Varga kihagyott tizenegyese is belefért, nyolc perc alatt szerzett három góljával 3-2-re nyert a magyar bajnok Salzburgban

rtl.hurtl.hu

2025. október 23. 21:13

Az első félidőben Varga Barnabás büntetőt rontott, a hazaiak vezettek. Szünet után a Ferencváros nyolc perc alatt háromszor is eredményes volt, a Salzburg már csak szépíteni tudott. Nézd meg az rtl.hu-n a teljes összefoglalót!

A meccs elején hazai rohamokra lehetett számítani, ezek elmaradtak ugyan, mégis a Salzburg szerzett vezetést a 13. percben: Baidoo a lábak között lőtt 18 méterről Dibusz kapujába. A 20. percben óriási egyenlítési lehetőséget szalasztott el a Ferencváros, a Rasmussen kezezése után megítélt büntetőt Varga nem tudta belőni, Schlager kapus védett. A második félidőt a magyar bajnok hatalmas elánnal kezdte, öt perc sem telt el, amikor Ötvös beadása után Varga kapásgóljával kiegyenlített. A következő nyolc percben újabb két ferencvárosi gól született, először Zachariassen fejelt a hosszú sarokba Cadu beívelése után, majd Zachariassen hosszú labdáját Yusuf vette le, majd a kapu jobb oldalába lőtt. A Salzburg nagy erőkkel kezdett támadni, Vertessen révén szépített is, de egyenlíteni már nem tudott. A hajrában a Ferencváros akár be is biztosíthatta volna sikerét, de Keita és Joseph is kihagyta a ziccerét. Az FTC három forduló után két (idegenbeli) győzelemmel és egy döntetlennel, 7 ponttal áll. 

A szurkolás új korszaka! Streameld az UEFA Bajnokok Ligája 2025/2026-os szezonját az RTL+ Premiumon!