Takács-Molnár Eszter Takács-Molnár Eszter

Az RTL Híradó egészségügyi szakriportere 2013 szeptembere óta. Pályáját gyakornokként kezdte abban az évben a Híradónál.  2025-ben több kollégájával együtt megkapta a Magyar Orvosi Kamara Média díját. Több riportot készített az egészségügy helyzetéről, kórházi állapotokról, az egészégügyi dolgozók helyzetéről,  mindennapi kihívásaikról, műhiba perekről,  járványhelyzetről, új műtéti eljárásokról, adománygyűjtésről, orvosi csodákról. Az RTL XXI. század című műsorába 2025 novembere óta készít filmeket. Itt is kedveli az egészségügyhöz köthető témákat.  De volt riportja az RTL Házon Kívül című magazinjában is.

2:04
HíradóRothadó falak és penész a kalocsai kórház tüdőgyógyászatán
2019. március 1. 18:40

Rothadó falak és penész a kalocsai kórház tüdőgyógyászatán

Rothadó falak, málló vakolat, penész, volt ahol darabok estek ki a falból. Egy bajai férfi készített fotókat a kalocsai kórház tüdőgyógyászati osztályáról, az RTL híradó ma járt az épületben, ugyanezt tapasztaltuk. Az egyik dolgozó azt mondta, a kórház egész területét felújították, de erre a részlegre már nem maradt pénz. A kórháztól azt írták, az elkövetkező időszakban felújítják az épületet.
2:21
HíradóA Bethesdában megfelel az ágy!
2019. február 27. 18:52

A Bethesdában megfelel az ágy!

Könnyen tisztíthatók, kis helyen tárolhatók, ezt mondta a Bethesda Kórház főnővére ugyanazokról az ágyakról, amelyeket adományként kaptak gyerekosztályok, hogy azon aludhassanak a szülők. Tegnap derült ki, hogy a Heim Pál Kórház vissza akarja adni azokat, mert szerintük higiéniai és betegbiztonsági szempontból nem megfelelőek. Az RTL Híradónak nyilatkozó kórházi szakember szerint ez mondvacsinált indok.
2:39
HíradóKitiltották az adomány ágyakat a Heim Pál kórházból
2019. február 26. 18:45

Kitiltották az adomány ágyakat a Heim Pál kórházból

Bár vittek 20 kempingágyat az önkéntesek, azt mégsem használhatják a beteg gyermekik mellett lévő édesanyák a fővárosi Heim Pál Kórházban. Erről több szülő is panaszkodott ma híradónknak. Még decemberben kezdett gyűjtésbe egy sárbogárdi apa, 350 ágyat osztott szét az ország gyerekosztályai között, hogy szülők ne a földön aludjanak. A neki segítő alapítvány ma levelet kapott a Heim Pál kórház ovosigazgatójától, hogy vigyék el az adományokat, mert azok nem higiénikusak.
2:26
HíradóEgér és kosz a nővérszállón
2019. február 25. 18:41

Egér és kosz a nővérszállón

Egér esett a fejére egy fővárosi nővérszállón múlt kedd éjszaka, ezt állítja egy egészségügyi dolgozó. Másnap a szálló gondnoka állítólag azt mondta neki, hívjon rágcsálóirtót a saját pénzén. Az esetről elsőként a Blikk számolt be, miután az illető a Facebookon fotókat osztott meg a szálló állapotáról. A dolgozó telefonon szörnyű állapotokról beszélt az RTL Híradónak. A Dél-pesti Centrumkórház azt közölte, már tart a hozzájuk tartozó intézmények felújítása.
2:28
HíradóRosszul beültetett orvosi kanül miatt halhatott meg
2019. február 19. 18:46

Rosszul beültetett orvosi kanül miatt halhatott meg

Egy rosszul beültetett orvosi kanül miatt halhatott meg a családja szerint egy 64 éves férfi két évvel ezelőtt az Országos Onkológiai Intézetben. A férfit fej-nyaki daganattal kezelték, és kanült ültettek a mellkasába, ami néhány nap után elgennyesedett - majd a férfi trombózist kapott és meghalt. A gyerekei hangfelvételt készítettek arról, ahogy az egyik orvos elismeri: az apjuknak még nem kellett volna meghalnia. A kórház szerint a hozzájuk nem érkezett hivatalos panasz. A Nemzeti Népegészségügyi Központtól azt írták, vizsgálják az ügyet. Az elhunyt családjával készült interjút ide kattintva nézheti meg hosszabban.
2:18
HíradóFiúknak is lesz HPV-oltás?
2019. február 17. 16:37

Fiúknak is lesz HPV-oltás?

A tervek szerint a hetedikes fiúk is ingyen megkaphatják a HPV vírus elleni védőoltást - közölte az RTL Híradóval az EMMI. Azt azonban még nem tudni, hogy mikortól. Előzőleg az RTL híradónak nyilatkozó nőgyógyász onkológus azt mondta, ezt akár már szeptembertől bevezetik. Szerinte ez azért lenne fontos, mert a férfiaknál ugyanúgy okozhat daganatos betegséget a vírus egyik fajtája, főként fej-nyaki rákot. Néhány napja Grecsó Krisztián író beszélt arról, hogy nemrég maga is HPV okozta fej-nyaki rákkal küzdött. A HPV16-ról még többet megtudhat ITT!
3:52
HíradóTúszejtés, autós üldözés és utcai lövöldözés Budapesten
2019. február 15. 18:03

Túszejtés, autós üldözés és utcai lövöldözés Budapesten

Egy rab a bíróságon megszerezte az egyik őr fegyverét, amivel túszt ejtett. Őt az épület előtt elengedte, majd egy autósra szegezte a pisztolyt, így vele menekült tovább. Újpalotáig tartott a hajsza utánuk. Közben a rendőrök rálőttek a kocsira, ezután a rab megpróbált másik autót szerezni. Annak sofőrje azonban dulakodni kezdett vele. A rabot végül meglőtték a rendőrök. A fegyveres szökevénnyel dulakodó sofőr Híradónknak elmesélte, mi történt.
2:16
HíradóKétségbeesett édesanya: „Élve temetik el őt!”
2019. január 21. 18:51

Kétségbeesett édesanya: „Élve temetik el őt!”

Élve temetik el őt és hozzá hasonló gyerekeket - ezt mondta az RTL híradónak az a kétegyházi édesanya, akit tegnap mutattunk be. A nő 6 éves kislánya gerincvelői izomsorvadással küzd. Egy éve már létezik egy több tíz millió forintos injekcó amit az ilyen betegek kaphatnak. Ehhez Magyarországon is hozzájuthatnak az érintettek, egyedi méltányosság alapján. Noémit viszont elutasította az egészségbiztosító.
2:26
HíradóSzöggel és gombostűvel átszúrt ételeket szór szét valaki Újlipótvárosban
2019. január 3. 18:25

Szöggel és gombostűvel átszúrt ételeket szór szét valaki Újlipótvárosban

Szöggel és gombostűvel átszúrt virslit, kolbászt, sonkát és fasírtot szór szét hetek óta valaki Újlipótvárosban az utcákon, és az egyik parkban. Már több kutya is evett belőlük, egyikük csaknem elpusztult, végül több óra alatt sikerült eltávolítani gyomrából egy gombostűt. A helyiek azt mondták az RTL Híradónak, lincshangulat van kutyások között. A rendőrség állatkínzás miatt nyomoz. Az ügyről ide kattintva még többet tudhat meg.
2:16
HíradóElszabadult németjuhász támadt rá Pataki Zita kiskutyájára
2018. december 21. 18:09

Elszabadult németjuhász támadt rá Pataki Zita kiskutyájára

Rátámadt és majdnem megölte egy elszabadult németjuhász az RTL műsorvezetőjének kiskutyáját. Pataki Zita pórázon sétáltatta a kedvencét, amikor észrevette, hogy a szomszéd kutyája szabadon van. A nagytestű állat azonnal támadt és marcangolni kezdte a kiskutyát. Pataki Zita megpróbálta megvédeni, de közben ő is a földre került. Végül egy másik szomszéd segített nekik. Az esetről műsorvezetőnk bővebben is mesélt, amit megnézhetnek ITT. 
2:07
HíradóCivil kezdeményezés: kilenc kórházba 80 ágyat vittek
2018. december 14. 18:47

Civil kezdeményezés: kilenc kórházba 80 ágyat vittek

Országszerte 9 kórházba, összesen csaknem 80 összecsukható ágyat vittek önkéntesek a gyerekosztályokra, hogy a szülőknek ne kelljen a földön aludniuk beteg gyerekeik mellett. A kezdeményezést még november végén indította egy sárbogárdi apa. Akkor szembesült azzal, hogy sok szülő széken görnyedve, matracokon vagy a földön alszik, amikor saját kislánya került kórházba. Végül két alapítvány segítségével több, mint 3 és fél millió forintot gyűjtött össze, amiből nagyjából 300 ágyat vett.
2:46
HíradóKéslekedés miatt halt meg a 62 éves nő?
2018. december 7. 18:25

Késlekedés miatt halt meg a 62 éves nő?

Másfél nap alatt háromszor küldözgettek oda-vissza egy beteget a Honvéd Kórház két telephelye között, mert nem tudták elvégezni az ultrahang-vizsgálatot. Aztán kiderült, hogy érszűkülete van, ami bélelhalást okozott. Végül másnap megműtötték, de a 62 éves nő meghalt. Minderről a lánya számolt be. Az általunk megkérdezett orvos szerint azonnali életmentő műtétre lett volna szükség. A kórháztól azt közölték, szakszerűen jártak el. Az elhunyt lányával készült interjút ide kattintva hosszabban is megnézheti.
2:25
HíradóKétszer küldték haza a kórházból miközben agyhártyagyulladása volt
2018. november 28. 18:25

Kétszer küldték haza a kórházból miközben agyhártyagyulladása volt

Kétszer küldtek haza egy 19 éves lányt a Honvédkórház sürgősségi osztályáról egy héten belül, harmadik alkalommal már annyira rosszul volt, hogy intenzív osztályra került. Ekkor derült ki, hogy Lyme-kórja és agyhártyagyulladása van, rohammentő vitte át a Szent László kórház fertőző osztályára, életveszélyes állapotban. Az eset még nyáron történt. Arcának mindkét oldala lebénult, a jobb felén a mai napig nem működnek izmok. Az anya perelni akarja a Honvédkórházat. A Népegészségügyi Központ vizsgálja az esetet.  
1:53
HíradóEtikai vizsgálat a verekedő doktornő ellen
2018. november 16. 18:17

Etikai vizsgálat a verekedő doktornő ellen

Etikai vizsgálatot kezdeményezett a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara az ellen a doktornő ellen, aki az ajkai kórházban egy véradáson bántalmazta egyik beosztottját még októberben. A szakdolgozói kamara elnöke azt nyilatkozta Híradónknak, a véradás az egészségügyi ellátás legbékésebb területe, el sem tudja képzelni, mi vezethetett az erőszakhoz. Az ajkai kórháztól azt írták, sem a bántalmazott ápoló, sem az orvos nem dolgozik már náluk.
2:02
HíradóKözösségi tér autistáknak
2018. november 12. 18:30

Közösségi tér autistáknak

Kávézó, csokizó, társasjátékozó és egyben pályaválasztási tanácsadó nyílt autizmussal élő fiataloknak. A helyet egy autistákkal foglalkozó nonprofit cég hozta létre magánadományokból. A szervezet már ötödik éve foglalkoztat csokiműhelyében autista fiatalokat. A ma megnyílt közösségi térben halk zene szól majd és gyenge lesz világítás is. Ez azért fontos, mert autistákat gyakran bántja az erős fény és a nagy zaj. 
1:59
HíradóEgyedülálló, dobogó szíven végzett műtét Budapesten
2018. november 9. 18:30

Egyedülálló, dobogó szíven végzett műtét Budapesten

Magyarországon egyedülálló szívműtétet végeztek a budapesti Honvédkórház orvosai német kollégáikkal közösen. A mellkas megnyitása nélkül, 3 dimenziós videó-endoszkóppal a dobogó szíven hajtottak végre egy olyan beavatkozást, amely megelőzi a stroke kialakulását a szívritmuszavarral küzdő betegeknél. Az operációt élőben közvetítették a kórházból a Szívsebészeti Társaság Kongresszusán.
2:41
FókuszLevelet írt a Szinyei gimnázium igazgatójának a veronai busztragédia sofőrje
2018. november 8. 17:52

Levelet írt a Szinyei gimnázium igazgatójának a veronai busztragédia sofőrje

Levelet írt a Szinyei gimnázium igazgatójának a veronai busztragédia sofőrje. Az egyik áldozat édesapja a Fókuszban reagál a sofőr részvétnyilvánítására. Az igazgató elküldte a levelet az érintett szülőknek, akik azt szeretnék, ha a buszsofőr elmondaná, mi történt 2017. január 21-én éjjel, amikor a diákokat és tanárokat szállító busz balesetet szenvedett Verona közelében.
2:04
Híradó„Tisztázni kell a helyzetet”
2018. október 17. 18:40

„Tisztázni kell a helyzetet”

Nem az ő hibája, hogy meghalt a beteg - így reagált híradónknak az elbocsájtott szívsebész a főügyészségi nyomozás hírére. Székely László azt mondta, ő legfeljebb adminisztrációs hibát vétett. Egy betege azután halt meg, hogy őt elbocsátották az Országos Kardiológiai Intézetből, szabályszegésekre hivatkozva. A főügyészség kedden közölte, hogy nyomozás indul, szerintük nem zárható ki, hogy az orvos hibázott. A szívsebésszel készült interjút itt nézheti meg hosszabban.
2:16
HíradóElbocsájtottak egy elismert szívsebészt az Országos Kardiológiai Intézetből
2018. szeptember 21. 18:34

Elbocsájtottak egy elismert szívsebészt az Országos Kardiológiai Intézetből

A főigazgató közleménye szerint Székely Lászlónak azért kellett távoznia, miután szívműtét közben egy privát plasztikai műtétet is elvégeztetett a betegen. A Népszava írt arról, hogy egykori és jelenlegi betegei Facebook csoportot hoztak létre támogatására. Az Index pedig úgy tudja, az Emberi Erőforrások Minisztériuma vizsgálatot indított az ügyben.
2:26
HíradóNem kap szociális lakást a rákos fiú
2018. szeptember 19. 18:37

Nem kap szociális lakást a rákos fiú

Nem kap szociális lakást az önkormányzattól az az asszony, aki egyedül ápolja 18 éves, autista, epilepsziás, vastagbélrákos fiát. A kerület szocialista polgármestere azt írta Híradónknak, nincs elérhető lakás a kerületben. Gajda Péter és több önkormányzati tag is adományt ajánlott nőnek, összesen 100 ezer forintot. Az RTL Híradó korábbi riportjai után pedig több mint két millió forintot gyűjtött össze Homonnay Gergely újságíró.  
2:05
HíradóA legmodernebb HPV elleni védőoltást kapják
2018. szeptember 9. 18:43

A legmodernebb HPV elleni védőoltást kapják

Nem mondja el több iskolai védőnő a szülőnek, hogy már a legmodernebb, kilenc HPV típus ellen védő oltást kapják ingyen a hetedikes lányok. Erről a járványügyi főosztályvezető beszélt a Híradónknak. A pontos tájékoztatás azért lenne fontos, mert a korábbi években sok szülő inkább maga vette meg a legújabb oltóanyagot a patikában. Most viszont már ez az ingyenes. A szülőknek szerdáig kell jelezniük, kérik-e vakcinát a lányuknak.
2:09
HíradóÁgyi poloskák a kórházban?
2018. augusztus 29. 17:30

Ágyi poloskák a kórházban?

Ágyi poloskák csíphettek össze egy három hetes kisbabát és édesanyját a Heim Pál gyermekkórházban. Ezt állítja az anya, aki nyilatkozott Híradónknak, az ő lábán máig látni a csípéseket. Az ágyi poloskáról fotó is készült. A fiatal nő szerint az övé nem egyedi eset. Az intézményben azt mondják, a kórteremben már nincsenek ágyi poloskák, a többiben pedig megelőző fertőtlenítést végeztek. A Híradónknak nyilatkozó szakértő szerint a betegek akár haza is vihetik a kártevőket ruházatukon.  
2:21
HíradóNem nyomoznak Curtis ellen
2018. augusztus 28. 18:19

Nem nyomoznak Curtis ellen

Nem nyomoznak Curtis ellen a drog-ügyek miatt. A szegedi ügyészség azt közölte, elutasították a rapper ellen érkezett feljelentést, mert nem gyanítanak bűncselekményt. Curtist, azaz Széki Attilát Tényi István jelentette fel- ő rendszeresen tesz feljelentést szerinte fontos közügyekben-, miután zenésztársa Majka múlt héten nyilvánosságra hozta, hogy kirakja őt közös bandájukból kokainfüggősége miatt. A Híradónknak nyilatkozó ügyvéd szerint Curtisnek nem kell tartania attól, hogy múlt- béli drogfogyasztások miatt felelősségre vonják.
2:09
HíradóÉletmentő kezelésre gyűjt a kajakos és felesége
2018. július 25. 18:20

Életmentő kezelésre gyűjt a kajakos és felesége

Életmentő kezelésre gyűjt az Európa bajnok magyar kajakos Tóth Róbert és felesége. A 28 éves sportolót a rák egy ritka fajtája támadta meg, amely elsőként a könnycsatornáját betegítette meg, bal szemére meg is vakult. Történetét a zoom.hu írta meg. Nyár elején 18 áttét alakult ki a májában. Egy németországi célzott kemoterápiával ezeknek egy része már eltűnt. A beavatkozás második része augusztus végén lenne, ez csaknem hat millió forintba kerül, erre viszont már nincs pénze a családnak.
2:44
HíradóNÉBIH: Nem hibás a cég
2018. július 7. 18:25

NÉBIH: Nem hibás a cég

Nem büntetné meg a céget és nem is tartja felelősnek a listeria fertőzés miatt a Greenyardot az  Élelmiszerlánc Biztonsági Hivatal. Bár bizonyított, hogy az Európában 9 halálos áldozatot követelő baktérium a bajai cég telephelyéről származik, a Nébih igazgató helyettese szerint nem tudták elkerülni a fertőzést, mert a listeria egy ritka típusa okozta bajt. A híradónak nyilatkozó szakértő azt mondta: annak van félnivalója, aki nyersen fogyasztotta a visszahívott termékek valamelyikét. A fertőzött fagyasztott zöldségek listáját, ITT nézheti meg.
2:11
HíradóTábor szervre váró és már transzplantáción átesett gyerekeknek
2018. június 25. 18:21

Tábor szervre váró és már transzplantáción átesett gyerekeknek

A tábor ideje alatt is jöhet a riadó, hogy találtak szervet és azonnal indulni kell a kórházba. Szervre váró és már transzplantáción átesett gyerekeknek és szüleiknek szervezett tábort idén is a Transzplantációs Alapítvány a Balaton parton. Az RTL Híradónak nyilatkozott egy család, ahol a testvérpár mindkét tagja májbeteg. Az egyik kisfiú már kapott szervet, a másik jelenleg sürgősségi várólistán van.