Tudomány-Tech

Hetven napig lebegett élet és halál között Szegeden a műtüdőre kötött kovidos kismama

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2022. április 11. 17:23

A súlyos kovidos megbetegedésben szenvedő nő szülés után került a szegedi klinika intenzív osztályára, ahonnan pár nappal ezelőtt engedték haza.

Egy kismama életét ECMO-kezeléssel mentették meg a Szegedi Tudományegyetemen, derül ki az egyetem hétfői közleményéből. Ő ezzel a harmadik kismama, akinek életét műtüdővel, azaz a keringési- és légzőrendszer pótlását hosszabb időre biztosító berendezéssel (extracorporeal membrane oxygenatior, ECMO) mentették meg.

A szegedi édesanya már koronavírusos volt, amikor harmadik gyermeke tavaly decemberben világra jött. A nő tünetei a szülés után súlyosbodtak, ezért a covid-intenzív osztályra került. Állapota azonban folyamatosan romlott, ezért átvitték az SZTE Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetébe, ahol hetven napig ECMO-kezelést kapott.

Az ECMO-kezelés után még pár hétig altatásban, lélegeztetőgépen tartották, majd fokozatosan felébresztették, és végül pár nappal ezelőtt már gyógyultan mehetett haza.

Mint arról korábban az rtl.hu is beszámolt, két másik, szülés után súlyos kovidos tünetekkel intenzívre került kismama életét is az ECMO-kezelés mentette meg a Szegedi Tudományegyetemen, gyógyulásuk után ők is hazatérhettek gyermekeikhez és férjükhöz.

Nyitókép: u-szeged.hu

#Tudomány-Tech#koronavírus-fertőzés#covid-19#ecmo#műtüdő#szegedi tudományegyetem#kismama

Címlapról ajánljuk