„Tomi a tévében pillantott meg először, és nagyon nem szeretett” – interjú Panyik Anitával, aki a Survivornek köszönheti férjét

Ha azt mondom Survivor, te azt mondod…

Határok feszegetése és önismeret. Mindenkinek mást jelent, és mindenkiből mást hoz elő. Ez egy speciális mikrokörnyezet, egy olyan élethelyzet, amivel azelőtt még soha senki nem találkozott az életben. Nagyon érdekes átélni, később pedig visszanézni, hogy adott helyzetekre hogyan reagál az ember. Aki ezt egyszer átélte, azt mondja, hogyha visszamenne, másképp csinálná, és már tudja a titok nyitját. Bennem is van természetesen egy ilyen érzés.

Anno úgy éreztem, hogy felkészülten megyek, és nekem senki nem tud újat mutatni, végül nem így lett. Erre nem lehet felkészülni.

Miben lenne más a játékod, ha visszamennél?

Anno úgy jött le az embereknek, hogy taktikus ember vagyok, aki teljesen másnak mutatja magát, mint amilyen a való életben. De ez nem igaz, maximum felerősítettem bizonyos képességeimet és szenzoraimat.

Ha visszamennék, sokkal durvábban játszanék.

Taktikusság szempontjából lennék keményebb, ami nem azt jelenti, hogy hazudnék – szerintem a kettő nem ugyanaz. Bizonyos erkölcsi határok között, de jobban kiengedném a szárnyaimat. Akkor keveset kockáztattam, most viszont mindent vagy semmit alapon játszanék. Annak ellenére, hogy taktikus játékosnak mentem, azt hittem, hogy ez a játék csak az erőről szól, mindent erre tettem fel. Már nem így tennék.

Miért döntöttél úgy annak idején, hogy részt veszel a Survivorben?

A 30. születésnapomon szakítottak velem, és annak ellenére, hogy nem volt óriási szerelem, mellbevágott a dolog. Eldöntöttem, hogy egy évig mindent kipróbálok, amit csak szeretnék. Vágyni kezdtem az extrém dolgokra: elmentem sziklamászó- és expedíciós tanfolyamra, majd szembejött velem a Survivor is. Úgy éltem az életem, ahogy a csövön kifér.

Ezek szerint a műsor előtt nem is volt része az életednek a túrázás és a természetjárás?

Nem, ezt a Survivor hozta. Az állatokkal való kapcsolódás mindig fontos volt számomra, de a környezetvédelem, a természet szeretete és a túrázás mind ezután jöttek. Nagyon erősen átalakult a személyiségem a műsor után.

Mi az, ami ilyen személyiségformáló erővel bír a Survivorben?

Elvesznek tőlünk mindent, ami lételem és a hétköznapokban adott. Az egyik legfájdalmasabb dolog az volt, hogy két hónapig nem ülhettem székben. Már nem tudtam úgy ülni, hogy a korall vagy a homok ne dörzsölje ki a bőrömet. A körmeit mindenki rágta vagy tépte, én próbáltam nő maradni, és korallal lereszelni. Vagy például az orrfújás: ott nem volt papírzsebkendő. A hétköznapokban nem értékeljük ezeket, de a Survivor után még az ilyen kis dolgokat is megbecsüli az ember.

Te voltál az első a Holtak szigetén…

És az utolsó is, végigcsináltam.

Mennyire volt nehéz az elején az egyedüllét, hogy csak magadra számíthattál?

Imádtam! Mindenki akkor sajnált meg a legjobban – édesapám elérzékenyült, mikor látta a műsorban, hogy odakerültem –, de én belül örültem, hogy nem kell állandóan a hátam mögé nézni. Tökösnek tartom magamat, mert egyedül csináltam tüzet, ágyat készítettem, gyümölcsöt gyűjtöttem. Ezek a dolgok a táborban, a többiekkel együtt napokig nem sikerültek. A Holtak szigetén tényleg azt érzi az ember, hogy küzd a túlélésért, aztán a nyakamra küldték a két boszorkányt (Lillát és Nórit), és onnantól már nem volt annyira komfortos. Egy kriminálpszichológus, Lombroso fogalmazta meg, hogy sokkal inkább bezártnak érzi magát az ember egy lakatlan szigeten, mint egy szobában. A szobában tudod, hogy ha kinyitod az ajtót, ott a világ. Egy szigeten órákban és napokban mérhető a legközelebbi civilizáció távolsága.

Hogyan viselted a családod és a barátaid hiányát?

Nekem nagyon szoros a kapcsolatom a barátaimmal, a családommal, és akkoriban még nem voltam két napnál többet távol a kiskutyámtól sem. Iszonyatosan erős volt a hiányuk, de ezt elnyomtam magamban. A túlélőtársaim közül sokan magukkal vittek képeket és emlékeket, én semmit. Nagyon durva volt, amikor a 37. napon megnyertem egy családi levelet. Még évekkel később is gombóc van a torkomban, ha erre gondolok.

41 napot töltöttem a játékban, és amikor utána először a kezembe vehettem a telefonomat, az apukámat hívtam fel, de 16 percig csak sírtam, és nem tudtam mit mondani neki.

Ez a játék felerősíti az emberi érzelmeket. Azóta sem éltem át hasonlót.

Egy ilyen zárt közegben, távol az otthoniaktól, mennyire fontos, hogy az ember barátságokat, kapcsolatokat alakítson ki?

Nagyon fontosnak tartom a műsorban kialakított kapcsolatokat, a játék közepéig taktikai okokból, onnantól pedig a lelki része miatt. Nekem szerencsére volt egy lány és egy fiú támaszom is, akikben az utolsó napig bíztam, és átsegítettek a nehéz pillanatokon, viszont közben megvolt rá az esély, hogy hátba szúrnak.

A játékban már az első napon kialakul az emberben egy üldözési mánia, de azokkal a szövetségesekkel, akikkel körbevettem magamat az Ibonban, nagyon jól tudtam sakkozni.

Hiszek az ilyen kapcsolatok erejében, de fontos, hogy csak olyan embernek legyen szövetségese, aki kicsit is átlát másokon. Engem a játék végén Szandi, egy korábbi szövetségesem elég erősen átvágott a palánkon, ami a mai napig mellbevágó érzés.

Utólag meg tudtál bocsátani annak tudatában, hogy ez csak egy játék?

Nem igazán. Amikor hazajöttünk, mindenki mindenkivel barátkozni akart, mert azt éreztük, hogy senki más nem ért meg, csak az, aki ezen keresztülment.

De azóta azt érzem, hogy soha többé nem akarok egy asztalhoz ülni a saját évadom versenyzőivel.

Viszont annál inkább megküzdenék a legkeményebbekkel vagy azokkal, akik bántottak.

Akkor benne lennél, ha indulna egy All Stars évad a korábbi játékosokkal? Külföldön volt már erre példa.

Ha ilyet terveznek, nagyon remélem, hogy csörögni fog a telefonom. Ha jövőre nem is, de egy-két év múlva biztosan elsők közt mondanám, hogy vigyetek. Azt érzem, hogy nem zártam még le ezt.

Bár Tomival nem egy évadban tűntetek fel, később mégis összesodort titeket az élet, és azóta össze is házasodtatok. Mennyi köze volt a Survivornek ahhoz, hogy egymásra találtatok?

Mi nem úgy tekintünk erre, mint valóságshow-szerelemre. Nekem volt olyanom, és tudom, hogy azok mennyire nem valós dolgok. Itt két civil ember találkozott egymással, viszont ennek a találkozásnak a lehetőségét a műsor adta meg. Nem a Survivor határozza meg a kapcsolatunkat, de büszkék vagyunk rá, mert szerintem mindketten szépen teljesítettünk, és hálás vagyok, hogy őt kaptam az élettől.

Tomi a tévében pillantott meg először, és nagyon nem szeretett. Nem is tudnánk együtt végignézni a részeket, mert tényleg gyűlölt.

Miért nem kedvelt?

A taktikusságom miatt. Ő nyílt ember, aki a taktikát őszintétlen, hazug dolognak tartja.

Még jó, hogy nem egy évadban szerepeltetek.

Akkor elvágtuk volna egymás nyakát. De komolyra fordítva: érdekes lenne, ha együtt játszanánk. Szerintem előre küldene taktikázni, én leseperném az utat, ő pedig besétálhatna őszinte győztesként.

Hogyan lett ebből mégis szerelem?

A Survivor után – amíg Tomit meg nem ismertem – nagy kanállal ettem az életet. Három év után pont akkor írt rám, amikor nyitott lettem a komolyabb dolgokra. Elmentünk túrázni, ami jól sikerült, mégis utána három vagy négy találkozót lemondtam. A túracipőm viszont nála maradt, ezért mondta, hogyha találkozni már nem is akarok vele, azt szeretné visszaadni. Igazi katonaemberként megtisztítva hozta vissza a bakancsomat, az elejébe pedig egy pici csokit rejtett. Ezután ránéztem, és azt mondtam: holnap akkor menjünk megint túrázni. Így indult el ez a dolog kettőnk között.

Micsoda Hamupipőke-történet!

Igen, tényleg az volt! Ő egy hősszerelmes, rajongó típus, főként a cselekedeteiben. Életemben annyi virágot nem kaptam még, mint tőle. És nem csak akkor hozza, amikor baj van. Egy sima hétköznap estén hazajön, és hoz egy tulipánt vagy egy cserepes virágot, mert tudja, hogy ezzel jó kedvre derít. Ez az évek múlásával sem változott. Az ő szeretetnyelve a figyelmesség és az ajándékozás.

Te romantikus típus voltál azelőtt?

Nem, de ő nemcsak elvárta, hanem követelte.

Törékeny nő lettem mellette, egy kislány.

Nagyon féltem a korkülönbségtől, sok átsírt éjszakám volt, még az esküvő előtt is, de mindig megnyugtatott. Az értékrendünk és a döntéseink is egyeznek. Nem az van, hogy ő vagy én döntök, hanem egy rugóra jár az agyunk, ilyet én még korábban nem éreztem. Viszont ő egy határozott férfi. Ezt a női szerepet nem ismertem korábban, új kapukat nyitott ki, érzékeny és bújós lettem mellette. Előtte évekig nem sírtam, de azóta még egy reklámon is képes vagyok elérzékenyülni. Kemény, törtető, erős nőként ismert meg, és bár ez a részem is megmaradt, közben új szerepek jöttek.

Mik a terveitek erre az évre?

Sok minden. Nagyon várjuk a jó időt, mert indul a vadkempingezős időszak. Júliusban tervezünk egy egyhetes lakókocsis túrát, és lesz végre egy nászutunk is szeptemberben.

Hogyhogy? Nem volt még?

Nászútnak hívtuk, de annyira extrémre sikerült, hogy rájöttünk, mégsem az volt. Nem is voltunk még soha pihenős nyaraláson. Elmentünk például Horvátországba is pihenni, de végül abból is hegymászás, canyoningolás és zipline lett, mert nem tudjuk abbahagyni. Úgyhogy terveink szerint szeptemberben lesz egy „unalmas” kéthetes trópusi utazásunk. Csak az a baj, hogy túl közel lesz a Kilimandzsáró... Nem mondom, hogy nem jutott még eszünkbe, hogy meg kellene mászni.

És már tervben van a családalapítás is. Idén még kiélvezünk mindent, de jövőre szeretnénk egy kicsit lenyugodni és a családra fókuszálni.

A Survivor, a világ legkeményebb valóságshowja hétköznapi hősök jelentkezését várja a kitartás, a taktika és a túlélés játékába. Ide kattintva lehet jelentkezni az új évadba.

Nyitókép: RTL