Józan László: Nagyon féltem egy KO-tól

A legtöbb versenyző szereti kőkeménynek mutatni magát a bevonulásakor, te viszont viccesre vetted a figurát, és egy kivilágított rollerrel érkeztél. Honnan jött az ötlet?

Évek óta elektromos rollerrel járok a belvárosban. Innen jött az ötlet az első meccsnél is, amikor a táncosok mögöttem rollereken álltak. Most annyit változtattunk, hogy a saját rolleremen gurultam be. Ez egy nagyon kemény sport, de szerintem a bevonulást nem kell olyan komolyan venni. Tenni akartam bele valami könnyed dolgot, mert utána a négy menetben bőven van nehéz helyzet. Ha a bevonulás is egy kemény dolog, akkor nekem az már sok.  

Többeket megleptél azzal, hogy legyőzted Kállay-Saunders Andrást a negyeddöntőben. Főleg, hogy a műsor előtt azt nyilatkoztad, nagyon félsz az ütésektől, ütni se nagyon szeretsz, de ebből semmi nem látszott a ringben.

Így van! A legnagyobb félelmem az ütés fogadása és az ütés adása volt. Egyikkel sem voltam puszipajtás. Az edzések alatt viszont hozzászoktam, kaptam bőven pofonokat, meg én is adtam. Az első pár ütésem után bocsánatot kértem és megálltam menet közben, de akkor mondta az edzőm, hogy ilyet nem csinálunk, megyünk tovább, örüljek, hogy betaláltam! Kállay-Saunders Andrással annyiban volt szerencsém, hogy nagyjából egyszerre kezdtük a felkészülést, az erőviszonyok egyensúlyban voltak. A tegnapi meccsről ezt már nem mondhatjuk el, és ezt pontosan tudtam is. Tudtam, hogy Áron sokkal felkészültebb és nagyon jó a technikai tudása. A kettőt nem lehet összehasonlítani. Csak úgy lehet bemenni a ringbe, hogy nyerni akarsz, de én sokkal rosszabbra számítottam a tegnap estével kapcsolatban, ha őszinte akarok lenni.

Mire számítottál?

Nagyon féltem egy KO-tól. Áron első meccse Frohner Fecóval egy klasszikus KO volt. Tegnap kétszer rámszámoltak, ez másfajta kiütés. Utólag értem, hogy az edzőm miért dobta be a törölközőt, mert két rászámolás után már nincs hova tovább menni. Látta, hogy ebből már nincs kiút. De nagyon jó kaland volt, és egy pillanatát nem bántam meg. Pont azokat a félelmeket sikerült legyőzni magamban a boksz által, ami miatt az egészet elvállaltam. Fél év alatt sok mindent meg lehet tanulni, de a ringben ebből keveset tudunk megmutatni. Ezt olyan versenyzők is mondták, akik 5-6-8 éve bokszolnak, hogy ők is csak a tudásuk 30 százalékát tudták megmutatni a kezdetekben.  

Sokan azért nem hitték, hogy nyerhetsz, mert látják, hogy milyen szelíd és jószívű vagy, nem nézik ki belőled, hogy tudsz verekedni. Ehhez képest viszont nagyon kezdeményező voltál, rámentél az ellenfeledre.  

Próbálkoztam. Elmondtam a vasárnap is a meccs után, hogy nem volt bennem olyan, hogy meg akarom nyerni az övet, csak egy meccsen akartam győzni, és ez megtörtént! Nekem ez egy elégtétel, hogy sikerült átlépni a határaimat. Persze jó lett volna továbbjutni, de közben ez egy kemény próbatétel mentálisan és fizikálisan is. Nekem olyan partnereim voltak – Áron és Kállay-Saunders is –, akikkel nem álltunk bele egymásba. Ha ilyen történt volna, akkor nagyobb lett volna rajtam a nyomás. Voltak a meccsek alatt sérülések is, komoly KO-k, mindet élőben láttam, és úgy, hogy tudod, hogy te is a ringbe fogsz menni, nagyon nehéz ezeken túllépni.  

Fel lehet készülni arra, hogy esetleg kiütnek?

Nem lehet. Egy jó ütés, és kész. Lehet egy véletlen ütés, amibe beleszaladok, egy rés a védekezésemen, vagy a másik fél nagyon profi és pontosan tudja, hogy kell ezt csinálni. De azt mondják, arra sem lehet készülni, hogy én kiütök valakit, azt is a helyzet hozza.

A mostani meccsed abban is különbözött az elsőtől, mert egy jóbarátod ellen szálltál ringbe. Kifelé cseppet sem tűntél stresszesnek. Valójában milyen érzésekkel léptél a kötelek közé?  

Szörnyű volt! Mert Kállay-Saundershez, bár ismertem, nem volt kötődésem. Áront viszont ismerem, és szörnyű volt így bemenni. De ez oda-vissza működött, ő sem érezte túl jól magát ebben a helyzetben.  

Áronnal szemben volt némi fizikai előnyöd, magasabb vagy nála és hosszabbak a kezeid. Ezt próbáltad kihasználni?

Valamelyest próbáltam. Azt hiszem, két ütése volt, ami nagyon betalált. Én is két ütést vittem be, de nem mertem nagyot ütni. Évekig dolgoztunk együtt, jóban vagyunk, rengeteg közös előadásunk volt, ez így más. De szerintem a lehető legjobban alakult. Nincs bennem hiányérzet.  

Mit éreztél, amikor először rádszámoltak? Mi futott át az agyadon?

Hirtelen fel sem fogtam. Nem volt annyira nagy ütés, de a bíró feladata az is, hogy védjen minket és az egészségünket. Azt hiszem, a harmincadik másodpercben történt. Nem arról volt szó, hogy a tekintetem elhomályosult és elájultam, nem voltam ennek a határán, de azon gondolkodtam, hogy most legszívesebben megállnék és azt mondanám: ennyi volt. De harminc másodperc után nem tehetem meg ezt, főleg olyan előítéletekkel velem szemben, hogy mindenki azt gondolta: nem fogok nyerni. A bíró megfogta a kezemet és kérdezte, hogy tudom-e folytatni. Mondtam, hogy igen és mentünk tovább. De az ütés nagyobbnak tűnt, mint amit én éreztem. Bár abban a helyzetben tompábban érezzük a pofonokat, inkább másnap fáj.  

A második rászámolást hogy élted meg?

Bevallom őszintén, nem is emlékszem, mi történt. Mentek a dolgok egymás után, csak az maradt meg, hogy számolnak és én azt mondtam, hogy tudok menni tovább, de az edzőm rögtön bedobta a törölközőt. Lehet parázni meg elméleteket gyártani, de aminek meg kell történnie, az meg fog történni. Ez egy szerencsés dolog volt, hogy így lett vége a mérkőzésnek, és megúsztam monokli nélkül a teljes versenyt.