Már az ősembergyerekek is szerettek pocsolyákban tapicskolni

Rendkívül szívmelengető kapcsolatot tártak fel az ősemberek és a mai emberek között brit tudósok: egy friss kutatás szerint az ősgyerekek is ugyanannyira szerettek pocsolyákba ugrálni, mint a maiak. Matthew Bennett, az angliai Bournemouth Egyetem kutatója és társai az új-mexikói White Sands Nemzeti Park híres lábnyomos lelőhelyének számítógépes, 3D-modelles elemzésével jutottak erre a következtetésre, írja a New Scientist.

Az új-mexikói régészeti lelőhelyen felfedezett megkövült lábnyomok azt mutatják, hogy egy legalább 11 500 évvel ezelőtt élt kisgyerekekből álló csoport néhány gondtalan percet önfeledt pocsolyába ugrálással töltött. A szóban forgó pocsolyák a 8000 évvel ezelőtt kihalt óriáslajhárok egyik egyede által hagyott mély nyomokban alakultak ki.

A White Sands Nemzeti Parkban található helyszín híres az ott felfedezett régészeti emlékekről. A parkon belül egy mintegy 100 négyzetkilométeres kiszáradt tómeder található, ami több ezer megkövült lábnyomot tartalmaz: emberekről, mamutokról, kardfogú tigrisekről és az őskori Észak-Amerika más lakóiról árulkodva. A nyomok némelyike arra utal, hogy az emberek 23 000 évvel ezelőtt – mintegy 8000 évvel korábban, mint eddig gondoltuk – érkeztek Amerikába.

Ami igazán kiemeli a White Sands-i ősi emberi lábnyomokat, az, hogy szemléletesen megmutatják, milyen volt a korai amerikaiak élete. Matthew Bennett évek óta tanulmányozza a helyszínen található nyomokat. Társaival olyan dolgokat tud megállapítani, mint például a nyomokat készítő személy kora, vagy hogy milyen gyorsan gyalogoltak vagy futottak. A nyomokat követni tudják, meg tudják nézni, hogyan zajlottak az események, például az állatvadászat.

A még nem publikált friss kutatás során Bennett és csapata talált egy olyan lenyomatgyűjteményt, amely a fentebb említtet gyerekjáték történetét meséli el. Egy nagyjából 40 centiméteres lábnyomok sorozatával kezdődik, amely azt mutatja, hogy egy háromméteresre is megnövő óriáslajhár (Megatherium americanum) egykoron végigsántikált a tájon.

Később felbukkant egy 3-5 kisgyerekből álló csoport. Az általuk hagyott lábnyomok kusza összevisszasága a lajhárnyom köré összpontosul. Az, ahogy a gyerekek nyomai eltorzítják a lajhárnyomot, arról árulkodik, hogy a talaj nedves volt. Nem lehet pontosan tudni, hogy mi történt, de Bennett szerint a legjobb értelmezés az, hogy a víz összegyűlt a mély lajhárnyomokban, a csobbanáshoz tökéletes pocsolyáknak nem tudtak ellenállni az ősgyerekek.

Kevin Hatala a pennsylvaniai Chatham Egyetem kutatója szerint az ehhez hasonló ősleletek is bizonyítják, hogy a lábnyomok egyedülálló módon képesek olyan információkat rögzíteni, amelyeket rendkívül nehéz, ha nem lehetetlen megfigyelni, vagy más anyagokból, például csontokból és kőeszközökből következtetni.

Nyitókép: Matt Stone / MediaNews Group / Boston Herald via Getty Images