"Nincs időm pihenni" - napi több órát ingázik a sikerért a Sztárbox versenyzője

Nagy AlexandraNagy Alexandra

2025. augusztus 1. 10:00

Richter József gőzerővel készül a Sztárboxra, de az élet tőle sem kér szünetet: miközben testileg-lelkileg edzésben tartja magát, egy percet sem engedhet ki a keze közül. A cirkuszigazgató nemcsak a porondon tündököl nap mint nap a Magyar Nemzeti Cirkusz előadásaiban, de közben vezeti a Richter Safari Parkot, vállalja az edzéseket, és igyekszik minden idegszálával jelen lenni várandós szerelme mellett is. És a java még csak most kezdődik, amiről részletesen mesélt az RTL-nek.

„Teljesen megváltozott az életem”

Az igazgató szerencsésnek vallja magát, az utóbbi években rengeteg jó történt vele mind szakmailag, mind a magánéletét tekintve, például megismerte spanyol származású kedvesét, Ludmilla Valla Bertinit, aki szintén szakmabeli. Júniusban pedig bejelentették, hogy első közös gyermeküket várják, és már azt is lehet tudni, hogy Ludmilla kisfiút hord a szíve alatt. József nem titkolja, hogy rengeteg feladata van a mindennapokban, ahol helyt kell állnia. Mégsem panaszkodik – sőt, hálás.

– Eddig is feszített tempóban éltem, most viszont tényleg nincs időm pihenni. Teljesen megváltozott az életem. 

Nem mindig könnyű, ugyanis rengeteget ingázok: a cirkusszal Balatonon lépek fel, a safari park Nagykőrösön van, az edzőm pedig Budapesten, így a nagy távolságok közötti utazási idő is több órát elvesz naponta

 – kezdte József, aki ezt cseppet sem bánja, sőt, szereti, hogy van mire készülni, és van cél, amiért küzdhet. - Nyilván vannak nehezebb napok, de motivált vagyok. Ebben az évben sok mindent várok: a Sztárboxot, a kisfiam érkezését… Nyilván ezek nem csak az adott pillanatról szólnak, arra is készülni kell, mi lesz utána – utalt a ringbeszállásra és a gyereknevelésre az igazgató, aki százszázalékos erőbedobással csinál mindent, így ügyesen kell lavíroznia a hétköznapok rengetegében.

Ha szeretnéd élőben követni a Sztárboxot, és átélni a ring feszültségét, az ütések erejét és a győzelem mámorát, akkor ott a helyed a nézőtéren! Ne csak nézd a tévéből – vásárolj jegyet ide kattintva, és tapasztald meg testközelből a show minden pillanatát!

A munka az első

Az edzések fájdalma, a fellépések adrenalinja, a felelősség súlya – mindez egyetlen napba sűrűsödik, a sűrű napok nem csak fizikailag teszik próbára.

Nekem a cirkusz az életem, és muszáj koncentrálnom arra is. Nem vehetem félvállról. Száz ember dolgozik körülöttem, ők is érzik, hogy kevesebb időm van, és nekik is többet kell átvállalniuk, illetve a párom is maximálisan támogat, megértő és türelmes velem

 – magyarázta boldogan József, aki nagyon várja már az összecsapást Miller Dáviddal, ellenfele felkészültsége pedig még motiváltabbá teszi.

Ha kíváncsi vagy, hogy fogják hívni Richter József születendő kisfiát, nézd vissza a Reggeli adását!