„Samu bácsi” és a szovjet ember felé érzett hála: ilyen út vezetett a Szputnyik 65 évvel ezelőtti felbocsátásáig

Évek óta tartó mesterségeshold-lázban égett a világ, mire 65 évvel ezelőtt, 1957. október 4-én a Szovjetunió – az Egyesült Államokat megelőzve – felbocsátotta az emberiség első űreszközét, a Szputnyikot.

A Föld körül keringő műhold gondolata a magyar újságolvasók számára sem volt újdonság: 1930. január 5-én az Ujság már írt arról, hogy

a Föld fölött 75 kilométer magasságban bármely test mint egy mesterséges Hold-körpálya mentén, minden hajtóanyag nélkül, kering a Föld körül, ha sebessége 7850 méter másodpercenként.

A cikk címe egyébként az volt, hogy Az égitestek közötti közlekedés lebonyolítására a Holdat javasolják fejállomásnak.

A Pesti Hírlap 1934. szeptember 30-i kiadása elképzelte, milyen lesz a feleltetés egy berlini középiskola csillagászati óráján a jövő században.

– Hány holdja van a Földnek?
– Kettő, tanár úr. Egy természetes és egy mesterséges. A természetes Hold 384.000 kilométernyire van tőlünk, átmérője 3480 kilométer, a Géphold 100 kilométer átmérőjű, nátriumból van és 10.000 kilométer távolságban kering a Föld körül...

A történet szerint a jövőbeli berlini iskola ráadásul közvetlenül az Északi-tenger partján áll, merthogy a Géphold sugarai feloldottak négymillió köbmérföld jeget. Mindezt azért írta meg az újság, mert Hermann Oberth német fizikus számításai szerint akár meg is valósulhatott volna egy efféle forgatókönyv – a természet törvényei alapján mindenképp, a gyakorlati megvalósításnak az akkor rendelkezésre álló eszközök „tökéletlensége” szabott gátat a cikk szerint. Még azt is kiszámolták, hogy a Géphold megépítése legalább négymilliárd pengőt emésztene fel; az viszont nem derült ki, hogy miért lenne jó ötlet tengerrel elárasztani Németországot.

Azt írták: Oberth tervezetének lényeges része egy 100-150 kilométer átmérőjű tükör, ami az űrben, a Földtől 6-10 ezer kilométer távolságban lebeg.

Az olvasó közbeszól: és mégsem esik le? Nem, nem esik le. Éppoly kevéssé, mint ahogy a Hold maga sem, már mint az igazi. Nem azért nem zuhan a földre, mert messzebb esik tőlünk, ó, nem. Ettől még pompásan lehúzhatná ide hozzánk a Föld nehézségi ereje. Éppen az menti még ettől a reá és ránk nézve is kellemetlen sorstól, hogy szakadatlanul kering a Föld körül. Aki forgatott már életében parittyát, az saját izmain tapasztalhatta, mi is a centrifugális erő; akit meg homlokon talált egyszer egy elszabadult parittyakő, az megtanulta ezt a félelmes természeti hatalmasságot respektálni. Nos, ez az erő az, amelyik nem engedi lezuhanni a Holdat.

Az egész Földet besugározták volna tévéadással – már 1947-ben

1946 nagy tudományos szenzációja volt a Tungsram márkanévről jól ismert Egyesült Izzó laboratóriumvezetője, Bay Zoltán Hold-radar-kísérlete, amikor a professzor rádiójelet juttatott el a Hold felszínéig, és a Holdról visszaverődött jelet a Földön ismét sikerült vennie. Az eredményről tartott sajtótájékoztatón a tudós már előrevetített egy felhasználási lehetőséget. Mint a Népszava február 9-i beszámolójában írta:

A felfedező fantázia máris földi célok körül csapong… Kibocsájtanának például rakétabombák alakjában, a földről három „műholdat", hogy azok keringjenek a föld körül. Ezekre vetítenének rövid rádióhullámokat, amelyek visszaverődve, s szétszóródva, közvetíthetnék a rövidhullámú rádióadásokat a földgömb túlsó oldalára, ahova ezidőszerint rövidhullámokkal eljutni nem tudnak.

Ugyanabban az évben, augusztus 4-én a Világosság Bay Zoltán világhírű magyar fizikus érdekes nyilatkozata: Előállítható-e a műhold? címmel közölt cikket. Ebből kiderül:

A terv megvalósítása egyáltalán nem tartozik a lehetetlenségek sorába, de a megvalósítás kulcsát csak az atomenergia adhatja meg, mert az eddig ismert kémiai robbantószerekkel nem tudnánk a műholdat kellő sebességgel kilőni.

A Magyar Jövő 1947. december 4-én igencsak előre szaladt az időben, amikor arról írt, hogy a mesterséges holdakkal meg lehetne oldani a televízió alapproblémáját:

Mint ismeretes, televízióhoz szükséges ultrarövid hullámok nem mehetnek lényegesen tovább az adóállomás horizontjának határán, és egy közvetítőállomás is így legfeljebb 80-90 kilométerre sugározhatja az adást. Más lenne a helyzet, ha a reléállomásokat egy a Földdel állandóan egy fázisban keringő mesterséges holdon, az ionoszférában helyezhetnénk el. Ez esetben három ilyen reléállomás elég lenne ahhoz, hogy az egész Föld felé sugározhatná az egyes televíziós adások műsorát.

Felkorbácsolni az amerikai kispolgár idegeit

1948. február 5-én a Képes Uj Szó azon gúnyolódott, hogy egy amerikai hetilapban fantasztikus cikk jelent meg arról, hogy mesterséges bolygók képezhetnék az Egyesült Államok hadibázisait a világűrben. A magyar lap szerzőit ez annyira megihlette, hogy karikatúrát és verset is közöltek róla:

„Samu bácsi” sohsem nyughat
A nagy bázisszerző-dühben.
Most épp hadibázisokat tervez
Az egész nagy világűrben.

Ha a világ „Samu bácsi”
Terve szerint vón’ rendezve
Atombomba lenne a Nap,
Bombázógép a Nagy Medve.

Hadihajó horgonyozna
A Hold széles nagy tengerén,
Kár, hogy víz nincs e tengerben,
De ezt ő nem tudja, szegény.

Jól vigyázz ám, „Samu bácsi!”
Ha a „bázis” összetörne,
Ejtőernyő nélkül pottyansz
Vissza fejjel majd a földre.

Megkapta a magáét James Forrestal, az Egyesült Államok védelmi minisztere is, akit Truman elnök mentális állapotára hivatkozva mondatott le.

Egy szép áprilisi reggelen történt, hogy Forrestall kiszaladt az utcára és kiáltozni kezdett: „Itt a Vörös Hadsereg! A Szovjetunió megszállta Amerikát.” Forrestallt szép csendesen kényszerzubbonyba bujtatták és egy jól kipárnázott cellába vezették, nehogy istenments kárt tehessen magában

– írta 1949. május 8-án a Délpestmegyei Népujság. A lap szerint a hadügyminiszter

nemigen lehetett normális már az elmúlt év decemberében sem, amikor azt javasolta Truman elnöknek, gyártson Amerika néhány műholdat, ahonnan Moszkvát bombázhatnák. Az amerikai katonai szakértők szellemi színvonala sem lehetett sokkal magasabb, minthogy ezt az elmeháborodott javaslatot hetekig komolyan tárgyalták.

Az Út című lap így kezdte nyúlfarknyi hírét 1952. május 11-én:

Az USA „tudósai” szinte naponta gyártják azokat a javaslatokat, és megoldásokat, amelyek állítólag könnyebbé és szebbé teszik az életet.

Arról tudósítottak, hogy egy tudós New Yorkban mesterséges bolygó létrehozását javasolta azzal az indokkal, hogy „a nehézségi erőt csökkenti a bolygó saját forgása”, ennek következtében „a szívnek kevesebb munkát kell végeznie és meghosszabbodik az élettartam”.

Jellemző, hogy nem is jut eszébe, hogy az élet megkönnyebbítésének lehetőségeit magán a földön keresse

– zárult a beszámoló.

1954. június 10-i számában a Repülés című lap szerzője amiatt puffogott, hogy az amerikai lapok megírták: George Sutton, a North American Aviation társaság geofizikai osztályvezetője szerint

az oroszoknak valószínűleg módjuk van arra, hogy feleresszék a Föld mesterséges bolygóját.

Csakhogy Sutton a lapíró szerint ebben nem tudományos lehetőséget látott, és az amerikai sajtó megjegyzései is „vörös csillaggal” ijesztgették az amerikaiakat.

Sutton és az újságok számításai érthetők: felkorbácsolni az amerikai kispolgár idegeit, hogy ezzel is elősegítsék a bűnös fegyverkezési hajszát

– vonta le a következtetést.

A szovjet műhold jól megfigyelhető, az amerikai kevéssé

1955 augusztusában az Egyesült Államok konkrét tervekkel állt elő: a híradások szerint az 1957 júliusától 1958 decemberéig tartó nemzetközi geofizikai év alkalmával kosárlabdányi „mesterséges bolygókat” küldenének a Föld felső légkörébe, amelyek műszereivel megfigyelhetnék az ott zajló légköri jelenségeket.

Ezt a szovjetek sem hagyhatták szó nélkül, 1955. augusztus 6-án a Népszava már Szedov akadémikus nyilatkozatát közölte arról, hogy „a legközelebbi években” felbocsáthatják a Föld körül keringő mesterséges bolygót, amire „minden technikai lehetőség rendelkezésre áll”.

Másnap a Magyar Nemzetben nem akárki: a később a tévéből ismertté vált Öveges József magyarázta el az olvasóknak, hogy mi az a mesterséges bolygó és hogyan működik. A cikkből kiderül, hogy egy 50 kg súlyú test Föld körüli pályára állításához is akkora energia szükséges, ami 160 méter magasra emelne egy ezertonnás vonatot – ezért nem is tervezik nagyobbra a „mesterséges bolygót”. Öveges professzor arról is írt, hogy szabad szemmel semmiképp nem lesz látható a Földről a leendő űreszköz, mert

40 cm átmérőjű gömböt 400 km messziről meglátni annyit jelent, mint 1 milliméter átmérőjű gömböt (egy nagyobb mákszemet) 1 kilométer távolságból látni. Ez lehetetlen.

A pillanatnyi helyzetét azonban a kisugárzott rádióhullámok segítségével mindig pontosan megállapíthatjuk – közölte Öveges József.

1957. augusztus 30-án már arról írt az Esti Hírlap, hogy szovjet tudósok felkérték a Társadalom- és Természettudományos Ismeretterjesztő Társulat (TTIT) asztronautikai bizottságát, hogy vegyen részt a leendő mesterséges hold megfigyelésében.

Magyarországról az Egyesült Államok mesterséges holdjai csak kevéssé lesznek láthatók, viszont a Szovjetunió által felbocsátottak jól megfigyelhetők

– szögezte le a cikk.

Szovjetország fiai olvasztották

Végül a Szovjetunióé lett az elsőség. A magyarországi híradásokban nagy hangsúlyt kapott, hogy nyugaton hogyan fogadták a hírt: az október 6-i lapok megírták, hogy még az amerikai NBC is megszakította tévé- és rádióadását, hogy közvetítse az első szovjet mesterséges bolygóról vett rádiójeleket.

Tíz óra múlt néhány perccel. Hárman hajolnak a Ferihegyi repülőtéren a csehszlovák Tesla rövidhullámú vevők fölé. A kereső kutatója századszor is végigtapogatja a skálát a 20-as megaciklus körül. Másfél órával ezelőtt, nyolc óra 54 perctől 9 óra 04 percig ezen a helyen fogták a jellegzetes „TS” jeleket, a szovjet mesterséges hold üzenetét a világűrből. Most megcsendül a telefon. A Meteorológiai Intézet pestlőrinci obszervatóriuma jelentkezik: – A szovjet műhold ismét hatókörzetünkbe került. Figyelem! …
Tíz óra húsz perc. A 8-as gép mellől is egyszerre felkiált Petrányi István rádió-távirász.
– Megvan! Ismét ugyanazok a TS-jelek!
Már én is hallom a hallgatóból egyre erősödve: „Tá-ti-ti-ti, tá-ti-ti-ti. Vonás, három pont, vonás három pont…
A 10-es gép mellett már Főrévi Gottfriedné is fogja ugyanazokat a jeleket, amelyeket 90 perccel ezelőtt a szovjet mesterséges hold adott: Tái-ti-ti, tá-ti-ti-ti.
A jelzések egyre erősödnek, kilenc percen át tisztán, világosan hangzanak és csak tíz óra 41 perckor halkulnak el a világűrből küldött üzenetek. A mesterséges hold már távolabb száguld

– írta riportjában a Pesti Hírlap.

A Fejér Megyei Hírlap október 15-i számában pedig olyan cikkel üdvözölte a Szputnyikot, mintha Sztálin még élt volna:

Nem tudjuk, milyen fémből készült a mesterséges hold, nem tudom, hogyan valósult meg ez a valószínűtlenül bátor és okos tett. De tudjuk, hogy a fém a mi földünk mélyéből került elő, valahol az Uralban, a Donyec-medencében, Szibériában olvasztották, a mi kortársaink, a szovjetország fiai olvasztották, ők, akik Lenint és Gorkijt olvassák, a Művész Színházba járnak, s a forró nyári hónapokban élvezettel lubickolnak a Fekete tengerben, vagy számtalan folyónk valamelyikén csónakáznak. Tudjuk, ki olvasztja a béke fémét, ki termeszti Kazahsztánban és Ukrajnában a béke búzáját. Tudjuk, ki szövi a béke vásznát, ki írja és dalolja a béke dalait! A szovjet ember. És végtelenül hálásak vagyunk neki.

Nyitókép: A Szputnyik másolata – Fotó: SSPL/Getty Images