Tudomány-Tech

Történelmet ír a SpaceX: készülnek az első civil űrsétára

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2022. február 15. 14:53

Ötszáz kilométer magas pályán kering majd a Dragon űrhajó, amiből saját fejlesztésű űrruhában lép ki az űrhajós.

 

Ha minden a tervek szerint megy, akkor még 2022-ben útnak indul a SpaceX egyik Falcon 9 rakétáján a Polaris Dawn küldetés a floridai Kennedy Űrközpont történelmi 39A indítóállásáról, ahonnan a Apollo-11 is útnak indult 53 évvel ezelőtt. Ha nem is olyan mértékben, mint a NASA első holdraszállása, de Polaris Dawn küldetése is történelmi jelentőségű lesz.

A Dragon és a Polaris Dawn legénysége legfeljebb öt napot tölt majd a Föld körüli pályán, ez idő alatt négy alapvető cél megvalósításán dolgozik majd a hétfőn bemutatott négyfős legénység:

Ez a küldetés a Falcon-9 rakéta és a Dragon űrhajó határait feszegetve magasabbra repül, mint bármely eddigi Dragon-küldetés, arra törekedve, hogy elérje a valaha ember által repült legmagasabb Föld körüli pályát. 500 kilométeres magasságban keringve, a Van Allen sugárzási öv egyes részein áthaladva a Polaris Dawn űrhajósai kutatásokat végeznek majd azzal a céllal, hogy jobban megértsék az űrrepülés és a kozmikus sugárzás emberi egészségre gyakorolt hatásait.

A Föld felett mintegy 500 kilométeres magasságban a civil űrhajósokból álló legénység a jelenlegi, SpaceX által tervezett, űrhajón belüli űrruhához képest továbbfejlesztett űrruhával megkísérli az első kereskedelmi űrsétát. 

A Holdon egy bázis és a Marson egy város építéséhez több ezer űrruhára lesz szükség; ennek a ruhának a kifejlesztése és az első kereskedelmi űrséta végrehajtása fontos lépés lesz a jövőbeni hosszú távú küldetésekhez szükséges űrruhák méretezhető kialakítása felé.


A legénység a Föld körüli pályán keringve orvosi kutatásokat végez majd, amelyek célja az emberi egészséggel kapcsolatos ismeretek bővítése a jövőbeni hosszú távú űrrepülések vonatkozásában. Ez többek között a következőket foglalja magában:

  • vénás gázembóliák (VGE) ultrahangos megfigyelése, a dekompressziós betegség előfordulásának vizsgálata;
  • adatok gyűjtése a sugárzási környezetről annak jobb megértése érdekében, hogy az űrsugárzás hogyan hat az emberi szervezetre;
  • biológiai minták biztosítása a hosszú távú biobank számára végzett multi-omikai elemzésekhez; és
  • az űrrepüléssel összefüggő neuro-szemészeti szindrómával (SANS) kapcsolatos kutatás, amely a hosszú távú űrrepülések során az emberi egészséget érintő egyik fő kockázatot jelenti.

A fentieken kívül a Polaris Dawn legénysége lesz az első, amely a Starlink lézer alapú kommunikációt teszteli az űrben, adatokat szolgáltatva a Holdra, a Marsra és azon túlra irányuló küldetésekhez szükséges jövőbeli űrkommunikációs rendszerhez.

Az első Polaris Dawn küldetés résztvevői:

  • Jared Isaacman parancsnok,
  • Scott Poteet, pilóta,
  • Sarah Gillis, kutatóűrhajós,
  • Anna Menon, kutatóűrhajós, egészségügyi tiszt.


A Polaris Program tervezésekor három küldetéssel számolnak, az utolsó várhatóan a SpaceX Starship osztályú űrhajójának első emberes űrrepülése lesz.

Nyitókép: Polaris Dawn/Twitter

 

#Tudomány-Tech#tudomány#űrkutatás#űrhajózás#spacex#dragon#falcon 9#polaris dawn