Tudomány-Tech

Macron is lelkes felhasználója a Telegramnak, amelynek tulajdonosát Franciaországban tartóztatták le

rtl.hurtl.hu

2024. augusztus 30. 9:09

Keleten demokráciapárti tüntetők, Nyugaton bűnözők mentsvára az üzenetküldő alkalmazás, amit több mint 900 millióan használnak világszerte. A francia hatóságok szerint a platform létrehozója, Pavel Durov bűnrészes lehet pedofíliában, fegyver- és drogkereskedelemben, illetve pénzmosásban is, a titkosított platformon ugyanis szabadon folyhatnak az illegális tevékenységek.

Magyarországon nem túl elterjedt a Telegram üzenetküldő alkalmazás, világszinten azonban a legnagyobbak között van 900 millió felhasználójával, ezért is váltott ki nagy visszhangot, hogy a platform alapító-vezérigazgatóját, Pavel Durovot szombaton este őrizetbe vették a párizsi Le Bourget repülőtéren, ahová Azerbajdzsánból érkezett magánrepülőgépén. 

A Telegram fő vonzereje, hogy biztonságos és titkos kommunikációt ígér felhasználóinak, amihez a hatóságok sem férhetnek hozzá. Ez mást jelent diktatúrákban és autokráciákban, mint a nyugati demokráciákban: előbbiekben az ellenzéki mozgalmaknak, utóbbiakban bűnözőknek, terroristáknak, fegyver- és drogkereskedőknek, pedofiloknak ad teret.

Franciaországban épp emiatt adtak ki letartóztatási parancsot Durov ellen: 

azzal gyanúsítják, hogy a platform titkosítása és elégtelen moderációja révén maga is bűnrészes a Telegramon keresztül elkövetett bűncselekményekben.

Ügyvédje, Dmitrij Agranovszkij ezt nevetségesnek minősítette: szerinte felér azzal, mintha egy autógyártót vonnának felelősségre azért, mert járműveiket bűncselekményekhez használták fel, vagy balesetet okoztak velük. Maga a Telegram pedig közleményt adott ki, amiben azt állítják, hogy a cég minden uniós előírást betart, Durovnak pedig nincs takargatnivalója.

Emmanuel Macron francia elnök, aki maga is lelkes Telegram-felhasználó, hétfőn azt közölte, hogy a francia kormánynak nincs köze Pavel Durov őrizetbevételéhez, arra bírói döntés alapján, egy folyamatban lévő eljárás részeként került sor. Az államfő közölte: „Franciaország mindennél jobban elkötelezett a szólásszabadság és a szabad kommunikáció, innováció és vállalkozás mellett”, de hozzátette, hogy a szabadságjogok egy jogállamban a közösségi oldalakon éppúgy, mint a való életben a törvény szabta keretek között gyakorolhatók, épp azért, hogy a többi állampolgárt megvédjék és tiszteletben tartsák szabadságjogaikat. 

A Pavel Durovot bemutató cikkében a Politico azt írja, hogy a tech-vállalkozóra először 2012 májusában kapták fel a fejüket az oroszok, amikor Szentpétervár főutcáján ötezer rubeles bankjegyekből hajtogatott papírrepülőket dobált a tömegbe. Már diákként meghackelte iskolája számítógépes hálózatát: a monitorokon képernyővédőként a leggyűlöltebb tanárának arcképe jelent meg, „Meg kell halnia” felirattal. 

Felülmúlta önmagát

A portál szerint a harmincas éveinek végén járó Pavel Durovban egyszerre van meg Mark Zuckerberg zárkózottsága és Elon Musk nárcizmusa. Sikerei mögött a pletykák szerint bátyja, Nyikolaj áll, akit gyerekkorában matekzseniként tartottak számon.

A testvérpár hozta létre az orosz nyelvterületen sikeres Vkontaktye közösségi portált, ami nem sokkal a pénzdobálás után bajba került: a Kreml-ellenes tüntetéshullám nyomán a belbiztonsági szolgálat, az FSZB ellenőrzést követelt a platform felett. Durov engedett a nyomásnak, eladta részesedését, és 2014-ben elhagyta Oroszországot. A Vkontaktyét átnevezték VK-ra, és Putyin szövetségeseinek gyerekei kerültek a fontos pozíciókba.

A Dubajba menekülő Durov azonban megtorolta a történteket azzal, hogy felfuttatta a Telegramot, amelynek sikere és jelentősége messze túlmutatott előző vállalkozásán. 

Mára a Telegram a legnépszerűbb üzenetküldő alkalmazás Oroszországban és más posztszovjet államokban, valamint Indiában és az olyan autokráciákban, mint Irán, ahol egy meggondolatlan kijelentéssel az emberek a börtönt kockáztatják.

A Telegramot az különbözteti meg riválisaitól, hogy egyben médiaplatform is, ahol az emberek széles körben terjeszthetik tartalmaikat. Menedéket ad azoknak a médiumoknak is, amelyeket az oroszok a háborús cenzúratörvények alapján blokkolnak. Európában, ahol az ilyen állami beavatkozás jóval kevésbé fordul elő, főleg a társadalom perifériáján állók használják, mint például az oltásellenesek, de a bűnözők is rátaláltak.

Néhány hónapja a Donald Trumpot és Orbán Viktort körülrajongó Tucker Carlsonnak adott interjúban Pavel Durov azt állította, hogy több ország hírszerzési szerve, köztük az Egyesült Államoké is megkereste, hogy adjon hozzáférést a Telegramon folytatott csevegésekhez, de ő ezeket elutasította. Független orosz szakértők azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy előfordult, egyértelmű ok nélkül korlátoztak ellenzéki csatornákat a Telegramon, és 

Durov valójában nyitottabb lehet a kormányokkal való együttműködésre, mint ahogy azt követőivel el akarja hitetni. 

Mielőtt Párizsban őrizetbe vették, Durov épp akkor volt Azerbajdzsánban, amikor Vlagyimir Putyin is ott járt, de a Kreml szóvivője állítja, hogy nem találkoztak.

A Telegramot az orosz hadseregben is használják, emellett a háborúpárti bloggerek legfontosabb felülete. Az Állami Duma alelnöke, Vlagyiszlav Davankov szerint azért vették Durovot őrizetbe, hogy hozzáférjenek a Telegram-felhasználók adataihoz.

Az oroszok aggódnak amiatt, hogy Durov átadhatja a titkosítási kulcsokat a francia hatóságoknak, így azok hozzáférhetnek azokhoz az üzenetváltásokhoz, amelyekről a felhasználók azt gondolták, hogy titkosítottak. 

Az orosz tisztviselőket már utasították arra, hogy töröljék beszélgetéseiket a Telegramról, és erre nyilvánosan is felhívta a figyelmet a Kreml egyik legfontosabb propagandistája, Margarita Szimonjan. 

Nem a legjobb, nem is a legrosszabb

A Politico arról is ír, hogy a francia politikusok körében nagyon népszerű a Telegram, Emmanuel Macron már első elnökválasztási kampányának elejétől használja az alkalmazást annak ellenére is, hogy a francia hatóságok nehezményezték, hogy a platform üzemeltetői nem hajlandók együttműködni velük. 

Élisabeth Borne korábbi miniszterelnök tavaly eltiltotta a kormánytagokat a Telegram, a WhatsApp és a Signal használatától, mert a rajtuk keresztül megosztott információk biztonsága nem garantálható. A francia nemzetgyűlés vezető tisztviselői is próbálták rávenni a képviselőket – sikertelenül –, hogy kevéssé ismert, de francia üzenetküldő alkalmazásokat használjanak.

Ám Macron pártja, a Reneszánsz, sőt a francia belügyminisztérium is a Telegramon keresztül küldi közleményeit a sajtónak, és az elnöknek egy nyilvános csatornája is van, ahol több mint harmincezer feliratkozóhoz juttat el információkat.

A francia biztonsági szervek már a 2017-es elnökválasztási kampány során figyelmeztették Macronékat, hogy legyenek óvatosak az „orosz alkalmazással”. Eric Bothorel, a Reneszánsz képviselője elismerte, hogy a „többé-kevésbé jogos” figyelmeztetések ellenére továbbra is használják a Telegramot, amelynek biztonságossága szerinte „nem a legjobb, de nem is a legrosszabb”. Hozzátette: annak ellenére, hogy a francia Olvid platform több biztonsági garanciát nyújt, megszokásból, és azért is kitartanak a Telegram mellett, mert nem akarják elveszíteni a korábbi beszélgetéseket.

Pavel Durovnak egyébként francia állampolgársága is van, amit 2021-ben kapott meg, 2023-ban pedig Paul Du Rove-ra „franciásította” az útlevelében szereplő nevét. Ennek háttere azonban nem világos. A Le Monde információi szerint Durov egy olyan eljárásban kaphatta meg a francia állampolgárságot, amelyben franciául beszélő külföldiek hozzájárulását ismerik el az ország nemzetközi gazdasági kapcsolataihoz és befolyásához. Azt viszont nem tudni, hogy Durov esetében mi volt ez a hozzájárulás.

Nyitókép: Chris Ratcliffe/Bloomberg via Getty Images

#Tudomány-Tech#pavel durov#Telegram#oroszország#franciaország#emmanuel macron