Barva Ádám Barva Ádám

A Budapesti Corvinus Egyetemen kommunikáció- és médiatudomány szakon, politikai kommunikáció szakirányon végeztem 2017-ben. Gyakornokként kezdtem az RTL-nél, azóta a Fókusz szerkesztő-riportereként dolgozom. Elsősorban a külpolitika és a világban zajló folyamatok hátterének bemutatása érdekel – emberi történeteken keresztül. Riportjaim közt szerepel a vörösiszap-katasztrófa, a csernobili és fukusimai atomkatasztrófa, a müncheni túszdráma és a párizsi terrortámadás. Portrékat is készítek: megszólalt már Király Gábor, Felföldi József és életfogytiglani fogvatartottak is.

5:07
FókuszAz ebolánál is fertőzőbb a koronavírus delta variánsa
2021. július 30. 19:07

Az ebolánál is fertőzőbb a koronavírus delta variánsa

Fertőzőképesebb lehet az ebolánál, a náthánál, és a szezonális influenzánál is. Körülbelül ugyanolyan gyorsan terjedhet a koronavírus delta variánsa, mint a bárányhimlő. Ezt írja a New York Times az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ egyik belső jelentésére hivatkozva. Magyarországon az országos tisztifőorvos kedden engedélyezte, és tegnaptól már regisztrálni is lehet a harmadik oltásra. A második vakcina után 4-6 hónappal kaphatja valaki a következőt, és azt is meghatározták, hogy a bizonyos típusú oltások után melyeket adhatják be. Az ajánlás szerint a harmadik vakcina fajtája megegyezhet az első kettőével.
9:49
FókuszHosszú Katinka és a fiatalabb úszógeneráció tehetségei most megmutathatják a világnak, hogy mit tudnak!
2021. július 24. 20:00

Hosszú Katinka és a fiatalabb úszógeneráció tehetségei most megmutathatják a világnak, hogy mit tudnak!

Hosszú Katinkának ez lesz az ötödik és lehet, hogy az utolsó olimpiája. Mivel 32 éves és egyre több a fiatal világklasszis úszó. Katinka szerint, ha tavaly tartották volna az olimpiát, nagyobb esélye lett volna a sikerre. | Késely Ajna 2016-ban, a riói olimpián még csak 14 éves volt: a magyar csapat legfiatalabb tagjaként utazott akkor az ötkarikás játékokra, és lett 6. helyezett a női 4*200 méteres gyorsváltóval. Most, öt évvel később, 19 évesen már ennél nagyobb álmokat is szövögethet, hiszen a 400 méteres gyorsúszás elitjébe tartozik: éremesélyesként utazott ki múlt hét hétfőn Japánba, bár ezt ő nem mondaná ki hangosan. | Bohus Richárdot az olimpia tavalyi elhalasztása mentálisan és fizikailag is megviselte, ami miatt a teljes felkészülését újra kellett gondolni. Azt mondja, már túl van a mélyponton, és megfelelő állapotban indul Tokióba.
7:51
FókuszKét sportolónkat is édesapja készítette fel az olimpiára!
2021. július 24. 20:00

Két sportolónkat is édesapja készítette fel az olimpiára!

Egyhangú pontozásos vereséget szenvedett Gálos Roland ökölvívó a kazah versenyzőtől az első fordulóban, így sajnos nem folytathatja a viadalt. Rolandnak az apukája az edzője, aki szerint szigor nélkül ezt nem lehet csinálni. A sportoló célja, hogy profiként folytassa a karrierjét. És a fiatal magyar taekwondo tehetség sem vette soha félvállról a felkészülést, Salim Omar ma ötödik helyen zárt. De övé lehet a jövő! Náluk is családban maradnak az edzések, édesapja 1992-ben lett olimpiai bajnok. Úgy tűnik, a család DNS-ében van a siker!
5:54
FókuszHogyan befolyásolja az olimpiai játékokat, hogy a japán kormány rendkívüli állapotot hirdetett?
2021. július 8. 19:12

Hogyan befolyásolja az olimpiai játékokat, hogy a japán kormány rendkívüli állapotot hirdetett?

Ma délután 5 órakor elindult a magyar olimpiai úszóválogatott első csoportja Japánba. Hosszú Katinka, Bohus Richárd és Bernek Péter hamarosan megkezdik a felkészülésük utolsó szakaszát a szigetországban. A helyszínen azonban nem sok támogatásra számíthatnak a versenyzők- a japán kormány és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ma úgy döntöttek- egyetlen néző sem lehet az ötkarikás játékokon, a versenyeket zárt kapuk mögött rendezik.
3:09
FókuszÉrdekességek a 75 éves Sylvester Stalloneról
2021. július 6. 19:37

Érdekességek a 75 éves Sylvester Stalloneról

Dolgozott lánykollégiumban biztonsági őrként, tisztított oroszlánketrecet egy állatkertben, volt pizzasütő, és jegykezelő egy színházban, végül hollywoodi filmsztár lett belőle. Az éppen ma 75. születésnapját ünneplő Sylvester Stallone élete nem indult zökkentőmentesen: az orvos egy fogóval segítette világra, de megsértett egy ideget, ennek következtében az újszülött arca részlegesen lebénult. Jellegzetes szájtartása ennek a műhibának köszönhető.
10:48
FókuszBalaton, Velencei-tó, Tisza-tó: megnéztük mennyiért nyaralnak a családok
2021. július 5. 19:25

Balaton, Velencei-tó, Tisza-tó: megnéztük mennyiért nyaralnak a családok

1 hónap már eltelt a nyárból, de Magyarország népszerű nyaralóhelyein még csak most indul a főszezon: júliusban és augusztusban tömegeket várnak; főleg, hogy múlt hét szombattól újabb lazításokat vezettek be a hatóságok. Már nem szükséges védettségi igazolvány a szálláshelyeken, és az éttermekben sem. Elmentünk az ország 3 legkedveltebb vízpartjához: a Balatonhoz, a Velencei-tóhoz, a Tisza-tóhoz; és megnéztük: mennyire kell mélyen a zsebébe nyúlni egy családnak, ha ezeken a helyeken szeretnének pihenni.
8:03
FókuszMegszólaltak a Szegeden párjával együtt meggyilkolt lány szülei
2021. június 23. 19:03

Megszólaltak a Szegeden párjával együtt meggyilkolt lány szülei

Az egész országot felzaklatta az eddig Magyarországon példátlan hétvégi szegedi kettős gyilkosság. Egy 28 éves férfi végzett egyetemi plátói szerelmével és annak párjával is. A lány szülei nem látták jelét a brutális gyilkosságnak. Zoé édesapja elmondta, lányát zavarta a férfi baráti közeledése, ezért tavaly megszakította vele a kapcsolatot. A szülők találták meg lányuk és szerelme holttestét.
4:00
FókuszHőhullám érkezik Magyarországra – ezekre érdemes odafigyelni!
2021. június 18. 18:55

Hőhullám érkezik Magyarországra – ezekre érdemes odafigyelni!

Indokoltnak tűnik a szombattól elrendelt másodfokú hőségriasztás, hiszen a hétvégén az ország egyes területein akár 35 fokig, kedden és szerdán 38 fokig is melegedhet a levegő hőmérséklete. A hirtelen jött hőhullám rendkívül megterheli a szervezetet: különösen veszélyeztetettek többek között az idősek, a szív-, cukor- és daganatos betegek, továbbá a kisgyermekek, csecsemők.
22:38
FókuszKik és hogyan dolgoznak azon, hogy Budapest állandó mozgásban maradjon?
2021. június 12. 19:25

Kik és hogyan dolgoznak azon, hogy Budapest állandó mozgásban maradjon?

Budapest az Európai Unió kilencedik legnépesebb települése. Ha az agglomerációt nem számítjuk, majdnem 1 millió 800 ezren laknak itt; az elővárosokkal együtt pedig Magyarország több, mint negyede él a főváros környékén. Természetesnek tűnhet, hogy a szolgáltatások éjjel-nappal működnek, pedig ahhoz, hogy minden gördülékenyen menjen, több tízezer ember összehangolt munkájára, és informatikai rendszerek tucatjaira van szükség. Elég csupán egyetlen apró hiba, és akár városrészek állhatnak le.
2:15
HíradóVisszavonták a díjat Galla Miklóstól
2021. június 11. 18:36

Visszavonták a díjat Galla Miklóstól

Mégsem kaphatja meg Galla Miklós a humoristáknak járó egyik legnagyobb elismerést, a Karinthy-gyűrűt. A díjat minden évben egy kiemelkedő előadónak adja át az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató igazgatója. Idén Galla Miklós kapta volna, de visszavonták. Ezt a humoristának elküldött levélben azzal indokolták, hogy Galla Miklós tevékenysége nem összeegyeztethető a Karinthy-gyűrű és a közmédia értékrendjével.
4:37
FókuszVisszavonta az MTVA Galla Miklós Karinthy-gyűrűjét
2021. június 11. 16:44

Visszavonta az MTVA Galla Miklós Karinthy-gyűrűjét

Visszavonta az MTVA Galla Miklós Karinthy-gyűrűjét, amit a humorista alig 2 hét múlva egy díjátadón vehetett volna át. Februárban értesítették, hogy idén ő kapja az elismerést, néhány napja viszont jelezték neki: meggondolták magukat. Megkerestük az MTVA-t és a Duna Médiaszolgáltatót is, hogy pontosan milyen tevékenységeit kifogásolják Galla Miklósnak, de adásunkig nem válaszoltak.
5:53
FókuszLehetséges, hogy a Covid-19 egy laboratóriumból szabadult volna ki?
2021. június 4. 19:01

Lehetséges, hogy a Covid-19 egy laboratóriumból szabadult volna ki?

A Kínai Tudományos Akadémia Vuhani Virológiai Intézete. Egyes feltételezések szerint a koronavírus- járvány kiindulópontja. Bár erre semmilyen bizonyítékot nem találtak a kutatók, egyre erősebb a vélekedés, hogy a covid- 19 nem természetesen úton, hanem a laboratóriumból kiszabadulva juthatott el az emberekig.  Néhány hete Anthony Fauci, Joe Biden járványügyi főtanácsadója is azt közölte, hogy nincs meggyőződve a Covid-19 természetes eredetéről; sőt a Sunday Times szerint a brit titkosszolgálatok is elképzelhetőnek tartják, hogy a vírus egy laborból szabadult ki.  
8:07
FókuszKülföldi nyaralás vagy belföldi pihenés - hogyan tervezik a nyarat a magyar celebek?
2021. június 2. 19:24

Külföldi nyaralás vagy belföldi pihenés - hogyan tervezik a nyarat a magyar celebek?

A járvány miatti korlátozásokat egyre több országban oldják fel és a főszezon közeledtével már bátrabban tervezhetnek azok, akik mindkét oltást megkapták: a magyar védettségi igazolványt már 11 országban fogadják el. Fluor Tomit, Kelemen Annát, Vajtó Lajost és Dudás Mikiéket kérdeztük, hogy ők mit terveznek a nyáron: bevállalják-e hogy külföldre utaznak, vagy inkább itthon keresnek lehetőséget a kikapcsolódásra.
4:39
FókuszMegnéztük, hogy alakul a különleges orrszarvú-csere
2021. május 26. 18:18

Megnéztük, hogy alakul a különleges orrszarvú-csere

Költözni készült Jala, a 12 éves orrszarvú a Nyíregyházi Állatparkból. A több, mint 2 tonnás állat – miután felkészítették gondozói a többszáz kilométeres útra – besétál egy hatalmas konténerbe és kamionnal indul új lakhelyére, Veszprémbe. Helyette Makoubu, a 27 éves nőstény érkezett, aki még ismerkedett a kifutóval, és most találkozik először új társaival: a zebrákkal és Shakilével.
4:37
FókuszFeljelentette barátnője volt párját Szegedi Fecsó
2021. május 19. 19:49

Feljelentette barátnője volt párját Szegedi Fecsó

A Terrorelhárítási Központ emberei fogták el, majd 72 órás őrizetbe került a Szegedi Fecsó kedvesének, Beának a volt párja az egyik napilap információ szerint. A férfival az utóbbi időben annyira elmérgesedett a viszonyuk, hogy Bea már a közös gyermeküket, Medoxot is félt átadni neki. Fecsó szerint Ádám és Bea kapcsolatában korábban is voltak problémák, de az elmúlt hónapokban nem volt közöttük komoly konfliktus. Azt mondja, a gondok akkor kezdődhettek újra, amikor a férfi megismerte jelenlegi barátnőjét.
6:42
FókuszMindjárt itt a nyár, de hová tudunk majd elutazni?
2021. május 7. 19:12

Mindjárt itt a nyár, de hová tudunk majd elutazni?

Kevesebb, mint 1 hónap van a nyári szezon kezdetéig, a beutazási szabályokról azonban még sok országban nem döntöttek. 5 állam már megnyitotta határait a védettségi igazolvánnyal rendelkező magyarok előtt: Szerbiába, Montenegróba, Bahreinbe, Szlovéniába, és tegnap óta Horvátországba is szabadon léphetnek be a beoltottak. Európában a szezon kezdetéig még biztosan változni fognak a szabályok: június második felétől bevezethetik az unióban az úgynevezett digitális zöldigazolványt, amely lehetővé tenné, hogy a beoltottak és a negatív teszttel rendelkezők szabadon utazzanak a tagállamok között. Az viszont az országok egyéni döntésén múlik, hogy mely vakcinákat fogadják majd el.
4:13
FókuszLeégett Ónodi György, a Magyar Filmhíradó operatőrének otthona
2021. május 6. 19:55

Leégett Ónodi György, a Magyar Filmhíradó operatőrének otthona

Elektromos szikra okozhatta a tüzet, ami miatt a Heti hetes egykori főszerkesztőjének háza szinte teljesen leégett. A tüzet szerencsére hamar eloltották, a károk viszont felbecsülhetetlenek. Pótolhatatlan emlékek vesztek a tűzben. Ónodi György a Magyar Filmhíradó operatőreként beutazta a fél világot. Mindaz, amit 40 év alatt operatőrként látott és láttatott, képek és tárgyak, azt mondja negyven év vált hamuvá pillanatok alatt.
4:54
FókuszSokan ellenzik az iskolák újranyitását, de mit tehetnek az oktatók és mihez van joguk a szülőknek?
2021. április 9. 19:10

Sokan ellenzik az iskolák újranyitását, de mit tehetnek az oktatók és mihez van joguk a szülőknek?

A tantermek egyelőre üresek, de április 19-től újabb korlátozásokon enyhítenek Magyarországon: kinyithatnak az óvodák és az általános iskolák. A döntésnek azonban nem mindenki örül. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete úgy gondolja, a szülőknek egy 2012-es EMMI rendeletre hivatkozva van lehetőségük arra, hogy ne engedjék gyermekeiket iskolába.
5:28
FókuszA járvány eddigi legdrámaibb fordulata, egy nap alatt 302 halott
2021. március 31. 19:00

A járvány eddigi legdrámaibb fordulata, egy nap alatt 302 halott

Ma délelőtt a járvány eddigi legdrámaibb adatait jelentették a hatóságok: egyetlen nap alatt 302-en hunytak el a Covid-19 szövődményei miatt. A hatóságok 6700 új fertőzöttet regisztráltak, több, mint 12 ezer beteget ápolnak kórházban, közülük majdnem 1500-an vannak lélegeztetőgépen. Bár az halálozási adatok regisztrációja országonként különbözik, Magyarország jelenleg a negyedik az 1 millió főre jutó elhunytak számában. Az első helyen Gibraltár áll, őt követi San Marino, Csehország, Magyarország 2151 fővel; utánunk pedig Montenegró, Bosznia Hercegovina, majd Belgium következik.
5:10
FókuszSzáz munkavállalóból tízet tudtak megtartani itthon, külföldön pedig alig kellett elküldeni embert
2021. március 24. 19:20

Száz munkavállalóból tízet tudtak megtartani itthon, külföldön pedig alig kellett elküldeni embert

A járvány miatt november 11-e óta a magyar vendéglátósok mozgástere szinte megszűnt. A nemzetközi hírű budapesti szórakozónegyedben korábban turisták tömege hömpölygött, most szinte üresek az utcák. Van olyan vendéglátóhely ahol száz munkavállalóból tízet tudtak megtartani itthon, külföldön pedig alig kellett elküldeni embert. Kiss Attila budapesti üzemeltető, aki Berlinben is hasonlóval foglalkozik, pontosan látja, hogy hol hogyan éli vagy nem éli túl a krízist egy vendéglátóhely.   
3:02
FókuszA Nagy szám hatására rég nem látott osztálytársa is felvette Pataky Attilával a kapcsolatot
2021. március 12. 18:32

A Nagy szám hatására rég nem látott osztálytársa is felvette Pataky Attilával a kapcsolatot

Pataky Attilát egy régi általános iskolai osztálytársa hívta fel a Nagy szám adása után, akivel nyolcadik osztályos koruk óta nem látták egymást. Majd egy ügyvéd barátja is felhívta, akinek kifejezetten a felesége, Orsi tetszett a műsorban. Puskás Peti is megnézte a szerdai műsort, és megdöbbentő volt számára látni fiatalkori önmagát. Mindkettejük megszámlálhatatlan üzenetet kapott.