Takács-Molnár Eszter Takács-Molnár Eszter

Az RTL Híradó egészségügyi szakriportere 2013 szeptembere óta. Pályáját gyakornokként kezdte abban az évben a Híradónál.  2025-ben több kollégájával együtt megkapta a Magyar Orvosi Kamara Média díját. Több riportot készített az egészségügy helyzetéről, kórházi állapotokról, az egészégügyi dolgozók helyzetéről,  mindennapi kihívásaikról, műhiba perekről,  járványhelyzetről, új műtéti eljárásokról, adománygyűjtésről, orvosi csodákról. Az RTL XXI. század című műsorába 2025 novembere óta készít filmeket. Itt is kedveli az egészségügyhöz köthető témákat.  De volt riportja az RTL Házon Kívül című magazinjában is.

5:18
FókuszNagy volt a jövés-menés a szerelem szigetén
2019. október 4. 19:40

Nagy volt a jövés-menés a szerelem szigetén

Fontos, hogy annak a nőnek, aki vele él legyenek önálló céljai, ezt mondja a szerelem szigetének legújabb lakója. A huszonöt éves szobortestű Dávid minden fiút féltékennyé tett az érkezésével, ugyanis a lányok vakon és egyöntetűen őt választották. Dávidnak minden esélye meg lehet arra, hogy több női lelket is maga felé fordítson, ugyanis a pszichológia iránt is komolyan érdeklődik.
3:01
HíradóBelehalt a szülésbe az ismert koszovói riporter
2019. szeptember 23. 18:00

Belehalt a szülésbe az ismert koszovói riporter

Belehalt a szülésbe egy ismert koszovói riporter az egyik budapesti kórházban. A 32 éves nő babáját megmentették az orvosok, de az anyán már nem tudtak segíteni. A Blikk úgy tudja, a nő elvérzett. Híradónknak nyilatkozott az elhunyt riporter egyik legjobb barátja. Azt mondta, a nő veszélyeztettet terhes volt, másfél hónapja kezelték kórházban. A riporternő három gyermeket hagyott árván.
2:20
HíradóNem adnak időpontot ultrahangra XI. kerületi szakrendelőben csak 2-3 hónappal később
2019. szeptember 17. 17:00

Nem adnak időpontot ultrahangra XI. kerületi szakrendelőben csak 2-3 hónappal később

Máig nem lehet időpontot kérni a 11. kerületi szakrendelőbe ultrahang vizsgálatra. Augusztus elején számoltunk be arról, hogy fél évet kell várni, mert nincs elég  szakorvos. Akkor a kormányhivatal azt ígérte, intézkednek és akár más szolgáltatókat is kijelölnek a kerületieknek. Ismét időpontot akartunk kérni,  azt mondták, két-három hónap múlva tudnak adni, talán februárra. Az önkormányzat szerint a megoldás folyamatban van.
1:52
HíradóSzembe ment, hogy kerülje a dugót
2019. szeptember 15. 18:13

Szembe ment, hogy kerülje a dugót

Forgalommal szemben közlekedett egy kocsi az M5-ös autópálya bevezető szakaszán, Soroksáron. Egy másik autós pedig ugyanott tolatni kezdett. Erről egy nézőnk készített felvételt. Mindez szombat délután történt, amikor a közelben egy halálos baleset volt, nagy dugó alakult ki, valószínűleg ezt próbálták elkerülni a szabálytalankodó sofőrök. Az RTL híradónak nyilatkozó közlekedési szakértő szerint mindkét autós életveszélyesen manőverezett.
1:52
HíradóMegérkeztek a magyar turisták Egyiptomba, kiderült, hogy  nincs hely a lefoglalt szálláson
2019. szeptember 12. 18:24

Megérkeztek a magyar turisták Egyiptomba, kiderült, hogy nincs hely a lefoglalt szálláson

Több mint 80 magyar turista maradt átmenetileg szoba nélkül Egyiptomban, mert amikor megérkeztek a nyaralásra, kiderült, hogy a lefoglalt szálláson nincs hely. Erről két károsult is beszélt az RTL Híradónak. Végül egy másik, szerintük rosszabb szállodába vitték őket. Az utazási iroda magyarországi vezetője szerint informatikai hiba miatt dupla foglalást adott ki rendszerük és kompenzálást ígért.
2:31
HíradóA betegtől kértek kötszert a mezőkövesdi orvosi ügyeleten
2019. augusztus 28. 18:00

A betegtől kértek kötszert a mezőkövesdi orvosi ügyeleten

A betegeknek kell vinni a sebkötözésre a kötszert a mezőkövesdi orvosi ügyeleten. Erről egy papírt függesztett ki valaki az ajtóra.  Az ügyeletvezető szerdán nyilatkozott az RTL Híradónak, azt mondta, nem tudja ki tette ki az írást, ami azóta már lekerült, de az igaz, hogy meg szokták kérni azokat, akik ügyeleti időben akarnak kötést cseréltetni, hozzanak magukkal kötözőt. A Független Egészségügyi szakszervezet szerint ez higiéniailag kockázatos lehet.
2:02
HíradóÉlmények és családi nyaralás a Balatonnál daganatos beteg gyerekeknek
2019. augusztus 27. 18:32

Élmények és családi nyaralás a Balatonnál daganatos beteg gyerekeknek

Daganatos beteg és már gyógyult gyerekek nyaralhatnak szüleikkel és testvéreikkel egy hétig ingyen a Balatonnál. A Ments Életet Alapítvány ötödik éve szervezi a rászoruló családok pihenését. A gyerekek nagy része leukémiás, sokan közülük csontvelő-átültetésen is átestek. Többük még sosem látta a Balatont. A mai program élményautózás volt. Többek között Gyurta Dániel és Milák Kristóf úszók vitték el sportautókkal a gyerekeket egy-egy körre.
2:02
HíradóCsonthosszabbítás: új módszernek köszönheti, hogy mankó nélkül jár!
2019. augusztus 22. 17:35

Csonthosszabbítás: új módszernek köszönheti, hogy mankó nélkül jár!

Sikeres csonton belüli végtaghosszabbítást végeztek e Semmelweis Egyetem ortopédiai Klinikáján, Magyarországon elsőként. Az új eljárás lényege, hogy a beteg végtagjába speciális implantátumot ültetnek, amit ezután egy külső mágneses vezérlővel maga a beteg forgat hónapokon keresztül, így hosszabbítva a végtagot. A 40 éves férfit februárban műtötték, ma már mankó nélkül jár.
2:14
HíradóRosszul lett, segítséget kért, de cserbenhagyták a 17 éves lányt
2019. augusztus 21. 18:29

Rosszul lett, segítséget kért, de cserbenhagyták a 17 éves lányt

Segítséget kért, de cserbenhagyták. Rosszul lett egy 17 éves cukorbeteg lány egy budapesti buszmegállóban. Azt mondja, majdnem elájult. Egy gyermekével arra sétáló nőtől kért segítséget, de ő a lány elmondása szerint magára hagyta. Végül egy közeli étteremben várta meg az édesanyját. A történetet az anya írta meg közösségi oldalán. A lány ide kattintva részletesen meséli el a vele történteket.
2:16
HíradóTestébe zárva is tele van reményekkel a ritka izomsorvadásos betegséggel küzdő Dávid
2019. augusztus 2. 18:18

Testébe zárva is tele van reményekkel a ritka izomsorvadásos betegséggel küzdő Dávid

5 éve szinte egyszer sem hagyta el a lakást, ahol él a 27 éves Csorba Dávid. A fiú egy ritka izomsorvadásos betegséggel küzd. Ágyban vagy elektromos székében ülve tölti midennapjait, lélegeztetőgépre kapcsolva. Elkeseredés helyett azonban könyvet és rap-dalszöveget ír, saját blogot vezet. Álma, hogy hosszabb időre kimozdulhasson otthonról és fagyizni vihesse a lányokat, akiknek randevút ígért. Ehhez viszont egy speciális készülékre lenne szüksége. Ha segítene a fiúnak, így tud: Csorba Dávid, Gránit Bank: 12100011 – 17933706
2:06
HíradóCsaknem 1500 gyógyszer hiánycikk az országban
2019. július 31. 18:40

Csaknem 1500 gyógyszer hiánycikk az országban

Csaknem 1500 gyógyszer hiánycikk az országban az Országos Gyógyszerészeti Intézet adatbázisa szerint. Erről a HVG.hu írt elsőként. A Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének szakmai igazgatója szerint ennél több hiányozhat a valóságban. A Híradónk által megkérdezett patikus azt mondja, főként az antibiotikumokból és vérnyomáscsökkentőkből fordul elő hiány. A minisztérium szerint mindez nem okoz problémát a betegellátásban.
2:50
HíradóBizonyították, hogy az autizmus örökölhető
2019. július 22. 18:52

Bizonyították, hogy az autizmus örökölhető

Most már biztos, hogy genetikai okai vannak az autizmusnak, és nincs összefüggés a környezeti hatásokkal, például az anya testsúlyával vagy a védőoltásokkal. Ezt mutatta ki egy több éven át tartó nemzetközi kutatás, amit 5 országban végeztek, 2 millió embert vizsgálva. A Híradónknak nyilatkozó gyermekpszichiáter szerint az eredmény bebizonyította, hogy a rendellenesség tényleg örökölhető.
2:09
HíradóElhunyt az Irigy Hónaljmirigy egyik alapító tagja
2019. július 8. 18:11

Elhunyt az Irigy Hónaljmirigy egyik alapító tagja

Elhunyt Ambrus Zoltán zenész-gitáros, az Irigy Hónaljmirigy egyik alapító tagja. A hírt az együttes osztotta meg közösségi oldalán. Arról írnak, az 53 éves zenész hosszan tartó súlyos betegség után halt meg. Nyilatkozni ma nem akartak. Ambrus Zoltán az Alcohol együttesben is játszott két évig, az ő frontemberük arról beszélt az RTL-nek, hogy utoljára néhány hete egy horgászversenyen találkoztak, és bár látszott rajta, hogy beteg, jókedvű volt.
2:10
HíradóEllophatták a két kiskengurut
2019. június 24. 18:29

Ellophatták a két kiskengurut

Eltűnt két Bennett-kenguru egy budai hotel kertjéből. Az 5 hónapos albínó hímet és barna nőstényt pénteken hozták a szálloda parkjába. Egy több mint 2 méteres, speciális kerítés mögött tartották őket. A tulajdonos szerint ellophatták az állatokat. A hotel biztonsági kamerája annyit rögzített, hogy szombat éjszaka valaki közelít a  pilisi erdő felől, aztán annyit látni, hogy az állatok már nincsenek a helyükön. A szálloda vezetője bejelentést tett rendőrségen, ők egyelőre nem nyomoznak.
1:49
HíradóNem küldenék el kényszergyógykezelésre azt a nőt, aki követ dobott az állatkerti teknősre
2019. június 17. 18:38

Nem küldenék el kényszergyógykezelésre azt a nőt, aki követ dobott az állatkerti teknősre

Amennyiben pszichésen beteg a teknősre követ dobó nő, kényszergyógykezelését akkor sem rendelheti el a bíróság, mert nem személy, hanem állat ellen követett el bűncselekményt. Ezt mondta az RTL Híradónak egy ügyvéd. Arról, hogy kell-e egyáltalán elmeorvosi vizsgálat a nő beszámíthatóságáról, az ügyészség vagy a rendőrség dönt majd.
2:03
HíradóNagyjából két méteres cápát láttak a horvát partoknál
2019. június 12. 18:49

Nagyjából két méteres cápát láttak a horvát partoknál

Egy nagyjából két méteres - feltehetőleg makócápát filmezett le egy német turista a horvátországi Makarska partjának közelében. A videót már több ezren megosztották. Ez a típus a közepesen veszélyes fajok közé tartozik, de ritkán támad emberre a budapesti állatkert szakértője szerint. Az elmúlt 100 évben 10 ilyen eset volt. A spliti egyetem szakértője szerint inkább egy kék cápáról lehet szó, ami szintén közepesen veszélyes fajnak számít. Hang Zoltánt, a fővárosi állatkert szóvivőjét kérdeztük a jelenségről.
2:10
HíradóVégtagmentő, ingyenes mobilalkalmazást fejlesztettek ki magyar orvosok
2019. június 11. 18:49

Végtagmentő, ingyenes mobilalkalmazást fejlesztettek ki magyar orvosok

Végtagmentő, ingyenes mobilalkalmazást fejlesztett ki három magyar orvos. Az applikáció lényege, hogy a cukorbetegeknek, érszűkületben szenvedőknek és visszér betegeknek segítsen abban, hogy elkerüljék az amputációt. Meg lehet nézni például, mi történik, ha egy cukorbeteg szögbe lép és megmutatja, hogyan kell kötözni a sebeket, mielőtt visszafordíthatatlan bajt okoz a sérülés. Magyarországon évente több ezer végtagot vágnak le, nagyrészt a cukorbetegség miatt. Az applikációról ide kattintva még többet megtudhat.
2:21
HíradóHiánycikk a rota elleni vakcina
2019. május 27. 18:21

Hiánycikk a rota elleni vakcina

Hiánycikk a hányást hasmenést okozó rota-vírus elleni oltóanyag országszerte. A vakcinát két cég gyártja. Az egyikét egyáltalán nem kapni, a gyártó szerint azért, mert látványosan nőtt az elmúlt években a kereslet, erre szerintük nem lehet előre felkészülni. A helyettesítő termék is több helyen hiánycikk. Ennek gyártója azt közölte, van elég gyógyszer, de a megnövekedett kereslet miatt előfordulhatnak fennakadások.
2:30
HíradóAutista gyerekek szenvednek az iskolájuk melletti építkezés zajától
2019. május 15. 17:37

Autista gyerekek szenvednek az iskolájuk melletti építkezés zajától

Több diák folyamatosan sír és dührohamot kap az építkezési zajtól Érden, ezt mondják azok a szülők, akiknek autista gyerekei egy speciális általános iskolába járnak. Az iskola mellé ugyanis orvosi rendelőt és parkolót építtet az önkormányzat, a munka már egy éve tart. A hangokra rendkívül érzékeny gyerekek a szüleik szerint fülhallgatóval járnak iskolába, és eddig hiába kértek segítséget. A szülők ide kattintva még több részletet mesélnek el az ügyről.
2:05
HíradóHónapok óta nincs lift a kórházban?
2019. május 9. 18:43

Hónapok óta nincs lift a kórházban?

Hónapok óta nem működik a lift az egykori MÁV kórház Podmaniczky utcai telephelyén. Erről egy nézőnk írt az RTL Híradónak. Az épületben a kemoterápiás kezelésekre érkező betegeknek is lépcsőzniük kell. Van másik lift, de egy másik utcában lévő épületszárnyban. Az intézmény a Honvédkórházhoz tartozik, onnan azt közölték, soron kívül intézkedtek a szerintük néhány napja meghibásodott lift javításáról. Ide kattintva megnézheti a kórházban készült felvételeket. A Honvédkórház reakciója: "Az MH EK Podmaniczky utcai épületében néhány nappal ezelőtt meghibásodott lift javításának megkezdésére soron kívül intézkedtek. Az akadálymentes betegforgalom biztosítása érdekében alternatív útvonalat jelölt ki a kórház. Ezen kívül üzembe helyeztek egy kulcsos liftet, melyhez kezelőszemélyzetet biztosítanak. Így az épület valamennyi szintje megközelíthető felvonóval. A javítás idejére a betegek és hozzátartozók szíves megértését és türelmét kéri az Egészségügyi Központ."
2:31
HíradóEgyütt keresi az olasz-magyar rendőrség az eltűnt lányt
2019. május 6. 18:21

Együtt keresi az olasz-magyar rendőrség az eltűnt lányt

Közös nyomozócsoportot hoz létre a magyar és az olasz rendőrség egy hét éve eltűnt olasz-magyar kislány ügyében, erről az olasz és magyar belügyminiszter egyeztetett nemrég. A gyermeket jogerősen olasz apjának ítélte az ottani bíróság. Az anya még 2011-ben jött Magyarországra a gyermekkel, 2012-ben eltűntek. Az apa hétfőn Híradónkon keresztül üzent volt párjának, azt kéri a gyermek érdekében fogjanak össze. A belügyminisztérium szerint a gyerek és az anya valószínűleg nincs Magyarországon, sőt Európában sem.
1:56
HíradóKét és fél éve áll félkészen a SOTE Kútvölgyi Klinikai Tömbje
2019. május 3. 18:49

Két és fél éve áll félkészen a SOTE Kútvölgyi Klinikai Tömbje

Tavaly februárban be kellett volna fejezni, ehelyett már két és fél éve áll félkészen a SOTE Kútvölgyi Klinikai Tömbje. Az egyetem még 2016-ban nyert 4 és fél milliárd forintos támogatást több épület, így a Kútvölgyi Klinika energetikai fejlesztésére. A felújítás azonban félbemaradt. Az Innovációs Minisztérium szerint a kórház fejlesztését az Egészséges Budapest program részeként fejezik be.  
2:34
HíradóBot fúródott a kisfiú szemébe, két kórház is megtagadta az ellátását!
2019. április 25. 18:25

Bot fúródott a kisfiú szemébe, két kórház is megtagadta az ellátását!

Bot sértette fel a szemét egy két és fél éves kisfiúnak kirándulás közben, mentőt hívtak hozzá, de két kórház is megtagadta az ellátást. Az anya aszerint a Bajcsy Kórház azért nem fogadta, mert nem volt altatóorvosuk. A Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján az ügyeletes doktornő pedig először szintén elküldte volna őket. Végül itt mégis ellátták.
2:10
HíradóBőrőrök: szexről nemi- és bőrbetegségekről tabuk nélkül
2019. április 12. 18:49

Bőrőrök: szexről nemi- és bőrbetegségekről tabuk nélkül

Kötetlenül, szókimondóan, tabuk nélkül beszélnek szakemberek előadásokon a szexualitásról, nemi- és bőrbetegségekről, a tetoválások és piercingek veszélyeiről középiskolásoknak. A Semmelweis Egyetem Bőrklinikájának Bőrőrök nevű programja tavaly indult, és már több mint 3 ezer diák vett rajta részt. Idén Balsai Móni színésznő is program mellé állt, a mai előadásokat ő is végighallgatta.
2:07
HíradóHavi 40 ezer forintos ösztöndíj ápoló tanulóknak
2019. április 8. 18:54

Havi 40 ezer forintos ösztöndíj ápoló tanulóknak

Havi negyvenezer forintos ösztöndíjara pályázhatnak ápoló tanoncok, cserébe vállalniuk kell, hogy állami kórházban helyezkednek el és ott is maradnak legalább annyi ideig, ameddig a támogatást kapták. Az ösztöndíj már 2017 óta létezik, mostantól az esti tagozaton tanulók is igénybe vehetik, ők több mint 5 ezren vannak. A cél, hogy csökkentsék az ápolóhiányt. A Független Egészségügyi Szakszervezetnél azt mondják, a kezdeményezés jó, de nem oldja meg a szakemberhiányt.
2:08
HíradóHálapénzes orvosbárókról beszélt Lantos Csaba
2019. április 5. 18:42

Hálapénzes orvosbárókról beszélt Lantos Csaba

A legmenőbb orvosok 4-8 millió forintot is megkeresnek ma Magyarországon. Erről beszélt Lantos Csaba vállalkozó, egykori magánkórház tulajdonos a növekedes.hu portálnak. Az üzletember úgy fogalmazott: nagyjából 400 orvosbáró van Magyarországon, akik hálapénzrendszerből tartják fent magukat. A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete szerint a jelenség valóban létezik, ez ellen pedig csak béremeléssel lehet fellépni. A minisztériumtól azt írták, mindent megtesznek, hogy javuljon az állami szektorban dolgozó orvosok megbecsülése.
2:19
HíradóRajzszögeket ragasztottak egy fővárosi magánbölcsőde összes kismotorjára
2019. március 28. 17:00

Rajzszögeket ragasztottak egy fővárosi magánbölcsőde összes kismotorjára

Rajzszögeket ragasztottak egy budapesti magánbölcsőde összes kismotorjára és triciklijére, a gyerekek labdáit pedig szétvagdosták. Az egyik kisfiú ráült egy rajzszöges motorra. Az volt a szerencséje, hogy pelenka volt rajta, ami felfogta a szúrást. A bölcsőde egy társasházban működik, az udvaron hét lakóházzal osztoznak. A vezető szerint van, akit zavar gyerekzsivaj. 
2:09
HíradóA magyar felnőttek háromnegyede egyáltalán nem járt fogorvosnál 2017-ben
2019. március 19. 18:46

A magyar felnőttek háromnegyede egyáltalán nem járt fogorvosnál 2017-ben

A magyar felnőttek háromnegyede egyáltalán nem járt fogorvosnál 2017-ben, ez derül ki az Eurostat legfrissebb statisztikájából, ezzel 24-ek vagyuk a 28 uniós országból. A Híradónknak nyilatkozó fogorvos szerint fontos lenne a rendszeres szűrés, az elhanyagolt, begyulladt fogak, stroke-ot és koraszülést is okozhatnak, és a legfrissebb kutatások szerint közük lehet az Alzheimer kór kialakulásához is.  
2:43
HíradóEgy 3 éves értelmi szintjén állhat a gyermekgyilkossággal gyanúsított férfi
2019. március 14. 18:00

Egy 3 éves értelmi szintjén állhat a gyermekgyilkossággal gyanúsított férfi

Egy 3 éves gyerek értelmi szintjén áll, de tudatában volt annak, mit cselekszik - ezt mondta a 6 éves szekszárdi kislány meggyilkolásával gyanúsított férfi korábbi javítóintézeti felügyelője. A felügyelő az RTL híradónak csütörtökön azt mondta, a most 19 éves férfi nem tudott beilleszkedni a közösségbe, és várható volt, hogy tragédia történik, ha kiengedik. A felügyelővel készült interjút itt nézheti meg hosszabban.
2:31
HíradóPataki Zita azt tervezi a jövőben meddő pároknak segít!
2019. március 11. 18:54

Pataki Zita azt tervezi a jövőben meddő pároknak segít!

Tabu téma Magyarországon a lombik, ezért volt ekkora sikere a videó sorozatuknak. Erről beszélt híradónknak ma Pataki Zita műsorvezető. 9 héten keresztül kendőzetlen őszinteséggel mutatták meg férjével együtt egy videó blogban, hogyan zajlik egy mesterséges megtermékenyítés és a beültetés. A pár kilencedjére próbálta meg az eljárást, nem sikerült nekik. A teljes interjú ITT nézhető vissza!