Lajkához verset írtak Magyarországon, légzését is hallani vélték a rádión, pedig addigra már rég kimúlt

Amikor az emberiség első űreszközét, a Szputnyikot felbocsátották 1957. október 4-én, már évek óta tombolt a mesterségeshold-láz a nyilvánosságban. Épp egy hónapja írtunk arról, hogy a korabeli magyar sajtó miként találgatta, hogy milyen is lesz az űrbe juttatott tárgy, és mire használhatják majd fel – a sarki jég megolvasztásától a tévéadások közvetítéséig, de Amerikát is jó előre megvádolták azzal, hogy az űrbe telepített katonai bázisok tervén töri a fejét.

Amilyen nagy várakozás előzte meg az első Szputnyikot, annyira váratlan volt egy hónappal később, 1957. november 3-án a Szputnyik-2 fellövése. Utólag nehéz megállapítani, hogy egy újabb Föld körül keringő űreszköz híre önmagában mennyire hozta volna lázba ismét az emberiséget, de a szovjetek nagy meglepetése az volt, hogy a Szputnyik-2-nek négylábú utasa is volt, egy hús-vér kutya „személyében”.

Pedig még két héttel korábban sem volt magától értetődő, hogy máris élőlényt repítsenek az űrbe. Az Uránia Csillagvizsgáló igazgatóját a Magyarország című lap 1957. október 16-án arról kérdezte, hogy mikor vihet magával embert a mesterséges hold. Dr. Kulin György szkeptikus volt:

Emberi szervezet nem bírná ki a rakéták adta szörnyű gyorsulást, összelapulna, szétmállana az az ember, aki egy ilyen mesterséges holdban foglalna helyet.

„Szent meggyőződése” volt ugyanakkor, hogy erre húsz éven belül sor kerülhet – mi mással, mint atomerővel? Azt ma már tudjuk, hogy négy évet sem kellett várni az első emberi űrutazásra, de azt is, hogy a Szputnyik-2 állati utasa sem mállott szét a gyorsulástól.

Az amerikai kommunista párt lapja, a Daily Worker moszkvai tudósítójára hivatkozva írta az akkor épp Népakaratnak hívott Népszava 1957. november 3-án, hogy a szovjet tudósok, mérnökök és munkások egész sor tudományos és technikai szenzációval készülnek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójának megünneplésére. A beszámoló szerint már láthatáron volt a Szputnyiknál lényegesen nagyobb mesterséges hold felbocsátása, amiről „egyes nyugati újságok azt is tudni vélték”, hogy kutyákat visz magával, és feladata elvégzését követően vissza is tér velük a Földre.

Neve már annyi van, mint egy beduin sejknek

Másnap a Hétfői Hírek moszkvai telefonjelentés alapján közölte a szenzációs hírt a második mesterséges hold felbocsátásáról. Kitértek rá, hogy az új műhold súlya több mint 500 kilogramm, több mint hatszorosa az első Szputnyik súlyának, és azt is fontosnak érezték hangsúlyozni, hogy

több mint ötvenszer akkora, mint amilyent az amerikaiak akartak felbocsátani.

Nem felejtették el megemlíteni „a tudomány szempontjából legnagyobb jelentőségű tényként”, hogy

az új holdban elindult a világűrbe az első élőlény, a kísérleti kutya, amely megfelelően szigetelt tartályban, élelmiszerrel, levegővel megteszi az első kísérletet az élőlények világűr-utazására. (…) Bár a közleményből nem tűnik ki, hogy a Szputnyik, vagy legalább a kísérleti kutya tartálya visszatér-e a földre, valószínűnek látszik, hogy a szovjet tudósok ezt a problémát is megoldották.

A lap szerzője nem felejtett el megemlékezni arról, hogy minek is köszönhető a nagy áttörés:

Nem véletlen, hogy a szovjet tudósok érték el elsőként ezt a páratlan eredményt. Szükségképpen az a társadalom neveli ki a tudomány legmerészebb gondolkodóit, amelynek alapja és lényege a tudományosság, amelyet az élet minden területén a tudományos gondolkodás vezet. E társadalom tudósai a korlátlan, szabad kutatás légkörében dolgoznak, amelyet nem szorítanak abroncsok közé gazdasági és üzleti érdekek, nem fékeznek ósdi előítéletek és babonák, éppen ezért alkotó szellemük szabad szárnyalása előtt feltárulhatnak a mindenség rejtelmei.

És megszólalt a lapban Dr. Kulin György is, aki két héttel korábban még szkeptikusan nyilatkozott:

Bevallom, egyetlen magyar csillagász sem számított arra, hogy ilyen hamar sikerül felbocsátani a Szovjetunió tudósainak a második mesterséges holdat

– mondta.

Az Esti Hírlap november 5-én már az űrutazó kutya nevét is közölte:

Damka.

Nagy Ernő rakétaszakértő, az Asztronautikai Társaság tagja elmondta: a szovjet tudósok már többször alkalmaztak kutyákat magas légkörtani vizsgálatokhoz, néhány esetben már 150 kilométer magasságból érkeztek vissza a Földre kísérleti állatok.

Arra a kérdésre, vajon visszajuthat-e élve a Földre, azt kell válaszolnom, hogy elvileg igen

– jelentette ki.

Az Esti Hírlap tudósítója a Szovjet Tudományos Akadémia orvostudományi intézetének elnökét szólaltatta meg Moszkvában. Alekszander Nyikolajevics Bakuljev professzor közölte:

A tegnap útnak indított második mesterséges hold »fedélzetén« tartózkodó eszkimókutya a világűr első földi utasa. Bonyolult mérőműszerek egész légiója ellenőrzi és továbbítja rögtön a Földre, miképp viselkedik a tartós világűrhajózás közben, hogyan működik egész életberendezése. »Fülkéjében« mesterséges oxigénfejlesztő szerkezet biztosítja lélegzését, élelmezéséről folyékony tápanyagot szolgáltató berendezés gondoskodik. A kilélegzett szén-dioxidot egy másik berendezés vonja el rögtön, és a fülke higiéniáját is biztosították. Minden pillanatban tudomásunk van arról, hogyan működik szívverése, milyen a vérnyomása, hogyan lélegzik, milyen az egyensúlyérzete, és hogyan emészt abban a magasságban, ahol teste már szinte teljesen súlytalan, és a Földön megszokott nehézségi erő nélkül kell szervezetének működnie.

A lapban idézett beszámolók szerint a Massachusetts-i Műszaki Egyetem (MIT) szakemberei azt állították, hogy a Szputnyik-2 rádiójelzései mögött tisztán hallották a műholdon utazó kutya légzését is. Egy hamburgi hírügynökség pedig tudni vélte, hogy a kutyát egy idő után ejtőernyővel együtt kilökik a műholdból, és élve visszajut a földre.

A műhold az állatot akkor bocsátja majd ki magából, amikor a legközelebb lesz a föld felszínéhez — mintegy 200 kilométernyire — és különleges fékezőberendezés akadályozza, nehogy az állat, Verne Gyula kutyájához hasonlóan, mint eleven hold, keringjen végtelen időkig a föld körül

– írták.

A Magyar Nemzet az 1904-ben Nobel-díjjal kitüntetett Ivan Petrovics Pavlovról emlékezett meg, aki a lap szerint nem is álmodhatott arról, hogy kísérleteinek eredményeit számításba veszik majd a második szovjet szputnyik tervezésénél. Az újság szerint egyébként az űrkutya neve

Albina,

és Pavlov tapasztalatai alapján nevelték arra, hogy rendszeresen étkezzen: csak akkor eszik, ha erre egy harangjelzés felszólítja.

Az új bolygó méretei, keringési magassága és az a tény, hogy élőlényt visz magával, ronggyá tépte az elbizakodott becsmérlés hangulatát, amely Amerikában elterjedt. Kezd derengeni az a fájdalmas felismerés, hogy a második mesterséges bolygó messze túlhalad mindazon, amit Amerika a jövőre nézve tervezett. Többé nem vonják kétségbe a Szovjetunió eredményeit. A törvényhozás körében az első politikai visszahatás az a benyomás, hogy az Egyesült Államok új Pearl Harbourt szenvedett, és itt a legfőbb ideje, hogy valamit tegyenek

– közölte a Népakarat.

November 6-án a Csongrád Megyei Hírlap cikke még igyekezett megnyugtatni a közvéleményt afelől, hogy a Szputnyik-2-n utazó kutya élve vissza fog térni a Földre. Azt írták: „nagy derültséget keltett” az állatbarátok tiltakozása a párizsi szovjet nagykövetségen, hiszen a szovjet tudósok megtettek mindent, ami a kutya életének biztonságát szolgálja. A francia hírügynökséget idézve a lap közölte:

Elismeri az AFP, hogy kényelmesebb helye van a nagy szputnyikban a kutyának, mintha a francia vasutak kutyaszállító vagonjában utaznék.

Az Esti Hírlap az angol kutyabarátok szövetségének tiltakozásáról ír, és arról, hogy az osztrák állatvédő liga nem osztja az aggodalmakat: vezetőjük szerint a Szputnyik-2-ben elhelyezett kutyának semmiféle kínzásban nincs része.

Neve viszont már annyi van, mint egy beduin sejknek: először Damkának, majd Kudrijavkának és Albinának, végül a legutóbbi jelentések már Lajkának nevezik

– állapította meg a lap.

Az újfajta humanizmus krokodilkönnyei

A Magyar Nemzet arról írt, hogy

a mesterséges holdba épített külön tartályban továbbra is jól érzi magát a világűr első utasa, az a híres eszkimó kutya, amely egyszer már megjárta a magas légrétegeket.

November 7-én az Esti Hírlap megírta, hogy

Harald Egan, aki nemzetközi színházi műsorok és ökölvívó mérkőzések rendezésével foglalkozik az Egyesült Államokban és Írországban, tegnap levelet intézett Maliik londoni szovjet nagykövethez, amelyben 250 000 font sterlinget ajánl fel arra az esetre, ha a Szputnyik II-ben utazó Lajka kutya élve visszajut a Földre és megengedik neki, hogy két éven át világszerte bemutathassa a kutyát.

A Népakarat november 8-án Baktai Ferenc Lajkához írt versét közölte:

Ballada a hű társról

Szikrázó égbolt. Sötétkék palástján
számlálhatatlan arany diadém,
az Orion, a Cassiopeia,
az öreg Göncöl integet felém,
talányos égbolt. Istenek tanyája,
dörgő büntetés gőgös trónusa?
Rég volt. Az égbolt mélykék magasában
rakétaszárnyon kering — egy kutya.

A kis hold hangját ismeri az éter,
hullámok hordják híreit haza,
vágtat a Földről kapott ütemével,
— az Embernek ez a saját csillaga.
Nézek az égre. Ezer kilométer,
s másodpercenként nyolc. Ma nem csoda.
Csodák nincsenek se földön, se égen,
egy új szó csak: asztronautika.

Az ősidőkben, dzsungelekben kezdte.
Kardfogú tigris, párduc tépte meg,
de hogy az Ember útját megkereste,
nem hagyta el már a tábortüzet,
kísért a harcban, zúgó hóviharban,
vérben, jégben és gyászos ég alatt,
golyózáporban, frontok sűrűjében
szűkölt, ha félt. De mindig hű maradt.

Aranyra vágytál? Kísért Kanadában,
feszülő ínnal húzott a havon,
Déli-sark kellett? Észak jege vonzott?
Scottal és Byrddel jár az utakon,
ha rád támadtak, házat, határt védett,
ha eltévedtél, hazavezetett,
s tán nem maradt hű emberfia hozzád,
de ebszívében élt a szeretet.

Most előőrs lett fent a csillagokban,
Parányi kabin rejti. Műszerek
közvetítik a szíve dobogását,
ahogy majd később — ember-jeleket!
Mert a földi lét titkai zárját
széttörtük s immár nem titok az Ég —
indulj hát, Lajka, szimatold az ösvényt,
amelyre most a Gazda lába lép.

Anghi Csaba Geyzát, a Budapesti Állatkert tudományos igazgatóját az Esti Hírlap arról kérdezte, hogy „milyen jellemző tulajdonságai vannak az űrhajózó eszkimókutyának”. A szakember elmondta: a „Lajka” elnevezés valójában a kutya fajtáját jelöli, az északi tájakon élő kutyatípusok egyikét nevezik így.

Véleményem szerint a tudósok választása azért esett a Lajka-fajtára, mert ezek viselik el legkönnyebben az észak rideg életkörülményeit

– mondta a zoológus, aki ugyancsak bízott abban, hogy a szovjet tudósok gondoskodtak Lajka hazajutásáról.

Ám a november 11-i lapokban mintha már elkezdték volna felkészíteni a közvéleményt arra, hogy Lajkát nem látjuk viszont a Földön. A Hétfői Hírek azt írta, hogy a Szputnyik-2 belsejében mintegy ötven fokra emelkedett a hőmérséklet, és nem bizonyos, hogy a kutya szervezete ellent tud állni a megpróbáltatásoknak. Az Állatorvosi Főiskola belgyógyászati tanszékének adjunktusa, dr. Karsai Ferenc azt mondta:

ha a szovjet tudósok csak azt akarták volna megtudni, hogy a gyorsulást kibírja-e az élőlény, a Lajka már akkor is megtette volna a kötelességét.

Másnap az Esti Hírlap közölte:

Lajka e pillanatban valószínűleg az eszkimó-kutyák ősi nemzetségének mennyei vadászterületein jár, ahol bizonyára a tudományért életüket áldozó hősöket megillető tisztelettel fogadják majd. A második mesterséges hold rádiója — működési idejét hét napra tervezték a szovjet tudósok — elhallgatott. Telepei kimerültek.

Ezt pedig a Magyar Nemzet írta:

A Magyar Távirati Iroda moszkvai tudósítóját úgy tájékoztatták, hogy a Lajka már nem él. Táplálékát előre kiszámították és az utolsó adagba olyan anyagot kevertek, amely biztosította, hogy a kísérleti kutya fájdalom nélkül kimúljék.

A Népszabadság cikkéből kiderült, hogy szó sem volt a kutya visszatéréséről, amiben több mint egy hétig hagyták reménykedni az embereket.

A szputnyik kiszámíthatatlanul hosszú ideig keringhet még a Föld körül. A kutya számára — ha sikerült is hosszabb időre biztosítani a táplálékot — nagy szenvedésekkel járt volna ez a hosszú kozmikus bolyongás. Ezért a tudósok úgy számoltak, hogy hat nap alatt éppen elegendő adat juthat birtokukba a Kozmosz élettani feltételeiről, tehát szükségtelen meghosszabbítani Lajka megpróbáltatásait.

November 14-i jegyzetében pedig a Csongrád Megyei Hírlap szerzője alaposan leteremtette azokat, akik Nyugaton az állatkínzás ellen tiltakoztak:

Lám, milyen nagy port kevert fel a világon egy kutya kimúlása. S lám, hogy tiltakoznak. Igaz, valamikor nem tiltakoztak egyes nyugati körök, amikor az angol gyarmatosítók a színesbőrűek tízezreit gyilkolták halomra. És akkor sem szóltak semmit, amikor a Szuezi-csatorna építésekor százezernél több fellah vére festette a földet. Nem, mindez nem számít — csak a kutya. Verjük félre a humanizmus harangjait, hátha zúgásuk elnyeli a szovjet mesterséges hold üzeneteit. S ha a csillagot már nem is tudjuk letagadni az égről, hát próbáljuk meg elhomályosítani az emberek látó szemét az újfajta humanizmus krokodilkönnyeivel, — hátha sikerül.

45 évvel később egy orosz tudós, Dmitrij Malasenkov egy houstoni konferencián rántotta le a leplet az igazságról: a kilövés után 5-7 órával a Szputnyik-2 már nem közvetítette Lajka életjeleit, mire a műhold negyedszer megkerülte a Földet, már nyilvánvaló volt, hogy a stressztől és a hőhatástól elpusztult. „Űrkoporsója” 1958. április 4-én a Föld légkörébe visszatérve elégett.

Nyitókép: Lajka az űrkapszulában – Fotó: Sovfoto/Universal Images Group via Getty Images