Tudomány-Tech

Nagy mellénnyel leszólta az új Top Gun filmet a neves asztrofizikus, Scott Kelly űrhajós helyretette

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2022. október 13. 19:15

Neil deGrasse Tyson szerint Tom Cruise-nak rögtön a film elején meg kellett volna halnia, amikor a hangsebesség tízszeresénél katapultált. Csakhogy ez nem feltétlenül van így.

A világ talán legismertebb asztrofizikusa, tudományos ismeretterjesztője, Neil deGrasse Tyson előszeretettel köt bele mozifilmekbe, a filmvásznon látott, tudományos szempontból kifogásolható pontatlanságokba, forgatókönyvi hibákba. Kissé megkésve, október 9-én az új Ton Gun film, a Maverick szerinte hibás legelső jelenetét tűzte tweethegyre.

A film ugyebár azzal kezdődik, hogy Tom Cruise karaktere, a fenegyerek pilóta Maverick a Darkstar nevű hipertitkos, hiperszonikus repülőgépet teszteli. Maverick a tiltás ellenére a hangsebesség több mint tízszeresére gyorsul, majd a repülőgép egyik hajtóműve meghibásodik és az irányítóközpont elveszti vele a kapcsolatot. Egy rákövetkező snittben annyit látunk, hogy a gép nagy magasságban darabjaira hullik:


Maverick azonban valahogy sikeresen kijutott a Darkstarból, a következő jelenetben ugyanis azt látjuk, hogy kissé elgyötörten, kócos hajjal, koszos arccal betámolyog egy útszéli kocsmába, és szó nélkül megiszik egy nagy pohár vizet:


Mindezzel kapcsolatban Neil deGrasse Tyson azt közölte Twitteren, hogy szerinte Tom Cruise karaktere nem élhette túl a katapultálást egy a hangsebesség tízszeresével száguldó repülőgépből.

Tyson szerint ekkora sebességnél Maverick teste pont úgy vált volna pépessé, mint egy hernyó, amit páncélkesztyűvel nyomnak szét:


Egy második posztban kifejtette, hogy ha egy pilóta hangsebesség fölött katapultál, akkor a levegő úgy viselkedik a testével, mintha egy téglafalba csapódna. Harmadjára pedig így foglalta össze meglátásait:

Amikor Maverick 10,5 Mach sebességgel katapultált, 11265 km/órával száguldott, ami 400 millió joule mozgási energiát adott neki – ez 100 kg TNT robbanóerejének felel meg. Ez egy olyan helyzet, amelyet az emberi fiziológia nem élhet túl. Szóval, nem. Maverick nem sétálhatott el ebből. Halott kell legyen. Nagyon halott.


A fölényeskedő posztokra azonban hamarosan jött egy sor olyan reagálás, amik alapján minimum azt lehet mondani, hogy a neves asztrofizikus, amikor 14,8 millió követőjének szánt tweetjét fogalmazta, nem vett számba minden tényezőt.

A posztjaira reagált például Elon Musk is, aki szerint egy zárt katapultkapszulával túlélhető egy ilyen baleset, majd felbukkant egy másik híresség is, a szintén nehézsúlyú twitterezőnek számító Scott Kelly. Az egykori NASA-űrhajós, aki a maga 5,3 millió követőjével elég népszerű tudományos-ismeretterjesztő influenszernek mondható, először csak annyit írt, hogy

Attól függ milyen magasan vagy. Én 25 Mach sebességgel száguldottam, amikor űrsétán voltam az ISS-en.

Majd egy ehhez hozzáfűzött tweetben tovább fejtegette, hogy miért nincs feltétlenül igaza Tysonnak:

Abban a magasságban, ahol egy 10 Mach sebességű hiperszonikus repülőgép repülne, a katapultálás nagyon is túlélhető, a gond csak a légkörbe való visszaérésnél lenne, ami ellen egy sima túlnyomásos ruha nem véd.

 


Kelly űrhajós mindezzel arra utalt, hogy Tyson nem vette számításba, hogy a hiperszonikus sebességgel haladó repülőgépek rendszerint nagy magasságban, a földi légkör legtetején, közel az űr határához repülnek, ahol már annyira ritka a légkör, hogy nem okozna gondot maga a katapultálás.

Egy hozzászóló meg is jegyezte, hogy annak idején egy Sr-71 Blackbird kémrepülőgép 23 ezer méteres magasságban, a hangsebesség 3-szorosánál hullott darabjaira, és a pilóta túlélte a balesetet:


Neil deGrasse Tyson nem reagált a kritkákra.

#Tudomány-Tech#tudomány#top gun#Maverick#darkstar#tom cruise#neil degrasse tyson#Scott Kelly#katapultálás