Tudomány-Tech

Ilyen sokkal múlja fölül a Webb-űrtávcső a Hubble-teleszkópot

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2022. július 16. 12:29

A tízmilliárd dollárba került James Webb-űrtávcső első színes nagy felbontású képeinek bemutatásakor a NASA nem fektetett nagy hangsúlyt annak érzékeltetésére, hogy mennyivel lesznek jobbak, részletesebbek a JWST felvételei, mint nagy elődjének, a Hubble-űrteleszkópnak ikonikus fotói. Összeszedtük a kedden látott képek párjait, hogy látszódjon a különbség.

Aki látta a James Webb-űrteleszkóp első képeinek bemutatóját, valószínűleg még mindig zsörtölődik kicsit a NASA borzasztóan amatőr, közvetítési hibáktól, rendezői bénázásoktól hemzsegő egyórás élő adása miatt. Volt azonban ezek mellett egy komoly tudományos, ismeretterjesztői hiányossága is a nemzetközi prezentációnak, amit sokan szemére is vetettek kedd óta az amerikai űrügynökségnek: az átlag néző nem igazán tudta hová tenni a látott felvételeket. 

Hiába a tízmilliárd dollárból kifejlesztett és megépített csillagászati csodaműszer, ha nem lehet mihez viszonyítani a teljesítményét. Pedig elég kézenfekvő lett volna bemutatni a célpontokról korábban készült fotók közül az ide illőket. A csillagászatban nem a JWST ugyanis az első űrteleszkóp, mindenekelőtt az 1990-ben üzembe helyezett, lassan nyugdíjazás előtt álló legendás Hubble-űrtávcső pazar életművéből illett volna pár fotót megmutatni, hogy látszódjon a két űrtávcső teljesítménye közti óriási különbség.

Azótata Twitteren és a médiában is megjelentek az ezt a hiányosságot önkéntes társadalmi munkában pótló posztok, cikkek.


Az egyik legjobb szemléltető eszközt John Christensen fizikus, szoftverfejlesztő készítette, akinek oldalán az egymásra helyezett Hubble és JWST képek közt egy csúszka húzogatásával lehet váltani. Hasonló módszerrel találkoztunk az NBC News cikkében is.

Különösen hasznos az Amerikai Csillagászati Társaság által készített interaktív eszköz, ami segít elhelyezni a csillagos égbolton a kedden bemutatott képeket, egyben azt is szemléltetve, hogy milyen apró szeletét látjuk az égboltnak a JWST elspő képein.

 

Az alábbiakban következzenek a kedden látott JWST-felvételek párban a Hubble idevágó képeivel. Az egyes célpontoknál előbb a Hubble szerényebb felbontású és részletességű fotóját mutatjuk, amit a JWST új, sokkal részletgazdagabb képe követ. Igazán érdemes le-fel görgetni a különbség érzékeléséhez!

A Webb első mélyégi felvétele, a Webb’s First Deep Field, a SMACS 0723 galaxishalmazról és a mögötte megbújó több ezer távol galaxisról

űrtávcső jwst vs hubble összehasonlító képek
Fotó: NASA, ESA, Hubble, STScI
űrtávcső jwst vs hubble összehasonlító képek
Fotó: NASA, ESA, CSA, STScI


A Stephan-ötös galaxiscsoport a Pegazus csillagképben

űrtávcső jwst vs hubble összehasonlító képek
Fotó: NASA, ESA, the Hubble SM4 ERO Team
űrtávcső jwst vs hubble összehasonlító képek
Fotó: NASA, ESA, CSA, STScI


Déli Gyűrűs-köd, egy kiterjedt, csaknem fél fényév átmérőjű, tőlünk kétezer fényévre lévő planetáris köd 

űrtávcső jwst vs hubble összehasonlító képek
Fotó: The Hubble Heritage Team (STScI/AURA/NASA)
űrtávcső jwst vs hubble összehasonlító képek
Fotó: NASA, ESA, CSA, STScI, Webb ERO Production Team
űrtávcső jwst vs hubble összehasonlító képek
Fotó: NASA, ESA, CSA, STScI, Webb ERO Production Team


A Carina-köd, a Földtől mintegy 7600 fényévre lévő, látványos csillagközi gázfelhő pereme, még születőben lévő, fiatal csillagok bölcsője

űrtávcső jwst vs hubble összehasonlító képek
Fotó: NASA, ESA, The Hubble Heritage Team (STScI/AURA); N. Smith (University of California, Berkeley)
űrtávcső jwst vs hubble összehasonlító képek
Fotó: NASA, ESA, CSA, STScI

A fenti csillagászati célpontokról ebben keddi cikkünkben, az első színes JWST-felvételek bemutatása után írtunk részletesen.

#Tudomány-Tech#jwst#hubble#csillagászat#tudomány#james webb űrtávcső#nasa

Címlapról ajánljuk