Bányai Viktor Bányai Viktor

1:54
HíradóOlcsóbb lehet a távhő a közintézményeknek a havi árrögzítéssel
2022. október 4. 18:59

Olcsóbb lehet a távhő a közintézményeknek a havi árrögzítéssel

Várhatóan decemberben határozzák meg a januártól érvényes távhős gáz árát, ami alapján a távhődíjakat is számítják – mondta az RTL Híradónak Palkovics László. A technológiai miniszter azt is hozzátette, azt tervezik, hogy januártól három helyett csak egy hónapra kötik le a gáz árát. A szakértő szerint lassan, de csökken a gáz világpiaci ára, ezért a havi árrögzítéssel olcsóbb lehet majd a távhő a közintézményeknek.
2:13
HíradóAz írni-olvasni nem tudó román segédmunkás tagadja, hogy megtámadta a 19 éves lányt
2022. szeptember 30. 18:20

Az írni-olvasni nem tudó román segédmunkás tagadja, hogy megtámadta a 19 éves lányt

8 évre küldené börtönbe az ügyészség azt a román segédmunkást, aki a vád szerint egy 19 éves lányt próbált megerőszakolni Szigetszentmiklóson, még februárban. A fiatal nő a sötétben sétált, amikor támadója egy bokros területre húzta, lefogta, és erőszakoskodott vele, majd elvette a telefonját, és elmenekült. A sokkos állapotban zokogó lányra egy autós talált rá az út szélén. A támadás vádlottja mindent tagad.
1:43
Híradó„Szembesültem vele, hogy a siketek mennyire hátrányban vannak a hallókhoz képest” – hobbiból tanulta meg a jelnyelvet a szigetszentmiklósi rendőrnő
2022. szeptember 25. 18:19

„Szembesültem vele, hogy a siketek mennyire hátrányban vannak a hallókhoz képest” – hobbiból tanulta meg a jelnyelvet a szigetszentmiklósi rendőrnő

Hallássérülteknek tart foglalkozásokat egy szigetszentmiklósi rendőrnő. Váraljai Anita másfél évvel ezelőtt kezdett jelnyelvet tanulni hobbiból. Sokáig gondolkozott, hogyan segíthetne a siketeken. Végül munkájával kapcsolta össze új tudását: kisgyerekeknek játékos formában tanítja meg, mit tehetnek, hogy ne váljanak áldozattá, a felnőtteknek pedig tanácsadásokat szervez. Később a rendőrségi eljárásokban is segítene. 
2:10
HíradóRomán sofőrök lopták a gázolajat kamionokból az M3-as pihenőiben
2022. szeptember 25. 18:18

Román sofőrök lopták a gázolajat kamionokból az M3-as pihenőiben

A vezetőfülkében aludt a kamionsofőr, miközben gázolajat loptak tőle – apára és fiára csaptak le a rendőrök Heves megyében. A gyanú szerint a román fuvarozók hónapokon át dézsmálták kamionok üzemanyagát az M3-as autópálya pihenőiben, és más parkolókban. Árupakolást színlelve melléjük álltak, és egy szivattyúval átfejtették a gázolajat. Több száz liternyi üzemanyagot loptak így. Apát és fiát letartóztatták.
2:08
HíradóSzakértő: alig belátható és életveszélyes a kereszteződés, ahol a 7 éves kislányt és apját halálra gázolták
2022. szeptember 23. 18:38

Szakértő: alig belátható és életveszélyes a kereszteződés, ahol a 7 éves kislányt és apját halálra gázolták

Alig belátható, ezért életveszélyes az a kispesti kereszteződés, ahol egy 7 éves kislányt és édesapját gázoltak halálra szerdán – ezt mondta a Híradónk által megkérdezett szakértő. A gyalogosok egy zebrán álló teherautót próbáltak kikerülni, amikor a sofőr elütötte őket. A szakértő szerint a KRESZ kimondja: csak forgalmi okból – például dugóban – lehet megállni a zebrán. Azt tanácsolja a gyalogosoknak, hogy ilyenkor csak akkor menjenek át, ha meggyőződnek arról, biztosan megadják nekik az elsőbbséget.
2:02
HíradóJogerősen is életfogytiglanra ítélték a 18 éves barátnőjét megfojtó Ladik utcai gyilkost
2022. szeptember 20. 18:25

Jogerősen is életfogytiglanra ítélték a 18 éves barátnőjét megfojtó Ladik utcai gyilkost

Jogerősen is életfogytiglanra ítélték azt a férfit, aki három éve brutális kegyetlenséggel ölte meg barátnőjét Budapesten. Bár most is tagadott, a bíróság szerint egy romos, lakatlan épületben végzett a 18 éves lánnyal. Egy korábbi barátnőjét pedig – az ítélet szerint – rendszeresen bántalmazta és meg is erőszakolta. A támadó a jogerős ítélet előtti percekben is sajnálkozott, de a gyilkosságot most is tagadta.
1:42
HíradóRészegen elütött egy robogóst, akit métereken át tolt maga előtt, majd továbbhajtott, a kocsi elejére szorult robogóval együtt
2022. szeptember 16. 19:24

Részegen elütött egy robogóst, akit métereken át tolt maga előtt, majd továbbhajtott, a kocsi elejére szorult robogóval együtt

Elütöttek és sorsára hagytak egy megsérült robogóst Budapesten. A Petőfi hídon sodorta el egy autós még vasárnap, majd továbbhajtott, a kocsi elejére szorult robogóval együtt. Pár száz méter után egy parkolóban állt meg. A rendőrök később elfogták. Kiderült: részeg volt. Azzal védekezett: azért ment tovább, mert a hídon veszélyes lett volna megállni.
1:53
HíradóA betonoszlop szinte kettévágta a kocsit – az autó utasa meghalt a balesetben
2022. szeptember 16. 19:24

A betonoszlop szinte kettévágta a kocsit – az autó utasa meghalt a balesetben

Kábítószert találtak az autóban, ami éjszaka csapódott egy villanyoszlopnak a főváros XI. kerületében. A betonoszlop szinte kettévágta a kocsit. Az autóban egy 20 és egy 24 fiatal férfi ült. A sofőr túlélte a balesetet, utasa a helyszínen meghalt. Nem ez volt az egyetlen halálos baleset csütörtökön. Jászberénynél egy 19 éves férfi vesztette életét miután lesodródott az útról és kocsijával egy út menti fának csapódott.
1:55
HíradóÖköllel, bicskával és villával is rátámadtak az idős nyugdíjasra, hogy megszerezzék a pénzét
2022. szeptember 13. 18:20

Ököllel, bicskával és villával is rátámadtak az idős nyugdíjasra, hogy megszerezzék a pénzét

Nem bántotta az áldozatot, sőt segíteni akart rajta, de nagybátyja nem engedte. Ezt vallotta a bíróságon az aszódi gyilkosság egyik vádlottja. Az ügyészség szerint a két rokon brutális kegyetlenséggel vert agyon egy 73 éves férfit annak 30 ezer forintjáért és egy hangszóróért. Mindkét férfi tagadta a gyilkosságot. Életfogytiglant is kaphatnak.
1:57
HíradóA kertben heverésztek, megdézsmálták a gyerekek csokiját, és a hűtőből falatoztak – videón a gátlástalan betörők
2022. szeptember 3. 18:14

A kertben heverésztek, megdézsmálták a gyerekek csokiját, és a hűtőből falatoztak – videón a gátlástalan betörők

Az óbudai házba betörő két maszkos személyt végig rögzítették a biztonsági kamerák. A betörők végül készpénzt, órákat és ékszereket vittek el. Többmilliós kárt okoztak. A tulajdonosok megmutatták a felvételt az RTL Híradónak. Szerintük ugyanezek a tolvajok mehettek be több házba is a környéken. A károsult családok 10 millió forint nyomravezetői díjat ajánlottak fel.
2:08
HíradóNyolc év börtönt kaphat a férfi, aki agyonverte párját, majd lótetem alá rejtette holttestét
2022. szeptember 1. 18:18

Nyolc év börtönt kaphat a férfi, aki agyonverte párját, majd lótetem alá rejtette holttestét

Nyolc évre küldené börtönbe az ügyészség a veresegyházi Medveotthon volt gondozóját, aki a vád szerint agyonverte párját, majd lótetem alá rejtette holttestét. Veszekedés közben támadt az asszonyra másfél éve. A testet ezután pokrócba csavarta, és elrejtette a gödörben. A férfi eleinte tagadta a gyilkosságot, végül zavaros vallomásai buktatták le.
2:22
Híradó„Nem mondja azt, hogy apukám... nem lehet pótolni” – megmérgezték a legfiatalabb magyar szívátültetett édesanyját
2022. augusztus 28. 18:34

„Nem mondja azt, hogy apukám... nem lehet pótolni” – megmérgezték a legfiatalabb magyar szívátültetett édesanyját

Az ügyészséghez fordult a tavaly nyáron elhunyt Bencze Zsuzsanna édesapja, miután a nő gyerekei – köztük a pici korában szívátültetésen átesett Ricsi – beszélni kezdtek arról, minek voltak tanúi. A gyanú szerint a nő volt párja és annak barátja követte el nyereségvágyból az emberölést, bár korábban öngyilkosságnak könyvelték el a halálesetet.
2:13
HíradóSzemélyesen köszönte meg a tűzoltóknak, hogy egy éve megmentették az életét
2022. augusztus 25. 18:26

Személyesen köszönte meg a tűzoltóknak, hogy egy éve megmentették az életét

Az M7-es autópálya egyik felüljárójának csapódott tavaly augusztusban egy busz, a tömegszerencsétlenségben nyolcan haltak meg. Egy asszony most személyesen köszönte meg a tűzoltóknak, hogy megmentették az életét. Azt mondta, rengeteget jelentett neki, hogy amikor sérülten feküdt, az egyik megmentője megígérte neki, nem mozdul mellőle, amíg el nem szállítják.
2:23
HíradóA hőlégballon-baleset halálos áldozatának családja sérelmezi, hogy a pilóta nem nyilvánította részvétét
2022. augusztus 25. 18:23

A hőlégballon-baleset halálos áldozatának családja sérelmezi, hogy a pilóta nem nyilvánította részvétét

Három évre fogházba küldené az ügyészség annak a hőlégballonnak a pilótáját, aki két éve halálos balesetet okozhatott Fejér megyében. Most emeltek vádat ellene. Az ügyészség szerint rossz alkatrészeket használt a gázégető rendszer bekötéséhez, emiatt történhetett a tragédia. Egy 58 éves nő meghalt, két utas és maga a pilóta is súlyosan megsérültek, miután a ballon kigyulladt és lezuhant. A férfi nem tartja magát felelősnek, a halálos áldozat családja pedig sérelmezi, hogy azóta sem kereste fel őket, és nem nyilvánította részvétét.
2:06
HíradóEgy kisgyerekes család otthona vált lakhatatlanná, nyomoznak az eldőlt daru ügyében
2022. augusztus 18. 18:16

Egy kisgyerekes család otthona vált lakhatatlanná, nyomoznak az eldőlt daru ügyében

Nyomoz a rendőrség a XIII. kerületben lakóházra dőlt toronydaru miatt. A szerkezet egy épülő társasház belső udvaráról dőlt a szomszédos lakóépületre. A tűzoltók keresőkutyával kutattak a romok alatt, de nem találtak sérültet. Két lakás viszont megrongálódott – egy kisgyerekes család otthona lakhatatlan lett. A darut üzemeltető cégnél azt mondják: anyagfáradás miatt törhetett el a szerkezet alja.
2:06
HíradóTetoválószalont fosztott ki és lopott kocsival menekült a Siófoknál rendőrkézre kerülő férfi
2022. augusztus 16. 18:21

Tetoválószalont fosztott ki és lopott kocsival menekült a Siófoknál rendőrkézre kerülő férfi

Kilométereken át menekült az őt üldöző rendőrök elől, majd oszlopnak csapódva állt meg egy német autós Siófoknál. Az ámokfutó lopott autóval száguldott végig a városon. Azért keresték, mert pár nappal korábban betört egy helyi tetoválószalonba, és több kocsiról is lelopta a rendszámtáblát. Kiderült: nemzetközi elfogatóparancs van ellene érvényben, mert Németországban és Csehországban is lopott. Most őrizetben van.
2:14
HíradóSzűk járatokon át 18 mentő hozta felszínre a Mátyás-hegyi barlangban rekedt sérült nőt
2022. augusztus 14. 18:22

Szűk járatokon át 18 mentő hozta felszínre a Mátyás-hegyi barlangban rekedt sérült nőt

Négyórás mentőakcióval sikerült felhozni a Mátyás-hegyi barlangból azt a nőt, aki egy vezetett túrán sérült meg szombat délután. Felfelé mászott egy szűk járatban, amikor visszacsúszott, és a hátára esett. Először a barlangi mentők látták el: speciális hordágyra tették, majd kötelekkel húzták fel a mélyből. Végül a nőt kórházba szállították.
2:30
HíradóFeljelentette a családot veszélyeztető, szabálytalan autóst, őt bírságolták meg
2022. augusztus 5. 17:41

Feljelentette a családot veszélyeztető, szabálytalan autóst, őt bírságolták meg

Hiába van róla felvétel, nem találták meg a rendőrök azt az autóst, aki életveszélyes manőverrel előzte meg, majd kényszerítette fékezésre egy kisgyerekes család kocsiját a 83-as úton Győrnél, még áprilisban. A száguldozó azt állította, hogy rendőr, és arra utalt, hogy úgyis elsikálják az ügyet. Az eljárást most szüntették meg. A német rendszámú Audi szabálytalan sofőrje nem lett meg, de az őt fedélzeti kamerájával rögzítő apa 20 ezres bírságot kapott, mert átlépte a záróvonalat.
1:36
HíradóApa és fia vesztette életét, mikor autójukkal fának csapódtak
2022. augusztus 5. 17:27

Apa és fia vesztette életét, mikor autójukkal fának csapódtak

Galgahévíz közelében egy apa és fia vesztette életét miután autójukkal lesodródtak az úttestről, majd egy fának csapódtak. A Baranya megyei Babarcnál pedig egy 25 éves fiatal halt meg, amikor autójával átsodródott a szemközti sávba és frontálisan karambolozott egy másik járművel. Mindkét baleset helyszínéről több sérültet is kórházba kellett vinniük a mentőknek.
2:12
HíradóÉletfogytiglant kaphatnak a támadók, akik rúddal halálra verték, majd szexuálisan bántalmazták az idős asszonyt
2022. július 31. 18:18

Életfogytiglant kaphatnak a támadók, akik rúddal halálra verték, majd szexuálisan bántalmazták az idős asszonyt

Rúddal vertek halálra egy 85 éves asszonyt Borsod megyében – életfogytiglant is kaphatnak a támadói. Súlyosabb büntetést kér az ügyészség a brutális szalonnai gyilkosság három vádlottjára. Szerintük ugyanis túl enyhe az első fokon kiszabott 18 és 20 év közötti büntetésük. Ezért életük végéig rács mögé küldenék őket. Negyedik társukat már korábban elítélték, jogerősen 19 évre. Ő azt is beismerte, hogy szexuálisan bántalmazta az idős asszonyt.