tudomány-tech

A partra sodort szemét árulkodik arról, hogyan élnek az észak-koreaiak

Medvegy GáborMedvegy Gábor

2022. április 25. 14:08

Nem is olyan szürkén és egysíkúan, mint a legtöbben gondolnák, de a hulladékból az is kiderül, hogy milyen nehézségeik vannak.

A Sárga-tenger partján túrja a partra vetett szemetet egy dél-koreai professzor, hogy betekintést nyerjen az észak-koreaiak életébe. A koronavírus-járvány még nehezebbé tette a kívülállóknak, hogy megtudják, mi zajlik a világ egyik legelzártabb országában, ezért választotta a 48 éves Kang Dongvan ezt a módszert az információgyűjtésre.

A hulladék változatossága és mennyisége arra enged következtetni, hogy 

Kim Dzsongun valóban a fogyasztási cikkek elérhetőbbé tételével próbálja növelni az elégedettséget, és nem csak az észak-koreai propaganda harsogja ezt. 

Jegyrendszer helyett az emberek már a piacról igyekeznek beszerezni a szükséges dolgokat, így az ízlésüket és az igényeiket sem hagyhatják figyelmen kívül.

Gyanús gyűjtögetés

A politikatudománnyal foglalkozó Kang Dongvan a koronavírus-járvány előtt rendszeresen elutazott a kínai-észak-koreai határhoz, a kínai oldalról fotózta a határ menti falvakat és Észak-Koreából csempészett dolgokat vásárolt. A DailyNK portálon bemutatott fotói például furcsa kettősségre mutatnak rá: akár idilli is lehetne a kép, amelyen az emberek ökrös szekérrel hordják a trágyát a földekre és kútból húzzák fel a vizet, de mellettük a legkorszerűbb kamerák akadályozzák meg a határátlépést, a szögesdrótkerítésen pedig emberalakot formázó céltáblák rettentik el azokat, akiknek szökésen járna az eszük.

A járvány miatt azonban Kínában is korlátozták a külföldiek beutazását, a kutató így 2020 óta a határmenti szigeteken gyűjtögeti a szemetet. Leggyakrabban Jonphjongra látogat, amit 2010-ben ágyúval támadtak az észak-koreaiak, két katona és két civil halálát okozva.

 A sziget egy részén csendes halászfalu terül el, másik részén katonai támaszpont található. Naponta egyszer jár ide hajó, és szabad szemmel is ellátni a pár kilométerre lévő Észak-Koreába. Előfordult már, hogy Kang Dongvant a katonák hallgatták ki, mert a helyiek jelentették, hogy valami gyanúsat csinál.

Az AP hírügynökség riportjából kiderül, hogy már kétezer darabos a tudós gyűjteménye, amiben különböző flakonok mellett nassolnivalók, jégkrémek vagy cukorkák csomagolásai is megtalálhatók. Kangot lenyűgözi a színes csomagolópapírok sokfélesége, bár nyugati szemmel némelyik kissé elavultnak tűnik, és sok közülük a dél-koreai és japán termékek megjelenését utánozza. Egy eperkrémmel töltött cukorka csomagolásán a macska gyanúsan emlékeztet a Hello Kitty figurára.

A kutató tucatnyi alkalommal járt már személyesen Észak-Koreában, de azt mondja, amit ott külföldiként megvásárolhatott, nem segített abban, hogy megtudja, hogyan élnek ott valójában az emberek. Egyes szakértők az észak-koreai állami médiából próbálják megfejteni, hogy mit lehet kapni Észak-Koreában, de Kang Dongvan gyűjteménye alaposabb képet ad.


Az üdítőitalok csomagolásáról például megtudhatjuk, hogy a cukrot falevelekből nyert édesítőszerrel pótolják, a mesterséges ízfokozók sokféleségéből pedig arra lehet következtetni, hogy sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy természetes alapanyagokból főzzenek. A mosó- és tisztítószerek csomagolásain olyan szlogenek olvashatók, mint „A háziasszony barátja” vagy „A nők kiszolgálója”, amiből ki lehet találni, hogy az észak-koreai férfiak nem jeleskednek a házimunkában. Egy mogyorós ízesítésű kekszről a csomagolása azt állítja, hogy jobb fehérjeforrás, mint a hús, egy kollagén alapanyagú jégkrémről pedig azt, hogy a gyerekek nagyra nőnek tőle, és hozzájárul a bőr feszességéhez.

Olyan, mint a Hold-kutatás

Egyik szemétgyűjtő útjára az Amerika Hangja stábja is elkísérte Kang Dongvant. Riportjukban szó esik róla, hogy 

a csomagolóanyagokon feltüntetett összetevők és a gyártási idő arról is sokat elárul, hogy Észak-Korea mit képes maga előállítani, és milyen alapanyagok importját lehetetlenítette el a koronavírus-járvány. 

Ezzel összefügg, hogy az újabb csomagolások nagyrészt újrahasznosított vagy helyben előállított anyagokból készültek. 

Általában azt is feltüntetik, hogy az adott termék melyik gyárban készült – ezek közül van, amiről tudni lehet, hogy a hadsereg irányítása alatt áll, így arról is képet kaphatunk, hogy milyen ellátásban részesülnek a civilekhez képest az észak-koreai katonák. A gyógyszeres dobozok a hagyományos koreai orvoslás módszereinek alkalmazását mutatják meg.

Kang Dongvan munkássága eloszlatja azt az előítéletet, hogy Észak-Koreában minden egysíkú és szürke lenne. A Guardian cikkéből azonban kiderül, hogy részben a Kim Dzsongun hatalomra kerülését követő reformok hozták magukkal ezt a változatosságot, ezekkel egy időben pedig megnövekedett a csempészet, ami miatt egyre több észak-koreai ismerkedhetett meg külföldi árukkal.

Bár sokan megkérdőjelezték, hogy egyetemi kutatóként minek tölt ennyi időt szemétben turkálással, Kang Dongvan annyi hasznos információt gyűjtött össze, hogy könyvet is írt a témáról, és más kutatók érdeklődését is felkeltette a módszer. A szöuli Korea Risk Group igazgatója szerint a szemét elemzése fizikailag is közelebb hozza az elzárt országot. Chad O’Carroll szerint az Észak-Koreával való foglalatoskodás leginkább olyan, mint a Hold-kutatás: távcsövekkel és műholdakkal figyelik az országot, és miközben egész nap a számítógép képernyőjét nézik, megfeledkeznek arról, hogy mindössze néhány tíz kilométerre van tőlük.

Nem is annyira osztályok nélküli társadalom

Kang Dongvant sok cikkben mutatták be úgy, mint az észak-koreai szemét kutatásának úttörőjét, de hasonlóban utazik a japán Tosio Mijacuka is, akit 2016-ban a Wall Street Journal mutatott be. A nyugdíjas történész, aki igazi Észak-Korea-őrültnek vallja magát, tárgyakat gyűjt a világ egyik legrejtélyesebb országából. A hobbija 1991-ben kezdődött, amikor turistaként Phenjanba utazott. Megunta a külföldieknek mutatott látványosságokat, kisettenkedett a szállodából és feltűnt neki, hogy nem minden utca olyan tiszta, mint ahol a turisták általában megfordulnak. Rájött, hogy Észak-Korea igazi arcát a szemétből ismerheti meg, és keresni kezdte az érdekesebb dolgokat.

Tosio Mijacukának vannak az 1990-es évek közepéről származó élelmiszerjegyei, amelyek az országot sújtó éhínség emlékét őrzik, a változatos minőségű cigarettásdobozai pedig arra mutatnak rá, hogy az elvileg osztályok nélküli észak-koreai társadalom valójában nagyon is tagolt. Egyszer megpróbált ellopni egy telefonkönyvet, amit koreaiul beszélő japán turistaként nem tudott kimagyarázni a hatóságok előtt, de megúszta az esetet azzal, hogy kitiltották az országból.

A hobbiját azonban nem adta fel, csaknem ötvenszer utazott el Kína és Észak-Korea határához, hogy a zárt országból kicsempészett dolgokat és információt szerezzen. Végül egy telefonkönyvre is szert tett, majdnem kétezer dollárnyi összeget fizetett érte. Egyszer a kínai határőrök is elfogták és kihallgatták, de ez nem akadályozta meg abban, hogy újra és újra visszatérjen.

A falból a villanydrótot is leadják

A szemétgyűjtést visszavetheti, hogy Észak-Korea elkezdte komolyabban venni az újrahasznosítást. Emögött nem annyira a környezettudatosság, mint inkább a nyersanyaghiány áll. A dél-koreai KBS tudósítása szerint a hatékonyabb önellátás érdekében törvényt fogadtak el az újrahasznosításról Észak-Koreában, amit komolyan is vesznek, még a használt cipőtalpat is begyűjtik.

Mennyiségi kvótát is kitűztek, a háztartások, munkahelyek, iskolák számára megszabták, hogy mennyi szemetet kell leadniuk. Ahhoz, hogy az elvárást teljesíteni tudják, az utcán eldobált szemetet is össze kell szedniük, a Reutersnek pedig egy szakértő elmondta: előfordult, hogy diákok középületekből lopták ki a villanydrótot, és azt adták le.

Nyitókép (illusztráció): iStock / Getty Images Plus

#tudomány-tech#észak-korea#szemét#hulladék#kutatás#ma

Címlapról ajánljuk