UEFA

Nantes – Juventus: minden most dől el!

rtl.hurtl.hu

2023. február 21. 12:01

Vajon a Nantes vagy a Juventus jut be az UEFA Európa Liga legjobb 16 csapata közé? Egyetlen mérkőzésen múlik: azon, amit csütörtökön 18:30-tól élőben láthatnak az RTL HÁROM képernyőjén! Emellett az RTL+ streaming platformunk előfizetői az este folyamán további nyolc playoff összecsapást is élőben követhetnek, érdemes lesz tehát velünk tartani!

Nantes – Juventus: minden most dől el!

Nantes - Juventus: február 23. csütörtök, 18:30; RTL HÁROM

Semmi nem dőlt még el a Nantes és a Juventus csatájában, amelynek a tétje az UEFA Európa Liga nyolcaddöntője. Az első, torinói mérkőzésen 1-1-es döntetlen született, és mivel korábban eltörölték az idegenben lőtt több gól szabályt, így teljesen nyílt a párharc, éppen ezért komoly küzdelem és nagy izgalmak várhatók a visszavágón.

A múlt csütörtöki találkozó az olasz csapat számára indult jobban, hiszen már a 13. percben megszerezték a vezetést: Di Maria előreívelt labdáját Chiesa a védők mögül előbukkanva Vlahovic elé tálalta, aki közvetlen közelről betalált. Az egyenlítés a 60. percben érkezett, amikor a Nantes kontrából megindult, és a versenyfutást követően Blas nagy erővel a kapuba bombázott.

A mérkőzés után Massimiliano Allegri, a Juventus vezetőedzője így értékelt: „Miután megszereztük a vezetést, túl lassan járattuk a labdát, és csupán az egyenlítés után tértünk vissza a meccsbe. A játékunk ezen aspektusában még javulnunk kell.”

Antoine Kombouarè, a Nantes mestere elégedetten nyilatkozott: „A srácok hősiesen küzdöttek. Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, de jók voltunk a labda megszerzésében és a kontrákban. Büszkék vagyunk rá, hogy döntetlent játszottunk, és én személy szerint is nagyon boldog vagyok. Csütörtökön máris itt a visszavágó, és mivel a Juve pont olyan motivált lesz, mint mi vagyunk, ezért sok nehézségre számítok.”

A hazaiaknál Ganago és Merlin hagyja ki az összecsapást; a vendégeknél Chiesa, Ihattaren, Kaio Jorge, Milik, Miretti és Peeters nem léphet pályára, Pogba játéka pedig még kérdéses.

A meccset a nantes-i Stade de la Beaujoire-ban rendezik, José María Sánchez spanyol játékvezető irányításával, akinek segítői honfitársai, Raúl Cabañero és Iñigo Prieto lesznek.

Nantes – Juventus: minden most dől el!

Az RTL+ felületén 18:45-től az alábbi mérkőzéseket közvetítjük élőben:

PSV Eindhoven – Sevilla: február 23. csütörtök, 18:45; RTL+

Nem lesz könnyű dolga az Eindhovennek, ha tovább akar jutni az UEFA Európa Liga nyolcaddöntőjébe, hiszen háromgólos hátrányt kell ledolgoznia. A Sevilla ugyanis az odavágón En Nesyri, Ocampos és Gudelj találataival 3-0-ra nyert – a hazai pálya előnye ugyanakkor növelheti a hollandok esélyeit. A meccset olasz játékvezetők irányítják.

Monaco – Bayer Leverkusen: február 23. csütörtök, 18:45; RTL+

Az öt gólt hozó első mérkőzés után a Monaco örülhetett, hiszen a 3-2-es eredménynek köszönhetően egygólos előnyből várhatja a visszavágót. A cél az UEFA Európa Liga legjobb 16 csapata közé kerülés. Spanyol bírói négyes fújja majd a sípot.

Midtjylland – Sporting CP: február 23. csütörtök, 18:45; RTL+

Teljesen nyílt az UEFA Európa Liga nyolcaddöntőjéért folyó dán-portugál párharc, hiszen a múlt heti odavágó 1-1-re végződött. A Sporting az utolsó pillanatban mentette döntetlenre a találkozót, miután Coates a 94. percben válaszolt Ashour 77. perces találatára. A mérkőzésen szlovák játékvezetők működnek közre.

CFR Cluj - Lazio: február 23. csütörtök, 18:45; RTL+

Egy gól a Lazio előnye az UEFA Európa Konferencia Liga playoffkörében, miután az emberhátrányban lévő olaszok hazai pályán Immobile 45+4. percben szerzett találatával 1-0-ra győztek a kolozsvári együttes ellen. Német bírók vezetik a találkozót.

Csütörtökön 18:30-tól tartsanak velünk, hiszen a rájátszáskör visszavágóit is élőben hozzuk el Önöknek! Az este folyamán az RTL HÁRMON a Nantes – Juventus, valamint az AS Roma – Red Bull Salzburg találkozókat láthatják, emellett az RTL+ előfizetői további nyolc mérkőzést is élőben követhetnek az UEFA Európa Ligából és az UEFA Európa Konferencia Ligából! Közvetlenül az összecsapások lefújása után pedig az RTL HÁRMON megnézhetik a játéknap összefoglalóját is a leglátványosabb és legfontosabb pillanatokkal.

A képek forrása: uefa.com

 

#UEFA#Sport#juventus#nantes#foci#meccs#mérkőzés#RTL+#RTL Három

Címlapról ajánljuk