Marenec Fruzsina

6:13
FókuszAz asztrológia hívei előre látták, hogy változás következik
2020. augusztus 14. 18:50

Az asztrológia hívei előre látták, hogy változás következik

2020 könyörtelenül robbant az emberiség életébe. Természeti katasztrófákkal, tüntetésekkel és vírushelyzettel kell egyidőben megküzdenünk. De vajon idén miért tesz minket ennyire próbára az élet? Az asztrológia hívei már jó előre látták, hogy változás következik. Németvölgyi-Nagy Renáta szerint fontos, hogy 2020-at a tavalyi évvel párban vizsgáljuk, mert az átalakulás akkor indult és idén csúcsosodott ki igazán.
5:34
FókuszEngedjük pucéran szaladgálni egy-két éves gyerekünket a strandon?
2020. augusztus 3. 19:20

Engedjük pucéran szaladgálni egy-két éves gyerekünket a strandon?

Rubint Réka és Nyári Dia kategorikusan elzárkóznak attól, hogy gyermeküket meztelenül strandoltassák. Pedig évekkel ezelőtt ők maguk még élvezhették a kendőzetlen szabadságot. Mára a tisztasági szabályok miatt ajánlott az úszópelenka, szobatiszta gyerekeknél pedig minimum egy fürdőbugyi viselése. Azon kívül, hogy egészségügyi kockázatai lehetnek, számos etikai kérdést is felvet. A lányok 2 évesen, a fiúk 5-6 évesen kezdik felismerni, hogy nem egyformák. Akkortájt válhatnak szégyenlőssé is, ezt pedig a szülőknek tiszteletben kell tartaniuk. Erről a témáról Győzikének is van véleménye, amit ide kattintva megnézhetsz.
6:32
FókuszTitokban ment férjhez a Barátok közt színésznője, Nyári Dia
2020. július 31. 19:00

Titokban ment férjhez a Barátok közt színésznője, Nyári Dia

80 fős násznép előtt, barátok közt mondta ki a boldogító igent Nyári Dia és Dani. A meseszerű menyegzőt a Budakeszi Arborétumban tartották és az ifjú pár elmondása szerint minden tökéletes volt a nagy napon. Dia 2018 nyarán távozott a Barátok közt-ből, és keserédes volt számára a búcsú. Hiszen több, mint 7 év után hagyta ott a barátok csapatát, hogy családot alapíthasson. Zétény 2018. július 17-én látta meg a napvilágot, két évvel később pedig ugyanazon a napon hivatalosan is összekötötték az életüket. Az esküvői videót köszönjük a Rotera Wedding Filmsnek.
5:58
FókuszRába Tímeáék szinte hazamenekültek tenerifei otthonukból
2020. július 21. 19:20

Rába Tímeáék szinte hazamenekültek tenerifei otthonukból

Megható interjút láthatnak az egykori szépségkirálynővel, Rába Tímeával és gyerekeivel. A család a koronavírus miatt szigorú karantén-szabályok között töltötte az elmúlt hónapokat. Teneriféről az első adandó alkalommal hazajöttek, pedig már két éve ott van az otthonuk. A második hullámot semmiképpen sem akarták ott kivárni. Talán az elzártság is okozza, hogy meghitt, ugyanakkor kicsit óvatos, vagy bizalmatlan a család a külső ingerekkel. Timi 18 éves lánya akár anyja modellkarrierjét is felülmúlhatná. De, úgy tűnik, másféle értékekre figyelnek és egyelőre a család összetartó ereje megvédi őket mindentől. 
4:14
ToplistaTop 4 – 2011-ben távozott a sorozatból, hosszabb kihagyás után ismét találkozhatunk vele a Mátyás király téren
2020. május 27. 21:57

Top 4 – 2011-ben távozott a sorozatból, hosszabb kihagyás után ismét találkozhatunk vele a Mátyás király téren

Kevés olyan egykori tinisztár él ma Magyarországon, aki hosszútávon képes volt meglovagolni a siker hullámait. Kardos Eszter egy ezek közül a szerencsések közül. A rajongók legnagyobb megdöbbenésére 2011-ben úgy döntött, hogy távozik a sorozatból. Tavaly télen tért vissza a barátokhoz és azóta is igazi csodanőként teljesít élete minden területén.
2:53
ToplistaTop 9 - 2010 októberében láthatták először a nézők a Barátok köztben
2020. május 27. 21:52

Top 9 - 2010 októberében láthatták először a nézők a Barátok köztben

2010 októberében láthattak először a nézők a sorozatban. Az akkor még 16 éves tinilány eleinte zabolátlan stílusával és göndör fürtjeivel hívta fel magára a figyelmet. Egy igazi példakép, aki nem a tökéletesnek tűnő vattacukor életével gyűjt követőket a közösségi oldalakon. Sokszor mutatja meg a filter nélküli valóságot, ezzel vissza rángatva a földre azokat az édesanyákat, akik számára elérhetetlen a legtöbb instamami által mutatott luxus élet.
3:11
ToplistaA Mátyás király tér hölgy lakói
2020. május 26. 20:00

A Mátyás király tér hölgy lakói

Minden hétköznap az RTL Klub képernyőjén mosolyognak ránk, közben az újságok címlapjain pózolnak, díjakat zsebelnek be, anyák, feleségek, színésznők, eminens diákok és egytől egyig igazi nagybetűs nők. A Barátok közt szereplői szinte észrevétlenül váltak családtaggá… A Mátyás király tér hölgy lakói, a sorozat kezdete óta beleszólnak a magyar nőideál alakulásába. Ők már akkor influencerek voltak, amikor ez a kifejezés még nem is létezett.
5:35
FókuszA sztárok is csak híztak a négy fal között, de mit mond az orvos erről?
2020. május 12. 19:10

A sztárok is csak híztak a négy fal között, de mit mond az orvos erről?

Peller Anna sem szeretné, hogy szó érje a ház elejét, ezért még a négy fal között is rendszeresen gyúr. Lakatos Márk követi kolléganőjét, speciális hűtőajtó nyitó tricepsz gyakorlatokkal. Kovács Dóri pedig, háát.. rá azt mondta a barátja, hogy kicsit megasszonyosodott. De miért ne ehetne otthon valaki annyit, amennyit csak szeretne? Azért megkérdeztük az orvost is.
4:06
FókuszSzigorú egészségügyi előírások mellett elkezdte az új epizódok forgatását a Barátok közt
2020. április 28. 19:55

Szigorú egészségügyi előírások mellett elkezdte az új epizódok forgatását a Barátok közt

Ismét élet költözött a Barátok közt stúdiójába. Ezen a héten elindult a tesztüzem, a stáb szigorú egészségügyi előírások mellett kezdte el az új epizódok leforgatását. A szereplők 6 hét tavaszi szünet után bújnak ismét a Mátyás király téri lakók bőrébe. Pásztor Virág, Truckenbrod Fanni, Bereczki Gergő és Gombos Krisztián léphetett először a Barátok közt székházába.