Titkos üzenetek Yamallal, száműzés a Unitedből – Rashford útja Barcelonáig

rtl.hurtl.hu

2025. július 25. 16:45

Marcus Rashford, a Manchester United 27 éves támadója, egy szezonra szóló kölcsönszerződést kötött a Barcelonával. Az átigazolás régóta dédelgetett álom megvalósulása a játékos számára, és egy stratégiai húzás a Barcelona részéről, amely támadósorának megerősítését várja az új szerzeménytől, aki még fizetéscsökkentést is vállalt. Lássuk a hátteret!

Hogyan távolodott el Marcus Rashford a Manchester Unitedtől?

Bár Marcus Rashford a klub saját nevelésű játékosa, és korábban kulcsszereplőnek számított, az utóbbi időben egyre inkább háttérbe szorult, különösen Rúben Amorim vezetőedző érkezése után. Rashford az elmúlt szezonban minden sorozatot figyelembe véve is mindössze hét gólt szerzett, ez messze elmaradt a korábbi években megszokott teljesítményétől. 

Titkos tárgyalás, visszautasítás, áttörés – Rashford útja Barcelonáig
2024 őszén már nagyon nem jött ki a lépés Rashfordnak Manchesterben. Fotó: Robbie Jay Barratt - AMA/Getty Images

Az igazi mélypontot a Viktoria Plzen elleni, december 12-i mérkőzés jelentette. Ezek után kikerült a keretből, ahová az Aston Villánál töltött hat hónapos kölcsönjáték után sem sikerült visszakerülnie.

A visszatérés után néhány napig edzett Carringtonban, de azt az utasítást kapta, hogy délután 5 órakor jelentkezzen az edzőközpontban, miután Amorim és csapattársai már elmentek. 

Ez egyértelmű jelzés volt arról, hogy a játékos nem szerepel a vezetőedző terveiben. A klub a 10-es mezszámot is elvette tőle, és az új igazolásnak, Matheus Cunhának adta.

Az Aston Villa volt az ugródeszka a nagy álomhoz

Rashford álma, hogy a Barcelonához csatlakozzon, nem újkeletű. Már 2025 januárjában is jelezte ezt az érdeklődést ügynökein keresztül. A játékos környezete kapcsolatba is lépett az AC Talent nevű barcelonai ügynökséggel, hogy megkönnyítsék a remélt lépést. Január 21-én, közvetlenül 

a Barcelona Benfica elleni Bajnokok Ligája-mérkőzése előtt Lisszabonban találkozott Arturo Canales ügynök (AC Talent) és Deco, a Barcelona sportigazgatója, hogy egy esetleges hat hónapos Rashford-kölcsönről tárgyaljanak.

Hansi Flick, a Barcelona vezetőedzője már januárban jóváhagyta Rashford leigazolását, nemcsak a futballtudását értékelve, hanem a játékoshoz közel állókkal is beszélt, és tudatára ébredt, mennyire elkötelezett a Barcelona iránt. Kilenc nappal a lisszaboni találkozó után Rashford mégis az Aston Villa mezében pózolt, miután hat hónapos kölcsönben a Premier League-be igazolt (pontosabban: ott maradt). 

Titkos tárgyalás, visszautasítás, áttörés – Rashford útja Barcelonáig
Marcus Rashfordot lelkesen fogadták az Aston Villánál. Fotó: Clive Mason/Getty Images

Ennek oka az a pénzügyi zűrzavar, ami már akkor megvolt a Barcelonánál, és ami most is kétségessé tette Rashford regisztrációját.

Állítólag eltelt egy kis idő, amíg Rashford megemésztette, hogy most az Aston Villával kell beérnie. Környezete meggyőzte a játékost, hogy ha tavasszal jól teljesít a Villában, lehetősége lesz – legalább – egy teljes szezonra csatlakozni a Barcelonához a nyártól.

A Barcelona kitartása és a végleges megegyezés

Az átigazolási ablak megnyílása előtt a Barcelona teljes mértékben tisztában volt Rashford Manchester United-es szerződésével. Vagyis azzal, milyen ajánlatot kellene letenni az asztalra. Az angol válogatott támadó képviselői májusban Barcelonába utaztak, és találkoztak a Barcelona tisztviselőivel, hogy megvitassák, lehetséges-e a klubváltás. 

A katalánok számára ekkor még korai volt a dolog, szerették volna látni, hogyan alakul számukra a nyár kezdete. Az elmúlt hét elején aztán rájöttek, lépniük kell Rashford ügyében. Már lemaradtak Nico Williamsről (ismét), mivel a 22 éves játékos attól tartott, hogy nem tudnák regisztrálni. Deco preferált opciója Luis Díaz volt, de messze voltak attól, hogy megfeleljenek a Liverpool pénzügyi elvárásainak. A Barcelona első megkeresését a Liverpool júniusban elutasította. 

Ezen a ponton minden út Rashfordhoz vezetett. Amint a Barcelona vezetői kapcsolatba léptek Rashford csapatával, mindössze néhány napba telt a megállapodás. Teljesen tisztában voltak az ő feltételeivel és azzal, hajlandó lemondani fizetésének egy részéről, hogy csatlakozhasson hozzájuk. A hét vége előtt a katalánok kölcsönajánlatot nyújtottak be a Unitednek, és vasárnap a csatár Barcelonába érkezett, hogy véglegesítse az üzletet.

Yamallal már korábban „értekezett”

Amíg nem pózolt új Barcelona mezében, amelyen a 14-es szám szerepelt – tisztelegve gyermekkori bálványa és a Barca legendája, Thierry Henry előtt – a város alig látta Rashfordot. Két napot töltött a városban lévő Torre Melina szállodából, ahol új otthona megtalálásáig marad, a Joan Gamper edzőközpontba, teljes titokban. Alig tette ki a lábát az utcára, ahol a helyi fotósok napok óta vártak a szálloda előtt. A klub azt is megpróbálta elrejteni, hogy részt vett Flick hétfői és keddi edzésein, gondosan válogatva ki a képeket, amelyeket a szerződtetés hivatalossá tétele előtt hoztak nyilvánosságra.

Rashford már az elmúlt hónapokban is váltott szöveges üzeneteket Lamine Yamallal, a Barca öltözője tehát tisztában volt azzal, hogy szeretne a csapathoz igazolni.

Hol lesz a helye a pályán?
A Barcelona szakmai stábja elsősorban balszélsőként számol Rashforddal. Középen a klub Ferran Torrest látja Lewandowski természetes váltótársának – emellett vannak más opciók is, például Olmo hamis kilencként való alkalmazása. Rashford bal oldalon való játéka lehetővé tenné Raphinha számára, hogy központi pozíciókból induljon, amit a Barcelona szakmai stábja kiaknázni kíván ebben a szezonban.

Ez egy boldog csapat, így amikor az emberek boldogok, mindig könnyű beilleszkedni ebbe a környezetbe

 – mondta Rashford. „Kényelmesen érzem magam. Könnyű öltöző, ahol pihenni lehet. És nagyon ambiciózus csapat, szóval tökéletes számomra.”

(A The Athletic nyomán)

Nyitókép: Stringer/Anadolu via Getty Images