UEFA

Sporting – Juventus negyeddöntő-visszavágó élőben az RTL HÁRMON!

rtl.hurtl.hu

2023. április 18. 17:56

 

Már az elődöntő a tét az UEFA Európa Ligában és az UEFA Európa Konferencia Ligában! Csütörtökön kiderül, kik folytathatják a legjobb négy között. 21 órától az RTL HÁRMON élőben közvetítjük a Sporting – Juventus összecsapást, emellett az RTL+ előfizetői további négy mérkőzést is élőben követhetnek. Szurkoljanak velünk ezúttal is!

Sporting CP – Juventus: április 20. csütörtök, 21:00; RTL HÁROM

Minimális előnnyel utazhat Lisszabonba a Juventus az UEFA Európa Liga negyeddöntőjének visszavágójára, miután az első mérkőzésen 1-0-ra győzött az olasz középhátvéd, Gatti 73. percben szerzett találatával. Bár a Sportingnak is megvoltak a helyzetei, de ezekből egyet sem tudott gólra váltani.

Rúben Amorim, a portugálok vezetőedzője így látta az elveszített összecsapást:

„Mi domináltunk, és ez eléggé nyilvánvaló – elég csak megnézni a kapura lövések számát és labdabirtoklást. Nem engedtünk túl sok lehetőséget a Juventusnak, jól védekeztünk a magasan képzett játékosaik ellen. Emellett voltak kidolgozott helyzeteink is, de gól mégsem született belőlük. Ez jól összefoglalja a jelenlegi formánkat, ám szerencsére van még egy hazai mérkőzésünk. Nagyon okosan kell játszanunk, hogy mi jussunk tovább.”

A Juventus vezetőedzője, Massimiliano Allegri szerint még mindig van hová fejlődniük:

 „Elkövettünk néhány hibát, a fiúk még tovább is tudják javítani a formájukat, például az utolsó percekben kétszer is a kapusunk, Perin mentett meg minket a góltól – ezeket a helyzeteket hamarabb meg kell akadályoznunk. A második félidőben, három középpályással jobb teljesítményt nyújtottunk.”

A meccset a lisszaboni Estádio José Alvalade-ban rendezik François Letexier francia játékvezető irányításával, akinek segítői honfitársai, Cyril Mugnier és Mehdi Rahmouni lesznek. A hazaiaknál Braganca, Cabral, Paulinho és St. Juste nem lép pályára sérülés miatt; a vendégeknél Ihattaren és Kaio Jorge hagyja ki a mérkőzést, De Sciglio és Kean játéka pedig még kérdéses.

Amelyik együttes ezt a párharcot megnyeri, a Manchester United/Sevilla páros győztesével találkozik majd az elődöntőben.

21 órától az alábbi találkozókat közvetítjük élőben az RTL+ felületén:

AS Roma - Feyenoord: április 20. csütörtök, 21:00; RTL+

Hazai pályán harcolhatja ki a Roma a továbbjutást az UEFA Európa Ligában, ám a meccset a Feyenoord várhatja jobb előjelekkel: ugyanis az első összecsapáson a hollandok győztek 1-0-ra Wieffer 53. percben szerzett találatának köszönhetően. A negyeddöntőt angol bírók vezetik majd.

Royal Union SG – Bayer Leverkusen: április 20. csütörtök, 21:00; RTL+

Egyik együttes sem várhatja előnyből a visszavágót, miután az első összecsapáson 1-1-es döntetlent értek el a felek. A cél az UEFA Európa Liga elődöntője, a meccsen spanyol játékvezetők működnek közre.

Nice – Basel: április 20. csütörtök, 21:00; RTL+

Négy gól született az odavágón, méghozzá egyenlő eloszlásban, így a 2-2-es döntetlennek köszönhetően a második mérkőzésre marad a döntés, hogy melyik együttes folytathatja az UEFA Európa Konferencia Liga legjobb négy csapata között. Az összecsapáson holland bírók fújják a sípot.

West Ham United – KAA Gent: április 20. csütörtök, 21:00; RTL+

Teljesen nyílt még a párharc, hiszen az első mérkőzésen Ings és Cuypers találatainak köszönhetően 1-1-es döntetlent játszottak egymással a felek az UEFA Európa Konferencia Liga negyeddöntőjében. A csütörtöki meccset izraeli játékvezetők irányítják.

Ne feledjék, a foci ezen a héten is folytatódik, jönnek a negyeddöntők visszavágói! Tartsanak velünk, hiszen ismét hét mérkőzést hozunk el Önöknek! 18:30-tól AZ Alkmaar – Anderlecht, 21 órától Sporting – Juventus összecsapások élőben az RTL HÁRMON, emellett az este folyamán további öt találkozót az RTL+ felületén követhetnek az előfizetőink. A meccsek lefújása után pedig az RTL HÁRMON a játéknap összefoglalójában megnézhetik a legszebb és legizgalmasabb pillanatokat is.

A képek forrása: uefa.com

#UEFA#Sport