Ilyen telefon volt Az Árulók kísérőműsorában: Magyarországra is megérkezett a HONOR Magic V6 (x)

rtl.hu

2026. november 2. 18:00

A HONOR Magic V6 már Magyarországon is elérhető, és nemcsak a hajlítható kialakításával próbál kitűnni a mezőnyből. A gyártó az ultravékony házat, a nagy akkumulátort, az AI-funkciókat és az Apple-eszközökkel való együttműködést emeli ki. A készülék Az Árulók kísérőműsorából is ismerős lehet, a specifikációi alapján pedig a prémium kategóriában indul versenybe. A HONOR szerint azoknak is érdekes lehet, akik sokat utaznak, nagy kijelzőn dolgoznának, és több platform között mozognak.

Már Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban kísérőműsorában, az Árulkodókban is látszott, hogy a HONOR termékei tökéletesen teljesítenek minden körülmények között. Ráadásul július óta Magyarországon is elérhetővé vált a Magic V6, a márka hajlítható csúcstelefonja, amit a szereplők is használtak. A készülék július 6-án került a hazai boltokba, a gyártó pedig az ultravékony kialakítással, a nagy akkumulátorral, az AI-funkciókkal és az Apple-eszközökkel való együttműködéssel emeli ki.

Ilyen telefon volt Az Árulók kísérőműsorában: Magyarországra is megérkezett a HONOR Magic V6 (x)
A HONOR Magic V6 egyik legfontosabb jellemzője a vékony ház: összecsukva 9 milliméter, kinyitva 4,1 milliméter vastag, tömege pedig nagyjából 224 gramm

Vékony kialakítás, prémium kivitel

A HONOR Magic V6 egyik legfontosabb jellemzője a vékony ház: összecsukva 9 milliméter, kinyitva 4,1 milliméter vastag, tömege pedig nagyjából 224 gramm. A gyártó szerint ezzel a fogása közelebb áll a hagyományos okostelefonokéhoz, mint a vastagabb hajlítható modellekéhez. A vállalat közlése szerint a fejlesztésnél a természetes formavilág, a strapabíróság és a rendszereken átívelő használhatóság került előtérbe. A tartósságot a HONOR szuper-acél zsanérja, az AI-asszisztált bionikus csillapítási rendszer, a belső kijelzőn alkalmazott UTG flexibilis üveg, valamint a külső panelt védő nanokristályos bevonat támogatja. A készülék IP68 és IP69 minősítéssel is rendelkezik.

Nagy kijelzők és erős hardver

A modell 6,52 hüvelykes külső és 7,95 hüvelykes belső kijelzőt kapott. Mindkét panel 1 és 120 Hz közötti adaptív képfrissítést támogat, a gyártó pedig 6000 nites külső és 5000 nites belső csúcsfényerőt adott meg, ami erős napfényben is jobb láthatóságot ígér. Az üzemidőért egy 6660 mAh-s szilícium-szén akkumulátor felel. A telefon támogatja a 80 wattos vezetékes és a 66 wattos vezeték nélküli gyorstöltést, emellett vezeték nélküli fordított töltésre is képes. A teljesítményről Snapdragon 8 Elite Gen 5 lapka, LPDDR5X memória és UFS 4.1 tárhely gondoskodik.

Ilyen telefon volt Az Árulók kísérőműsorában: Magyarországra is megérkezett a HONOR Magic V6 (x)
A teljesítményről Snapdragon 8 Elite Gen 5 lapka, LPDDR5X memória és UFS 4.1 tárhely gondoskodik

AI, multitasking és Apple-kompatibilitás

A Magic V6 a MagicOS 10 rendszert futtatja, és több mesterséges intelligenciára építő funkcióval érkezik. A HONOR AI-ügynököket, képernyőalapú javaslatokat, fotós segítségeket, valamint produktivitást segítő megoldásokat emel ki. A nagy belső kijelzőre építve a készülék a multitaskingra is hangsúlyt helyez. A Fast Flex funkció egy összehajtó mozdulattal kapcsolja be az osztott képernyős módot, a Multi-Flex pedig akár három alkalmazás egyidejű használatát is támogatja. A vállalat későbbi kommunikációjában már kifejezetten üzleti felhasználásra is alkalmas modellként mutatta be a készüléket, különösen azoknak, akik sokat utaznak, nagy kijelzőn dolgoznának, és több ökoszisztéma között mozognak. A HONOR azt is hangsúlyozza, hogy a telefon iPhone-nal, Mac-kel, AirPods-szal és Apple Watchcsal is együtt tud működni. A HONOR Share és a Quick Share megoldásokkal a fájlmegosztás is egyszerűbbé válhat a különböző platformok között.

Gigakamera és AI-funkcionalitás

A készülék hátlapján egy 50 megapixeles főkamera, egy 64 megapixeles periszkópos telefotó kamera és egy 50 megapixeles ultraszéles egység található. A gyártó az AI Falcon kamerarendszert gyenge fényben, távoli témáknál és hétköznapi helyzetekben is erős megoldásként pozicionálja. A HONOR Magic V6 piros és fekete színben érkezett a hazai operátori és kiskereskedelmi kínálatba.

A készülék legfontosabb AI-funkciói:

  • AI Értekezlet ügynök, amely a megbeszélések előtt, közben és után is támogatást nyújt, segítve a szervezést, az élő asszisztenciát és az automatikus összefoglalók elkészítését.
  • AI Hívásfordítás és AI Fordítás, amelyek gördülékenyebbé teszik a többnyelvű kommunikációt és a különböző nyelveken zajló beszélgetéseket.
  • AI Írás eszközök, amelyek támogatják a szövegírást, szerkesztést és finomhangolást.
  • Google Gemini integráció, amely gyors AI-segítséget nyújt tervezéshez, íráshoz és a mindennapi feladatokhoz.
  • Magic Portal és Magic Capsule, amelyek gyorsabb alkalmazások közötti munkafolyamatokat és egyszerűbb hozzáférést biztosítanak a releváns tartalmakhoz.
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!