UEFA

Csütörtökön este sorsolnak a teljesen megreformált Bajnokok Ligájában

rtl.hurtl.hu

2024. augusztus 29. 12:39

Augusztus 29-én 18 órától az RTL+-on követhetik élőben az UEFA Bajnokok Ligája sorsolását – de nem a csoportkör, hanem az alapszakasz sorsolását. Merthogy 2024 nyarán nemcsak az az újdonság, hogy immár az RTL+ lett az első számú otthona a nemzetközi labdarúgás legfontosabb sorozatának, hanem az is, hogy akkora változást hajtottak végre a lebonyolításban, amelyhez hasonlóra 30 éve nem volt példa.

Amióta 1992-ben új nevén elindult a Bajnokok Ligája (korábban Bajnokcsapatok Európa-kupája volt a név), megszokhattuk az őszi csoportkört. A meccsek és a csoportok száma mindig változott, sőt olyanra is akadt példa (miután a 2002-es világbajnokság a kifacsart sztárok tornájának bizonyult), hogy visszaléptek egyet a szervezők: törölték az ún. második csoportkört. (Király Gábor és Dárdai Pál a Herthában, Korsós György és Szabics Imre pedig a Sturm Graz csapatában annak idején eljutott még ebbe a bizonyos második csoportkörbe.)

Most viszont búcsút vehetünk a csoportmeccsektől, jön az új főtábla 36 csapattal.

Magyarok, akiket akár az RTL+-on láthatnak

Három olyan csapat lesz érdekelt a csütörtök esti sorsoláson, amelynek a keretében jelenleg találunk magyar labdarúgót. A Liverpoolban Szoboszlai Dominik, az RB Leipzigban Gulácsi Péter és Willi Orbán, a Gironában pedig Yaakobishvili Antal léphet pályára az első számú európai kupában.

Vagyis lesz egy nagy 36-os tabella, amiben nem fog mindenki mindenkivel játszani, de azért így is az összes csapatra nyolc mérkőzés vár (az eddigi hat csoportmeccs helyett). Négy kalapba sorolták be a résztvevőket, és a sorsoláson mindenki két-két ellenfelet kap a többi kalapból, az egyikkel hazai pályán, a másikkal idegenben mérkőzik.

Mivel ez szinte lekövethetetlen golyókkal (több mint 1000 kellene a korábbi szisztéma alapján), ezért gépi megoldást használnak majd. A csapatneveket kézzel húzzák ki, és ehhez rendel hozzá az UEFA szoftvere két-két ellenfelet.

Ez után jön a nyolc-nyolc mérkőzés a csapatok számára, ez egyébként túlnyúlik majd a naptári éven: szeptember 17-ével indul a ligakör, és 2025. január 29-én fejeződik be.

A közös, nagy tabella dönt arról, hogy kinek mi lesz a sorsa. Az első nyolc egyből BL-nyolcaddöntős, a 9–16. helyezettek ún. rájátszásban folytatják kiemeltként, a 17–24. helyezettek nem kiemeltként. A tabella 25–36. helyezettje befejezi európai szereplését.

Az UEFA Bajnokok Ligája összes idei mérkőzése látható lesz magyar kommentárral az RTL+-on.

Nyitókép: UEFA

#UEFA#Sport#foci#futball#labdarúgás