
  • Egy másik korábbi Inter-sportigazgató, Marco Branca szerint mindenki látta a kvalitást, az egyesület akkori pénzügyi válsága eredményezte Coutinho eladását.

Coutinho az Espanyolnál (kölcsönjátékosként) eltöltött időszakában is bizonyította, hogy többet érdemel (16 meccsen öt gólt szerzett); ennek ellenére az Inter 2013 januárjában mindössze 8,5 millió fontért átengedte a játékjogát a Liverpoolnak. 

Ez a tranzakció utólag az olasz klub egyik legnagyobb tévedésének bizonyult, míg a Liverpool számára a modern éra egyik legjobb üzletét jelentette.

A Liverpoolnál Coutinho nem csupán egy játékos volt a sok közül, hanem a csapat kreatív központjává vált. Brendan Rodgers, majd Jürgen Klopp irányítása alatt a brazil játékmester statisztikái évről évre javultak. A 2016–17-es szezonban, amely a csúcsot jelentette liverpooli karrierjében, 31 bajnokin 13 gólt és 7 gólpasszt jegyzett.

2018 januárjában a hullámvasút a legmagasabb pontjára ért, hogy aztán onnan zuhanjon a mélybe. A Barcelona 105 millió fontot fizetett érte, ez a világ harmadik legdrágább igazolásává tette.

Persze aligha fizettek volna ki ennyit Coutinhóért, csak hát Neymar távozása beindított egy láncreakciót:

  1. Neymar-infláció. Amikor a Paris Saint-Germain kifizette Neymar 222 millió eurós kivásárlási árát, a Barcelona paradox helyzetbe került: hirtelen rengeteg pénzük lett, de ezt mindenki tudta. Ezért az eladó klubok „Neymar-adót” vetettek ki: minden kiszemelt játékos ára azonnal a duplájára ugrott, amint a Barcelona érdeklődött.
  2. Liverpooli keménység. A Liverpool 2017 őszén (közvetlenül Neymar távozása után) még ellenállt, sőt, egyes források szerint 200 millió eurót kért, amit a Barca akkor még sokallt. Januárra azonban a Barcelona kényszerhelyzete nem enyhült, így kénytelen volt visszatérni egy csillagászati ajánlattal.
  3. Presztízsveszteség és szurkolói nyomás. Neymar elvesztése nemcsak sportszakmai, hanem „arculati” veszteség is volt. A Barcelona, amely büszke volt arra, hogy a világ egyik legjobbja, elveszítette „trónörökösét” egy újgazdag klubbal szemben.
  4. A „pánikvásárlás” pszichológiája. Először Ousmane Dembélét vették meg (szintén túlárazva), de ő hamar megsérült. 2018 januárjában, Coutinho érkezésekor a klubnak még mindig bizonyítania kellett, hogy képes a legmagasabb polcról igazolni.  

Ahogy valaki találóan megfogalmazta: Coutinho ára nem a játékos valós értékét tükrözte, hanem a Barcelona kétségbeesését.

Csúnya bukás lett. Coutinho ugyanazokat a területeket szerette használni a pályán, mint Lionel Messi. A hőtérképek és elemzések kimutatták, hogy mindkét játékos a pálya tengelye és a tizenhatos előtere felé húzódott, így egyszerűen „megfojtották” egymást. Rivaldo, a Barcelona legendája is kiemelte

Nehéz megtalálni a helyedet egy olyan csapatban, ahol Lionel Messi viszi el az összes dicsőséget és felelősséget.


A mélypontot a Liverpool (…) elleni hírhedt BL-elődöntő jelentette (az odavágót hazai pályán 3-0-ra nyerte a Barca, majd a visszavágón 4-0-ra kikapott, és kiesett). A katalán média „láthatatlannak” minősítette, és 0/10-es osztályzatot kapott.

A sors aztán kárpótolta a brazilt, aki kölcsönjátékosként csereként beállva két góllal, valamint egy gólpasszal járult hozzá ahhoz, hogy a Bayern München vendégként 8-2-re ütötte ki a Barcelonát.

Szóval a Barcelona rekordösszeget fizetett egy játékosért, aki végül tevékeny részt vállalt a klub egyik legsúlyosabb vereségében (mondjuk legalább akkor a Bayern fizette a bérét…), sőt, 

felvetődött, hogy a Barcának még bónuszt is kell fizetnie a Liverpoolnak a szerződésben lefektetettek miatt, hiszen Coutinho BL-t nyert; igaz, a Bayernnel.

A müncheni kaland után jött az Aston Villa, és az eddigi folyamatábra (egyik klubban kiemelkedik, a másikban nem) után újított Coutinho: egy csapaton belül hullámvasútazott.

Merthogy egykori liverpooli csapattársa, az immár menedzser Steven Gerrard irányítása mellett kezdetben régi önmagát idézte, aztán Stevie G távozása és Unai Emery érkezése után ismét perifériára szorult.

Coutinho ma, 33 évesen nevelőklubjánál, a Vascónál focizik.

2. Robbie Keane

A Ferencváros jelenlegi edzőjéről nem annyira közismert, hogy Coutinhóhoz hasonlóan volt az Inter és a Liverpool labdarúgója is.

Az egykori ír válogatott csatár fiatalon valósággal berobbant az angol köztudatba. Tinédzserként a Coventry City mezében varázsolt el mindenkit. 2000-ben, mindössze húszévesen 13 millió fontért lett Inter-játékos, Marcello Lippi kifejezett kérésére.

Lippi azonnal mély vízbe dobta, és Keane nem okozott csalódást: a Lazio elleni Szuperkupa-mérkőzésen zseniális átemelős gólt szerzett.

A szakembert azonban nagyon gyorsan elküldték. Utódja, Marco Tardelli először idegen poszton, majd már szinte egyáltalán nem játszatta Keane-t, akit az első adandó alkalommal kölcsönadtak a Leedsnek, így az olasz álom gyorsan véget ért.

A Leedsnél és főleg utána éveken át a Tottenhamnél megint jól mentek a dolgai, olyannyira, hogy 2008-ban gyerekkori kedvenc csapata, a Liverpool szerződtette.

Rafa Benítez Coutinho interes elherdálásában vétlen volt, Robbie Keane liverpooli mélyrepülésében már tevékeny részes. A spanyol szakember a balszélső posztján próbálta játszatni Keane-t, hogy Fernando Torres maradhasson az ék. Keane később frusztráltan nyilatkozta

Világos volt mindenki számára, hogy nem vagyok balszélső... olyasvalakivé akart formálni, ami nem én vagyok.

Fél év és mindössze öt bajnoki gól után a Liverpool veszteséggel adta vissza a Tottenhamnek.

A hullámvasút azonban magasan végződött. Keane az MLS-be, a LA Galaxyhoz nem levezetni ment: háromszoros bajnok lett, megválasztották a liga legértékesebb játékosának (MVP), és több mint 100 gólt szerzett. Bizonyította, hogy megfelelő környezetben még karrierje kései szakaszában is képes vezér lenni.

3. Memphis Depay

Miután a PSV-vel holland bajnok és gólkirály lett, 2015-ben nagy reményekkel igazolt a Manchester Unitedhez 25 millió fontért. Aztán 33 bajnokin mindössze 2 gólt szerzett.

A kudarc fő oka a honfitárssal, Louis van Gaallal való kapcsolata volt. Bár Van Gaal volt az, aki a válogatottban felfedezte, a Manchester Unitednél alkalmazott merev, pozíciós játék megfojtotta Memphis kreativitását. Memphis a könyvében ezt írta

Követnem kellett Van Gaal taktikai utasításait... a bal oldalon kellett maradnom, fel-alá futkosni. Nem értettem: megvesznek a specifikus képességeim miatt... aztán beraknak egy olyan szerepkörbe, ahol nem tudom ezeket használni.


A brit sajtó sokat foglalkozott extravagáns életstílusával (Rolls Royce, divatos öltözködés), ez tovább növelte a nyomást. Memphis elismerte, hogy akkoriban „mindenkit hibáztatott, csak magát nem”, és elvesztette az örömét a futballban.

A Manchesterből való távozása után Lyonban találta meg újra önmagát. Itt, távol a Premier League reflektorfényétől, a csapat vezérévé vált. 

178 mérkőzésen 76 gólt és 55 gólpasszt szorgoskodott össze, ami elit statisztika

Lyonban szabad szerepkört kapott, gyakran hamis kilencesként vagy tízesként játszott, ez lehetővé tette számára a játék szervezését és a befejezést is. Panenkás büntetőjének hála a Lyon kiejtette a Bajnokok Ligájában a Juventust, és végül az elődöntőig jutott.


Memphis karrierjének legérdekesebb paradoxona a klub- és válogatott teljesítménye közötti különbség. Míg klubszinten (United, majd a Lyon után Barcelona, Atlético Madrid) gyakran küzdött a konzisztenciával, a holland válogatottban megkérdőjelezhetetlen alapemberré vált.

Megdöntötte Robin van Persie gólrekordját (50 gól), és immár ő a holland válogatott történetének legeredményesebb játékosa.

Ennek a magyarázata valószínűleg az, hogy Memphis akkor tud igazán ragyogni, ha feltétlen bizalmat és taktikai szabadságot kap – ezt a holland szövetségi kapitányok (Koeman és a válogatottnál Van Gaal is) biztosították számára.

Memphis Depay cikkünk írásakor a brazil Corinthians játékosa.

4. Álvaro Morata

Ő az a csatár, akiért a klubok folyamatosan hatalmas összegeket fizetnek (az érte kifizetett összegek meghaladják a 200 millió eurót), miközben a közvélemény gyakran mémek tárgyává teszi kihagyott helyzetei miatt. 

Morata pályafutásának mélypontja a Chelsea-nél töltött időszak (2017–2019). Antonio Conte kérésére érkezett 66 millió euróért, hogy pótolja Diego Costát. A kezdeti sikerek után azonban összeomlott a nyomás alatt. Később bátor őszinteséggel beszélt mentális problémáiról, ez ritka az élsportban. 

Elárulta, hogy Chelsea-játékosként voltak napok, amikor nem tudta bekötni a cipőfűzőjét, vagy éppen edzés után hazafelé futva összeszorult a torka, és elhomályosult a látása a pánikrohamoktól.

Olyan szintű volt a felé irányuló gyűlölet, hogy szégyellte magát a gyerekei előtt az utcán, amikor az emberek beszóltak neki.

Miért igazolták le mégis újra és újra topcsapatok (Juventus, Atlético, Milan)? Mert Morata taktikai intelligenciája, mezőnymunkája és védekezése elitszintű. Edzői (Max Allegri, Diego Simeone, Luis de la Fuente) értékelték, hogy képes megnyitni a területeket a társaknak. 

A 2024-es Európa-bajnokságon csapatkapitányként vezette győzelemre a spanyol válogatottat; ez karrierjének egyik legfontosabb érzelmi csúcspontja volt, egyben a kitartás gyümölcse. Jelenleg az olasz élvonalbeli Como (kölcsön)játékosa.

5. Romelu Lukaku

Érte még többet (több mint 300 millió euró) fizettek ki összességében, mint Moratáért. Vagyis pénzügyi értelemben a világ egyik legértékesebb játékosa, a pályán nyújtott teljesítménye és megítélése azonban szélsőségesen ingadozó.

A belga toronycenter az anderlechtes fiatalkori remeklése után a Chelsea-nél nem kapott igazi esélyt José Mourinhótól. Aztán kölcsönjátékosként a West Bromwichnál és az Evertonnál (itt 87 gólt szerzett) is bizonyította, hogy a liga egyik legjobb befejező csatára.

Ennek hatására a Manchester United 75 millió fontért szerződtette, és bár első szezonjában 28 gólt lőtt, a szurkolók és a szakértők gyakran kritizálták technikáját és a nagy meccseken való eltűnését. Ole Gunnar Solskjær alatt kegyvesztetté vált, és távoznia kellett.

Az igazi áttörést az Internazionale és Antonio Conte hozta meg számára. Ez az időszak Lukaku karrierjének abszolút csúcspontja. Conte rendszere tökéletesen feküdt neki, Lautaro Martínezzel alkotott párosa félelmetes volt; 2021-ben bajnoki címre vezették az Intert, megtörve a Juventus dominanciáját.

2021-ben a Chelsea rekordösszegért, 97,5 millió fontért vásárolta vissza mint a „hiányzó láncszemet”. A hullámvasút azonban itt vett drasztikus lejtmenetet.

Mindössze néhány hónappal az érkezése után, 2021 decemberében Lukaku egy engedély nélküli interjút adott a Sky Italiának, amelyben kijelentette: „Nem vagyok boldog a helyzettel... Tuchel más rendszert választott”, és nyíltan beszélt arról, hogy visszavágyik az Interbe.

Ez a nyilatkozat „öngyilkosságnak” bizonyult a Chelsea-nél. Thomas Tuchel nem tudta használni a statikus Lukakut. A szurkolók ellene fordultak, a teljesítménye visszaesett, és a 100 milliós csatár hamarosan kölcsönben találta magát – újra az Internél. Később a Románál, végül a Napolinál kötött ki.

Kicsit szomorú valahol, hogy vele kapcsolatban elsőként nem a góljai, hanem a 2023-as Inter–Man. City BL-döntőn látott „vesztőember-szerep” jut a szurkolók eszébe, például amikor ő blokkolta (vétlenül) csapattársa lövését:

6. Ángel Di María

A Real Madridnál töltött évei alatt (2010–2014) Di María a csapat egyik legfontosabb, bár gyakran Cristiano Ronaldo árnyékában lévő tagja volt. Carlo Ancelotti zseniális húzással a szélekről a középpályára vezényelte, ahol teherbírásával és kreativitásával ő lett a csapat motorja. A 2014-es Bajnokok Ligája-döntőben, amelyen a Real Madrid megszerezte a hőn áhított tizedik trófeát (La Décima), Di Maríát választották a mérkőzés emberének (Man of the Match).

A Real Madridból való távozása után a Manchester United brit rekordot jelentő 59,7 millió fontért igazolta le. Ez az időszak (2014–15) karrierjének abszolút mélypontja.

Memphishez hasonlóan ő is Louis van Gaal áldozata lett. Később úgy nyilatkozott

Van Gaal volt a legrosszabb edzőm... Ha gólt lőttem vagy gólpasszt adtam, másnap akkor is csak a rossz passzaimat mutogatta.

Ráadásul cheshire-i otthonát betörők támadták meg, miközben ő és családja otthon tartózkodott. Ez az esemény annyira megrázta a családot, hogy felesége azonnal el akarta hagyni Angliát.

A United szurkolói a mai napig ellenségesen viszonyulnak hozzá (gyakran „kígyóként” emlegetve), mivel egyetlen szezon után kikényszerítette átigazolását a PSG-be.

Párizsban újra megtalálta a formáját (klubrekorder lett gólpasszokban), de az igazi „hullámvasút-csúcsot” a válogatottbeli szereplése jelenti. Éveken át kritizálták Argentínában, amiért a döntőkben (2014-es vb, 2015-ös és 2016-os Copa América) rendre megsérült vagy gyengén játszott.

Azonban a karrierje végére ő lett „A döntők embere”:

  • Győztes gól a 2021-es Copa América döntőjében Brazília ellen.
  • Gól a Finalissima döntőjében Olaszország ellen.
  • Gól és kiharcolt tizenegyes a 2022-es világbajnokság döntőjében Franciaország ellen.

Ezzel Di María a „vesztes generáció” szimbólumából nemzeti hőssé vált, Messi legfontosabb fegyverhordozójává.

Összegzés

A közelgő Inter–Liverpool (december 9-én már 20:30-kor érdemes az RTL+ Premiumot streamelned, mert akkor kezdődik az exkluzív BL-közvetítés stúdiós felvezetése) mérkőzés szempontjából Philippe Coutinho története a legmeghatározóbb.

Az Internél ő egy eltékozolt lehetőség, egy „mi lett volna, ha” történet. Eladták gombokért, mielőtt beérett volna.

A Liverpool számára viszont Coutinho eladása volt a kulcs a dicsőséghez. A Barcelona által érte kifizetett 142 millió font tette lehetővé Jürgen Klopp számára, hogy megvegye a hiányzó láncszemeket (Van Dijk, Alisson), és felépítse a Bajnokok Ligája-győztes csapatot. Coutinho hullámvasútjának mélyrepülése (a barcelonai kudarc) paradox módon egykori klubja, a Liverpool felemelkedését finanszírozta.

Így válik a futballisták egyéni drámája a klubtörténelem formálójává.

undefined
Kattints és streameld az 2025/2026-os UEFA Bajnokok Ligája, Európa Liga és Konferencia Liga szezon mérkőzéseit szeptembertől az RTL+ Premiumon!