Repülő tank, úszó repülőgép, utasszállító ufó – összegyűjtöttük a legbizarrabb szovjet masinákat

A második világháború után lassan, de biztosan felforrósodó hidegháborúban soha nem látott fegyverkezési verseny indult Nyugat és Kelet, vagyis az Egyesült Államok és a Szovjetunió között. Ebben az időszakban a szovjetek elképesztő mennyiségű pénzt és energiát fektettek abba, hogy minden tekintetben a rivális amerikaiak fölé emelkedjenek.

Erre az időszakra tehető a szovjet hadiipar legkreatívabb és legszórakoztatóbb időszaka, amikor lényegében minden őrült koncepciót működő prototípusig vittek, ami az orosz mérnökök fejéből kipattant.

Így született meg egy sor drága, veszélyes, de kifejezetten érdekes hadászati eszköz. Az alábbiakban összegyűjtöttük a legbizarrabb próbálkozásokat, amelyek még megélték a prototípus státuszt, de általános használatba már nem kerültek.

Antonov A-40, a repülő tank

Az Antonov A-40 esetében a repülő tank nem a legpontosabb kifejezés, tekintve, hogy a T-60-as harckocsira erősített szerkezet révén önállóan nem tudott repülni, csak vitorlázni, siklani a levegőben. Ám mivel tankról beszélünk, ez már önmagában is elég szokatlan. A repülő tank koncepciója elméletben és gyakorlatban is működőképes volt, bár a kivitelezésnél adódtak gondok. A szerkezet 1942-ben repült először, az Antonov A-40 levegőbe juttatásához és vontatásához egy másik repülőre volt szükség, ami berepült vele a harctérre.

A vontatást végző gépről leoldott szárnyas tankról közvetlenül a földet érés előtt lecsatlakoztak a szárnyak és a farok rész is, majd ezután már mint teljes értékű harckocsi volt bevethető.

A beszámolók szerint a legnagyobb gond az volt, hogy a szárnyakkal ellátott tank túl nehéz volt, a vontatónak ezért mélyre süllyedve hamarabb el kellett engednie a harckocsit. A szárnyas tank sokszor belefúródott a földbe, ezért egy idő után a vízbe kezdték el dobálni a tesztelt járműveket. Az egyik emberes teszt során a tankot vezető katona a hírek szerint épp hogy túlélte a földet érést, de a projektet nem emiatt, hanem a kézzel fogható előrelépés hiányában állították le egy idő után. Az Antonov A-40 szárnyfesztávolsága nem kevesebb mint 18 méter volt, az egész szerkezet pedig több mint 10 tonnát nyomott.

Zveno projekt

A Zveno projekt lényegében egy olyan hatalmas repülőgépet takart, ami nem rakéták szállítására volt alkalmas, hanem kisebb repülőgépek hordozására. Lényegében egy repülő anyahajóról van szó, ami egyszerre képes volt akár három kisebb gépet is elvinni. A következő képen egy Tupoljev TB-3-as látható, rajta három Polikarpov I-5-össel.

A rendszer lényege az volt, hogy a kisebb gépek üzemanyagot spórolnak, amíg az anyagépen utaznak, így harc közben lényegében folyamatosan a levegőben tudtak maradni, a hordozójuk ugyanis jóval kevesebb üzemanyagot fogyasztott. A későbbi repülések során egyszerre 4-5 repülőt is hozzá tudtak rögzíteni az anyagéphez, a dokkolási folyamat végig a levegőben történt, mint ahogy magától értetődően a tankolás is. 

A listánkon szereplő masinák közül egyértelműen egyértelműen ez bizonyult a legéletképesebbnek, a második világháború elején éles bevetésen is jártak hasonló anyagépek. Később a technológia fejlődésével megszűnt az üzemanyag-probléma, így már nem volt szükség arra, hogy a Zveno projektet továbbfejlesszék.

Ekip, a szovjet repülő csészealj

Az Ekip projekt eleinte az orosz űrkutatás részét képezte, de aztán lassan a közösségi közlekedésben kezdték el kamatoztatni. Vagyis próbálták, csakhogy a Szovjetunió összeomlott, a terveket pedig végül nem sikerült megvalósítani. 

Az Ekip lényegében egy klasszikus csészealjra hajazó repülő, ellipszis alakú törzzsel, kis szárnyakkal és apró farokkal. A különlegessége, hogy kerekes futómű helyett légpárnával képes landolni a talajon vagy akár a vízen. Az Ekip vész esetén képes majdnem függőlegesen is felszállni, akárcsak a helikopterek. A turbinák elhelyezése olyan gazdaságossá teszi a repülőt, hogy elkezdtek kidolgozni egy közösségi közlekedésre tervezett prototípust is, de sajnos a projekt végül nem talált befektetőt.

A szovjet lézertank

A 1K17 Szhatie nevű tank nem egy futurisztikus vágyálom volt csupán, hanem nagyon is működő koncepció. A Szhatie olyannyira működőképes volt, hogy végül a szovjet hadsereg nem is tudta használni a genfi egyezmény azon kitétele miatt, amely tiltja az ellenséget elvakító eszközök hadszíntéren való bevetését. 

A különleges, hetvenes években kifejlesztett szovjet harckocsi pedig ilyen volt. Nem csak arra volt képes, hogy elvakítsa az ellenséges alakulatokat, még az optikai szenzorokat, célzóberendezéseket is használhatatlanná tudta tenni. Ezt egy nagyon erős fényforrással és 13 mesterségesen növesztett kristállyal tudták elérni. Ezek a kristályok hatalmasak voltak, egyenként nagyjából 30 kilogrammot nyomtak.

Az ok, amiért megbukott a tank (amellett, hogy megsértette a genfi egyezményt), az volt, hogy a kristályok előállítása nagyon-nagyon drágának bizonyult, így a tankból is mindössze egyetlen darab készült. 

Az UAZ, ami bármin átmegy, ha kap elég időt

A fülke, amit ez a hibrid monstrum megkapott, a Magyarországon is jól ismert UAZ-é, a futómű viszont két hatalmas csavar, ami képes szó szerint mindenen átvinni az autót. A ZVM–2901-nek hívott jármű legnagyobb hibája, hogy elég lassan halad, a végsebessége mindössze 25 kilométer per óra. Ezt a sebességet is csak jégen tudja elérni, a vízben csak 10 kilométert tud magából kipréselni óránként a több mint 152 lóerős motor.

Nyitókép: Wikipédia