A kánikulán és egy táskán múlhatott Hitler élete – 80 éve hajtották végre a világtörténelem egyik legmerészebb merényletét

„Hitler életben maradt, a merénylőket viszont szégyenletes körülmények között kivégezték. Nálunk a baloldalon fanyalogtak az összeesküvés hírére, mivel tábornokok és arisztokraták csinálták, a birodalom támaszai, amíg győztek, csak amikor már vesztettek, akkor gondolták meg magukat. Ez ugyan persze igaz volt, én mégis hősöket láttam bennük. Elvégre nagy bátorság kell ahhoz is, vállalni a vereség következményeit. Ők pedig tudván tudva vitték vásárra a bőrüket – a saját bőrüket.”

(Vas István, a nácik üldözöttje Azután című önéletrajzi regényének második kötetében a Hitler elleni merényletkísérlet híréről.)

1944. július 20. Adolf Hitler és magas rangú náci katonatisztek megbeszélésen vesznek részt a Lengyelország északi részén található Farkasveremben (Wolfsschanze), a Führer talán leghíresebb háborús bázisán, hogy a keleti front csapatmozgásairól tanácskozzanak. A tisztek helyet foglalnak, majd amikor 12 óra 42 percet üt az óra, robbanás rázza meg a zsúfolt tárgyalótermet.

A náci Harmadik Birodalom vezetője a földön feküdt, és egy rövid időre úgy tűnt, hogy hamarosan véget érhet a második világháború.  

80 éve, ezen a napon hajtotta végre Hitler elleni sikertelen merényletét társaival Klaus Schenk von Stauffenberg, a német tartalékos haderők vezérkari főnöke. A Valkűr-hadművelet, amennyiben sikerrel jár, alapjában változtatta volna meg a történelmet, civilek és katonák millióit mentette volna meg a pusztulástól. Az évforduló alkalmából felelevenítjük, miért fulladt kudarcba a puccskísérlet, és milyen megfontolások vezérelhették a náci vezérkart, hogy a Führer ellen forduljon.

Több tucatszor próbálták már megölni 

1944 közepére a német hadsereg helyzete egyre kilátástalanabbá vált. A sztálingrádi vereséget követően a Wehrmachtot elkezdték kiszorítani a Szovjetunióból, 1944 júniusában pedig a szövetségesek partra szálltak Normandiában. A náci vezetésből egyre többen kezdték felismerni, hogy Németország a vesztébe rohan, ha nem tesznek valamit.

Többen szervezkedésbe kezdtek abban a reményben, hogy ha Hitlert el tudják távolítani, és átvenni a hatalmat Berlinben, akkor Németország számára kedvezőbb békét köthetnek a szövetséges erőkkel. A Valkűr-hadművelet eredetileg Hitler tartalékterve volt arra az esetre, ha felkelés törve ki Németországban a háborútól megviselt társadalom növekvő elégedetlensége miatt. Hitler az akcióterv kidolgozásával Claus Schenk von Stauffenberg ezredest és Henning von Tresckow tábornokot, a Wehrmacht 2. hadseregének vezérkari főnökét bízta meg. 

Stauffenbergék azonban ezt a tervet saját céljaikra dolgozták át, felhasználva azt egy merénylet előkészítésére a Führer ellen. Mindez egy nagyszabású puccskísérlet része volt, amelyben magas rangú katonai, diplomáciai és közigazgatási tisztviselők is részt vettek. 

A terv három legfontosabb eleme a következő volt: Hitler likvidálása, a Gestapo és az SS lefegyverzése – egyben Himmler SS-vezér eltávolítása –, majd a hatalom megszerzése.

Hitler nem először nézett volna szembe merényletekkel: a felemelkedése óta eltelt években tucatnyi összeesküvést szőttek ellene, de ezek rendre kudarcba fulladtak. A Führer ezek miatt egyre paranoiásabbá, gyanakvóbbá és óvatosabbá vált az évek során, rendszeresen az utolsó pillanatban változtatta meg aznapi programjait.

A hőség mentette meg a Führer életét? 

A társaság már 1943-ban kész volt a tervvel. Több sikertelen próbálkozáson is túl voltak már, de az idő sürgette őket a normandiai partraszállás és a szovjet előrenyomulás miatt. A merényletkísérletre végül 1944. július 20-án került sor, amikor katonai értekezletet tartottak a kelet-poroszországi Wolfsschanzéban, ahova a Führer mellett Stauffenberg is hivatalos volt. A dolgok azonban nem a terveik szerint alakultak. Az összeesküvők azzal kalkuláltak, hogy a találkozóra egy földalatti betonbunkerben kerül sor, azonban váratlan változás történt:

a megbeszélést a nagy hőségre való tekintettel egy fából készült, helyzetmegbeszélésekre használt házban tartották meg.

A helyiségben számos ablak volt, valamint faasztal és egyéb díszes bútordarabok, ami egyes történészek szerint jelentősen csökkentette a bombák hatóerejét, mivel így a robbanás energiája jobban eloszlott. Stauffenberg maga is tisztában volt a helyzettel, mégsem állt le a művelettel. Úgy vélte, két bomba még mindig elegendő lesz ahhoz, hogy a földdel tegye egyenlővé a szobát, megölve mindenkit, aki ott van.

Hitlernek szerencséje volt

Stauffenberg az értekezlet előtt elvonult egy szobába azzal az ürüggyel, hogy inget szeretne cserélni, ekkor élesítette a robbanószerkezetet. A tábornok azután visszament, majd elrejtette a bombát tartalmazó táskát a tárgyalóasztal alatt, közvetlenül Hitler közelében. Fél egykor percre pontosan kezdetét vette a megbeszélés, amelyről a tábornok kicsivel később, sürgős telefonhívásra hivatkozva kisétált.

Heinz Brandt ezredes azonban nem sokkal ezután lehajolt a táskáért, és a vaskos tölgyfaasztal lábának a másik oldalára tolta a bombát, kicsit távolabb a Führertől.

12 óra 42 perckor felrobbant a bomba, a teremben pedig pánik tört ki. Egy gyorsíró azonnal meghalt, és rengetegen megsebesültek, köztük három tiszt, akik később belehaltak sérüléseikbe. Hitler azonban túlélte a támadást.

A Führernek mindkét dobhártyája beszakadt, lábába faszilánkok fúródtak, de maradandó károsodást nem szenvedett. A robbanás erejét állítólag a nyitott ablakok mellett a vaskos tölgyfaasztal nyelte még el. Hitler merénylet idején viselt nadrágja cafatokra szakadt, erről fotók is készültek, amiket a náci vezetés később propagandacélokra használt fel.

A megtorlás véres volt

Stauffenberg abban a hitben volt, hogy a merénylet sikerrel járt, ezért folytatta a Valkűr-hadművelet: letartóztatta a magas rangú náci vezetőket Berlinben, közben kiáltványban közölte Hitler halálhírét. Már órákkal később kiderült, hogy a Führer életben van, ami felborította az egész tervét. Többen kezdtek kihátrálni a tervük mögül, a nap végére pedig teljesen összeomlott az államcsínyre tett kísérletük.

Még aznap este felkutatták és kivégezték a fő összeesküvőket, és mindenkire halál várt, akiről azt feltételezték, hogy tudtak Stauffenbergék szervezkedéséről.

Ludwig Beck öngyilkos lett, míg Stauffenberget, von Haeftent, Olbrichtot és egy másik tisztet a berlini védelmi minisztérium, a Bendlerblock udvarán egy rögtönzött kivégzőosztag ölte meg. A feljegyzések szerint Stauffenberg testvérét, Bertholdot a berlini Plötzensee börtönben lassan megfojtották, miközben az egész tortúrát Hitler kedvéért filmre vették.

A puccskísérletet követő tisztogatásokban nagyjából kétszáz halálos ítéletet hoztak meg és hajtottak végre. Az összeesküvést több magas rangú katona támogatta, a vádak szerint még Erwin Rommel is a puccsisták közé tartozott. A „sivatagi róka” sorsáról valószínűleg maga Hitler döntött: hogy a német nép ne szerezzen tudomást a népszerű tábornagy árulásáról, felajánlotta neki az öngyilkosság lehetőségét.

Tényleg nemes célok vezérelték a merénylőket?

A történészek a mai napig vitatkoznak azon, hogy pontosan mi motiválta az összeesküvőket. Vannak, akik szerint a puccsistáknak nem a totalitárius diktatúrával, a zsidóüldözéssel, holokauszttal, haláltáborokkal és a többi, emberiség ellen elkövetett bűnnel volt a bajuk – hanem úgy látták, Hitler egyszerűen a szakadékba kormányozza Németországot.

E vélekedés szerint Stauffenberg korántsem volt demokrata: tekintélyelvű államformát képzelt el Németországnak a sikeres merénylet után. Mások viszont azt mondják, hogy valószínűleg visszaállították volna a jogállamot, ha eléri céljait a Valkűr-hadművelet. A Deutsche Welle korábbi cikke szerint sok németnek ma is 1944. július 20-a jut először eszébe, amikor a nemzetiszocializmussal szembeni ellenállásról van szó. A kudarc ellenére Stauffenbergék kísérlete szimbólummá vált.

Nyitókép: Keystone / Hulton Archive / Getty Images