UEFA

Az AS Roma folytathatja tavasszal az UEFA Európa Ligában

rtl.hurtl.hu

2022. november 4. 11:49

Két tizenegyessel 3-1-re győzött hazai pályán az AS Roma a Ludogorets ellen, így az olaszok végeztek a csoport második helyén és jutottak be az EL playoffkörébe, míg a bolgárok a Konferencia Ligában folytathatják. 

AS Roma - Ludogorets: 3-1

Az már az utolsó forduló előtt sem volt kérdés, hogy a Real Betis megnyeri az UEFA Európa Liga C csoportját, ám a második és a harmadik hely sorsa még eldöntésre várt – az AS Roma és a Ludogorets is győzelmi kényszerben játszott: amelyik együttes nyer, az folytathatja tavasszal az EL-ben, a másiknak be kell érnie az UEFA Európa Konferencia Ligával.

A vezetést a 41. percben a Ludogorets szerezte meg, miután egy nagy szólót követően Rick a tizenhatoson kívülről a Roma kapujába bombázott. Az olaszok az 56. percben egyenlítettek tizenegyesből. Nem telt bele tíz perc, és ismét büntetőhöz jutott a Roma: ezt, hasonlóan az elsőhöz, ismét Pellegrini értékesítette – bár ezúttal a kapu jobb oldala helyett baloldalra célzott. A Ludogorets ugyan látszólag egyenlített a 77. percben, ám a találatot videóbírózás után érvénytelenítették. A Roma harmadik, és egyben a mérkőzés utolsó gólját Zaniolo lőtte a 85. percben, aki a védőit lerázva gurított a hálóba. A meccs lezárásaként a vendégek játékosa, Verdon a 90. percben durva belépője után a kiállítás sorsára jutott.

A csoportot így tehát a Betis nyerte, az AS Roma másodikként az EL rájátszáskörében folytathatja, a Ludogorets visszaesett a Konferencia Ligába, a Helsinki pedig negyedikként kiesett.

Csütörtökön 21 órától az RTL Most+ felületén is négy összecsapást közvetítettünk élőben az UEFA Európa Ligából és az UEFA Európa Konferencia Ligából:

Arsenal – Zürich: 1-0

Megnyerte a csoportját az Arsenal, és bejutott a legjobb tizenhat csapat közé az UEFA Európa Ligában. A meccs gólja a 17. percben született, Tierney talált be. Az A csoport második helyén a PSV Eindhoven végzett, harmadik lett a Bodø/Glimt, a Zürich számára pedig véget ért a nemzetközi szereplés.

Royal Union SG - Union Berlin: 0-1

A mérkőzés egyetlen gólja nagyon hamar, már a 6. percben megszületett Michel révén. Az UEFA Európa Liga D csoportját megnyerte a Royale Union SG; győzelmének köszönhetően Schäfer András együttese, az Union Berlin lett a második, a Braga a harmadik, a Malmö pedig búcsúzott a további kupaküzdelmektől.

Dinamo Kijev – Fenerbahçe: 0-2

Kétgólos győzelmet aratott Szalai Attila csapata a Dinamo Kijev vendégeként. Először Guler talált be a 23., majd Arao a 45+2. percben. Az UEFA Európa Liga B csoportjának élén a Fener végzett, és bejutott a nyolcaddöntőbe. Második lett a Rennes, harmadik a Larnaca, és a Dinamo Kijev zárt az utolsó helyen.

Köln - Nice: 2-2

Az UEFA Európa Konferencia Liga D csoportjában csapott össze a két együttes. A szünetre már két góllal vezettek a vendégek, köszönhetően Laborde 40. és Brahimi 43. percben szerzett találatainak; a fordulás után azonban hamar jött a szépítés Huseinbasic révén, a találkozó utolsó gólját pedig Duda lőtte a 60. percben. A Nice így hat mérkőzés alatt kilenc pontot szerzett, amivel megnyerte a csoportot, és a Konferencia Liga nyolcaddöntőjében folytathatja tavasszal. A második a Partizan lett, nekik pályára kell majd lépniük a playoffkörben. A Köln és a Slovacko búcsúzott a további küzdelmektől.

Az UEFA Európa Liga és az UEFA Európa Konferencia Liga most egy kis szünetre vonul, hogy aztán februárban újult erővel térjen vissza a playoffkörrel.

Természetesen akkor is várjuk majd Önöket élő közvetítésekkel az RTL Hármon és online is. Tartsanak velünk tavasszal is!

A képek forrása: uefa.com

#UEFA#Sport

Címlapról ajánljuk