Kutatás is bizonyítja: káromkodni egészséges

A káromkodás erős, hatalma van – ez a hipotézise annak a Lingua nyelvtudományi folyóiratban közölt kutatásnak, amiről a Science Direct számolt be. A brit és svéd egyetemeken kutató szerzők arra próbáltak rájönni: miért hat az agyunkra máshogyan, amikor csúnya szavakat használunk, mint amikor illedelmesen, trágárságmentesen beszélünk.

Mit művel a káromkodás az agyunkkal?

Kiderült: bár természetesen nem a bazmegelés teszi naggyá az embert, 

a csúnya szavak használatának számos pozitív hatása van. Meggyőzőbbnek tűnhet, emellett boldogabb is lehet a káromkodó ember, továbbá jobban tűri a fájdalmat, és kitartóbb az edzésben.

Egy, a Guardian által idézett tanulmány azt az eredményt hozta, hogy azok, akik gyakran káromkodnak, hosszabb ideig képesek kezüket egy vödör jéghideg vízben tartani, mint azok, akik ódzkodnak a csúnya szavaktól. Az is mérhető, hogy aki egy trágárságot „skandál” sportolás, edzés közben, annál megnő az izmok teljesítőképessége.

Emellett a káromkodásnak szociális szerepe is van – igaz, ez erősen kontextusfüggő. Egyes esetekben nem meglepő módon agresszívabbnak és udvariatlanabbnak találhatják azokat, akik sokat káromkodnak, ám több kutatás is arra jutott, hogy a csúnya szavak használatával az ember mondanivalója hihetőbbé, meggyőzőbbé válik.

Fontos, hogy a több nyelven beszélők agyában csak anyanyelvük csúnya szavai váltják ki ezt a hatást,

amennyiben egy tanult nyelven káromkodunk, az agyunk azt nem ugyanolyan durvaságként regisztrálja.

Honnan nyeri varázsát a káromkodás?

A kognitív tudományok még nem tártak fel minden egyes részletet a káromkodás mibenlétéről, valamint arról, hogy miért hatnak bizonyos szavak úgy, ahogy. A fenti példa a többnyelvű káromkodásról bizonyítéknak tűnik arra, hogy valójában nem maguk a szavak mágikusak, hanem a hozzájuk társított berögzülések érnek el valamit. De pontosan hogyan is működik ez?

A legvalószínűbb teória az úgynevezett ACC-ről, azaz az „averzív klasszikus kondicionálásról” szól. Ezalatt azt érjük, hogy a legtöbb ember gyerekkorában folyamatosan negatív tapasztalatokat köt a káromkodáshoz. Egy gyerek leginkább akkor hall csúnya szavakat, ha balhé van otthon, ha pedig ő maga használ ilyeneket, a legtöbb családban vagy iskolában szidásra, büntetésre számíthat.

Így gyerekkorban az emberben olyan feltételes reflex alakul ki a káromkodással kapcsolatban, mint Pavlov kutyájában a csengőszó. Csakhogy az embernél nem pozitív, hanem meglehetősen negatív, defenzív képzettársítást hív elő a káromkodás használata.

Ám az ilyenkor feltörő defenzív berögződésnek bőven van haszna. A Lingua folyóiratban megjelent tanulmány úgy fogalmaz: 

a trágár szavak tabuként kezelt területekhez kapcsolódnak, és képesek katarzist előidézni. 

Azokat máshogy, más helyen kezeli az agy, mint a szavak többségét, éppen ezért képesek „különleges pszichológiai, fiziológiai és érzelmi hatásokat elérni, valamint egyedi interakciós és retorikai eredményeket hozni”.

Megválaszolatlan kérdések

Habár óriási irodalma van a káromkodáskutatásnak, még mindig számos megválaszolatlan kérdés akad a témában. Például az, hogy a káromkodások gyerekkori beidegződésekből nyerik erejüket, csak egy elég valószínű teória: konkrét, empirikus bizonyítékokat csak elvétve sikerült találni rá. Az ezzel foglalkozó kutatások további korlátja, hogy nagy részüket amerikai egyetemistákon végezték el, tehát hogy számos demográfiai csoport komolyan alulreprezentált a mintáikban.

Ezen felül arról is kevés információnk van, hogyan alakul ki gyerekkorban az emberi agy viszonya a káromkodásokkal, illetve hogyan érzékeljük életünk első olyan élményét, amikor csúnya szót hallunk. Ez részben azért van így, mert a legtöbb kutató nem tartja etikusnak, hogy gyerekeket tegyen ki trágár kifejezéseknek a tudomány érdekében – emellett ilyen vizsgálatokkal azt sem lehetne kideríteni, hogy a felnőttkori káromkodás hogyan viszonyul a gyerekkori emlékekhez.

Nyitókép: Pixabay