Survivor

Kiszavazták a Survivor legerősebb túlélőjét, a Holtak Szigetén pedig egy játékon dőlt el, ki esik ki

rtl.hurtl.hu

2023. november 1. 21:35

Miközben a Holtak Szigetén megrendezték a legelső játékot, ahol eldőlt, ki esik ki a Survivorből, a Sama-Sama Törzsi Tanácsot tartott. A szavazás eredmény meglepte a kiesőt, aki nem hagyta búcsúszavak nélkül társait, mielőtt a Holtak Szigetére indult volna.

Az egykori Jarakay tagjai ledöbbentek: Vivi és Jani végig hazudtak nekik 


Tomán Kornél nem is számított arra, hogy ledöbben, amikor Szarka Zsombi megmutatta neki a veteményesüket. Az egykori buhawis srác ugyanis akaratlanul is, de lebuktatta Kori előtt Makra Vivit és Kiss Janit, akikről kiderült, hogy egy korábbi játék során mindenkinek hazudtak a Jarakayban a nyereményeikről.

Olivér játék közben fordult szövetségese, Wendy ellen 


A Holtak Szigetén megrendezték az első játékot, aminek nagy volt a tétje, hiszen a győztes dönthetett arról, hogy ki essen ki a Survivorből. Németh Olivér és Wendy Perez eleinte összedolgoztak Bojnár Attila ellen, azonban az embertpróbáló ásás vége felé Olivér stratégiát váltott.

Bojnár Attila döntött róla, ki essen ki a Holtak Szigetéről 


Miután Bojnár Attila találta meg először a homokban a három medált, ő döntött róla, kinek ér véget a Survivor. „Azt kaptam, hogy ez egy egyéni játék, öregem” – indokolta döntését az egykori Jarakay-os játékos, majd kimondta a nevet, akinek távoznia kell.

„Egy kést megforgattak bennem” – a kiszavazott játékos kiakadt a Törzsi Tanács eredménye miatt  


Eljött a Sama-Sama első Törzsi Tanácsának ideje, ahol csak Simon Attila érezhette magát biztonságban, miután az ő nyakában ott lógott a védettséget jelentő nyaklánc. A végeredmény meglepte a kiesőt, mert olyanoktól is kapott szavazatokat, akiktől egyáltalán nem számított rá: „Nem vagyok hazug, ti vagytok gyávák” – mondta mindannyiuknak mielőtt elindult volna a Holtak Szigetére.

#Survivor#összefoglaló#23. rész#törzsi tanács#holtak szigete#Játék#kiesés#németh olivér#kiss jános#tomán kornél#szarka zsombi#bojnár attila#wendy perez

Címlapról ajánljuk