„A kislányának soha semmiben nem kell hiányt szenvednie” – két klub próbál talpra állni a futballtragédia után

rtl.hu

2026. november 5. 18:00

Napokkal Jesús de Miguel halála után a Tenerife vezetője sírva ígérte meg, hogy gondoskodik az elhunyt futballista kislányáról. Közben a vele ütköző kapus, Jesús Owono otthonába zárkózott, és a gyűlölködő üzenetek elől menekül. Gerard Piqué személyesen segíti a játékost, miközben a rendőrség tovább vizsgálja a tragédia körülményeit.

„A kislányának soha semmiben nem kell hiányt szenvednie”

A ravatalozó előtt összegyűlt a Tenerife teljes játékoskerete. Rayco García, a klub többségi tulajdonosa azért hívta össze a futballistákat, hogy megbeszéljék, miként búcsúztassák el a hétfői bajnoki mérkőzés után elhunyt csapattársukat, Jesús de Miguelt. A beszélgetés azonban hamarosan megrendítő fordulatot vett. García az elhunyt támadó párjáról, Maríáról és másfél éves kislányukról kezdett beszélni. Azt kérte a játékosoktól, hogy a következő napokban és később se hagyják magára a családot.

„Arra kérlek benneteket, hogy legyetek María mellett… Én pedig megígérem nektek, hogy a kislányának soha semmiben nem kell majd hiányt szenvednie” 


– mondta García, majd sírva fakadt, és távozott. A jelenetnek a Marca újságírója, Joel del Río is szemtanúja volt. Beszámolója szerint a klub vezetője már nem tudta folytatni a beszédét, a játékosok pedig megrendülten álltak körülötte.

A 30 éves De Miguel hétfő este, az Andorra elleni másodosztályú mérkőzés hajrájában szenvedett súlyos sérülést, amikor összeütközött a vendégek kapusával, Jesús Owonóval. Újraélesztették, majd kórházba szállították, de kedden reggel meghalt. Párja és kislánya a stadionban volt a történtek idején. A futballista egyik közeli barátja később elmondta, hogy a két család közös Disneyland-utazást tervezett a gyerekekkel. A Tenerife szurkolói ezrével búcsúztak a csatártól. García ígérete pedig arról szólt, hogy a támogatás akkor sem érhet véget, amikor már elcsendesednek a megemlékezések.

„Nem hagyjuk magára” – Piqué is a kapus mellett áll

Miközben Tenerifén az elhunyt játékost gyászolják, több ezer kilométerrel távolabb egy másik család is a történtek súlyával küzd. Jesús Owono, az Andorra 25 éves kapusa a tragédia óta nem lépett ki otthonából. A Marca csütörtöki riportja szerint a játékos sokkos állapotban van, folyamatosan sír, és egyelőre képtelen feldolgozni, ami történt. Édesanyja igyekszik támogatni, miközben korábbi csapattársai Vitoriából és San Sebastiánból autóval utaztak Andorrába, hogy mellette lehessenek.

„Nem hagyjuk magára” – ismételgetik az Andorra vezetői és játékosai, akik szerint Owono most minden segítségre rászorul.

Gerard Piqué, a klub többségi tulajdonosa személyesen is részt vesz a támogatás megszervezésében. A Barcelona korábbi védője csütörtökön az Andorra vezetőivel együtt Navahermosába, De Miguel szüleinek településére utazik, hogy részvétét fejezze ki a családnak. A kapus csapattársait is mélyen megrázták a történtek. Szerdán önkéntes edzést tartottak, elsősorban azért, hogy együtt lehessenek, és ne otthon, egyedül próbálják feldolgozni a tragédiát. Owono nem vett részt a foglalkozáson. A spanyol labdarúgók érdekvédelmi szervezete, az AFE mindkét csapat játékosainak pszichológiai támogatást ajánlott fel.

„Életem legnehezebb napjai”

Owono szerdán, az Andorra közvetítésével először szólalt meg nyilvánosan. Közleményében arról írt, hogy képtelen felfogni a történteket, és gondolatai folyamatosan az elhunyt játékos körül járnak.

„Életem legnehezebb napjait élem. Nehezen találom a szavakat, és nagyon nehéz feldolgoznom mindazt, ami történt” 


– fogalmazott a kapus. Owono hozzátette, hogy hatalmas fájdalmat érez De Miguel elvesztése miatt, és tudja, hogy a történtekkel kapcsolatban még sok kérdésre kell választ adnia. Ezekkel a legnagyobb tisztelettel fog szembenézni. A kapus időközben megszüntette Instagram-fiókját, miután rengeteg gyalázkodó üzenetet kapott. Egyesek gyilkosnak nevezték, és börtönbüntetést követeltek számára. Csapattársa, Lautaro Spatz nyilvánosan kiállt mellette, miközben mindenekelőtt De Miguel családjának fejezte ki részvétét.

„Mi, akik ismerjük őt, tudjuk, milyen ember. Tudjuk, mennyire szenved most, és hogy soha nem akart volna ártani senkinek” 


– írta Spatz. José Ortiz sportpszichológus egy másik fontos különbségre hívta fel a figyelmet: „Attól, hogy valaki bűnösnek érzi magát, még nem biztos, hogy bűnös.”

Túlzott erő vagy tragikus baleset?

A tragédia körülményeit a spanyol rendőrség és az ügyészség vizsgálja. Owono nagy sebességgel futott ki a kapujából egy labdáért, felugrott, és a térdével eltalálta De Miguelt. A játékvezető kiállította, a mérkőzést pedig félbeszakították. Azóta újabb, a lelátóról készített felvételek kerültek nyilvánosságra, amelyeken a kapus a mérkőzés korábbi szakaszában hevesen vitatkozik az ellenfél játékosaival, majd látványosan ünnepli csapata egyenlítő gólját. Egyes szurkolók ezek alapján különösen veszélyesnek tartják a megmozdulását, mások szerint azonban a korábbi viselkedése nem bizonyítja, hogy szándékosan akart sérülést okozni. A korábbi spanyol válogatott kapus, Santiago Cañizares a COPE rádióban úgy vélekedett, Owono túl nagy lendülettel érkezett, és már nem tudta megfelelően kontrollálni a mozgását.

„Owono túlzott erőt használt, és nem volt meg a kellő testkontrollja ahhoz, hogy visszafogja magát, amikor már megnyerte a párharcot” 


– mondta Cañizares. A szakértő ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a kapusok gyakran emelik fel a térdüket, amikor megpróbálják megvédeni magukat egy ütközésnél. A hatóságok azt vizsgálják, történt-e a sportszabályok megsértésén túl büntetőjogi szempontból is értékelhető mulasztás, és megfelelő volt-e a sérült ellátása. A vizsgálat megindítása nem jelenti automatikusan azt, hogy a kapus bűncselekményt követett el.

Nyitókép: Szurkolók virágokat helyeznek el Jesús de Miguel emlékére a Heliodoro Rodríguez López stadionnál, Santa Cruz de Tenerife városában (fotó: Europa Press Canarias via Getty Images)

Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!