2026. január 7. 22:02
Nem minden futballista álma a trófeák halmozása. Hat történeten keresztül mutatjuk meg, miért sokkal több a foci, mint egy játék. A karrierjük csúcsán, dollármilliókat és világhírt utasítottak vissza, hogy azt válasszák, ami igazán számít: a családot.
1. Craig Johnston: aki a Liverpoolt cserélte ápolói műszakra
A 80-as években Craig Johnston a Liverpool sztárja volt. Az ausztrál középpályás mindent megnyert: öt bajnoki címet, FA-kupát és a legrangosabb európai trófeát, a BEK-et. 1988-ban, mindössze 27 évesen, karrierje zenitjén azonban sokkolta a világot: azonnali hatállyal visszavonult.
Nem sérülés vagy formahanyatlás állt a háttérben. Johnston nővére, Faye súlyos balesetet szenvedett Marokkóban, kómába esett, és maradandó agykárosodást szenvedett.
Johnston tudta, hogy Liverpoolból nem tudja megfelelően támogatni a családját a világ másik felén. „Mindannyian azt hittük, Faye jobban lesz, de nem így történt... Ezért visszavonultam a futballtól, nagy döntés volt” – emlékezett vissza később.
Hazaköltözött Ausztráliába, és a nap 24 órájában a nővére ápolásának szentelte életét. Érdekesség, hogy a tragédia közepette, részben figyelemelterelésként, feltalálta a forradalmi Predator futballcipőt (asztalitenisz-ütők borítását használva a jobb tapadásért), amit később az Adidasnak adott el. Így, miközben feladta saját karrierjét a családjáért, találmányával megváltoztatta a futball történelmét.
2. Carlos Roa: a kapus, aki nemet mondott a Manchester Unitednek
1998-ban Carlos Roa a világ egyik legjobb kapusa volt. Az argentin hálóőr az angolok elleni büntetőpárbaj hőseként vált világszerte ismertté a franciaországi világbajnokságon. A Manchester United legendás menedzsere, Sir Alex Ferguson 10 millió dollárt kínált érte, hogy ő legyen Peter Schmeichel utódja. Ez volt a kapusok számára elérhető legnagyobb elismerés.
Roa azonban hithű hetednapi adventista volt, és meggyőződése szerint a 2000. év elhozta volna a világvégét. Hogy a végítéletet a családjával, spirituális megtisztulásban várhassa, 1999-ben, pályafutása csúcsán visszavonult, és egy elszigetelt argentin faluba, Villa de Soto-ba költözött.
Bár a világvége elmaradt, és Roa később visszatért (azzal a feltétellel, hogy szombatonként nem lép pályára), karrierje sosem ívelt fel újra a korábbi magasságokba. Döntése azonban egyértelmű üzenet volt: a hit és a családi béke többet ért számára, mint az Old Trafford dicsősége. Később a hererákot is legyőzte, újabb bizonyítékát adva rendkívüli lelkierejének.
3. Radja Nainggolan: a Nindzsa legnemesebb harca
Radja Nainggolant, a tarajos, tetovált, dohányzó középpályást sokan a futballvilág rosszfiújaként könyvelték el. A pályán kérlelhetetlen harcos volt, az AS Roma és az Inter sztárja. 2019 nyarán azonban megmutatta, hogy a kemény külső érző szívet takar.
Amikor feleségénél, Claudiánál mellrákot diagnosztizáltak, Nainggolan válaszút elé került. Kínából és európai topkluboktól kapott ajánlatokat, de ő egy szakmailag visszalépésnek számító opciót választott: kölcsönbe ment a kiesés ellen küzdő Cagliarihoz. Az ok egyszerű volt: Claudia szardíniai származású, és Nainggolan azt akarta, hogy felesége a kemoterápia alatt a szülei és barátai körében, a megszokott támogatói közegben gyógyulhasson.
Néha először férfinak kell lenned, nem csak a karrieredre gondolni
– nyilatkozta. A döntés meghozta gyümölcsét: Claudia harca a betegséggel sikeres volt, Nainggolan pedig vezérévé vált a Cagliarinak, bizonyítva, hogy a szeretet a legnagyobb motiváció.
4. Jesús Navas: akit a szíve hazahúzott
Jesús Navas története a mentális egészség és a családi kötelékek erejéről szól. A Sevilla villámgyors szélsője pályafutása elején súlyos szeparációs szorongással és krónikus honvággyal küzdött. Tehetsége alapján a világ bármelyik csapatában játszhatott volna, de képtelen volt elhagyni szülővárosát és családját.
2005-ben lemondta a válogatottságot, mert nem tudott elutazni a csapattal.
Edzőtáborokból kellett hazavinnie az édesapjának, mert a távolság fizikai rosszullétet okozott nála. Pszichológusok segítségével és családja végtelen türelmével végül csatlakozott a spanyol kerethez a 2010-es világbajnokságra (ahol kulcsszerepet játszott a finálé győztes góljának előkészítésében).
2013-ban végül megtette a nagy lépést, és a Manchester Cityhez igazolt. Ezt nyilatkozta:
Van egy feleségem és egy kisbabám, és az, hogy velem vannak Angliában, segít majd beilleszkedni.
A költözés csak azért volt lehetséges, mert sikerült átültetnie otthoni ökoszisztémáját Manchesterbe.
Bár a Premier League-ben is bajnok lett, szíve mindig Sevillában maradt, ahová 2017-ben visszatért. 2024-es visszavonulásakor is a fizikai fájdalom mellett a családjával töltött idő fontosságát hangsúlyozta.
5. Walter Montillo: karrier egy kisfiúért
Walter Montillo, az argentin irányító neve talán kevésbé ismert Európában, de története szívbemarkoló. Karrierjének minden állomását fia, Santino állapota határozta meg. Santino Down-szindrómával és súlyos szív-, valamint bélrendszeri rendellenességekkel született, születése után hetekig az életéért küzdöttek.
Montillo azért igazolt Kínába a Shandong Luneng csapatához, mert a magas fizetés garantálta fia élethosszig tartó, speciális orvosi ellátását és jövőjét.
A legmeghatóbb állomás ebben a történetben az, amikor Santino csecsemőként kritikus állapotban volt, az Universidad de Chile (ott focizott akkor a középpályás) szurkolói „Fuerza Montillo, Fuerza Santino” transzparensekkel támogatták.
Montillo nem felejtette el ezt a szeretetet. Megígérte, hogy visszatér, és ott fejezi be pályafutását. Így is tett: búcsúmérkőzésén a legfelemelőbb pillanat nem az ő gólja volt, hanem amikor fia, Santino is pályára léphetett, és a közönség ovációja közepette gólt lőtt. Montillo számára a futball eszköz volt, hogy apaként a legjobbat adhassa fiának.
6. Francesco Totti: aki nemet mondott a Galaktikusoknak
Francesco Totti a hűség mintaképe. Bár 2004-ben a Real Madrid – a világ akkori legerősebb csapata, a Galácticos – mindent megadott volna érte (Aranylabda-esélyt, Bajnokok Ligája címeket, csillagászati fizetést), Totti maradt Rómában.
A döntés mögött nemcsak a klubhűség állt, hanem egy erős anyai kötelék is.
Gyerekkorában a Milan már megpróbálta elcsábítani, de édesanyja, Fiorella, az ajtóban állva zavarta el a kérőket, mondván: a fiának otthon a helye. Ez a lecke végigkísérte Totti életét.
Amikor a Real Madrid hívta, a családjával konzultálva döntött: Róma nem csak egy város, hanem a családja kiterjesztése. „Nem mentem volna a Real Madridhoz, mert az nem az én történetem volt... Az én történetem Róma volt” – vallotta be. Totti elfogadta, hogy kevesebb trófeát nyer, cserébe viszont örökké Róma királya és családja büszkesége maradt.
A nyitóképen Francesco Totti 2005-ös esküvőjén édesanyjával, Fiorellával látható. Fotó: Massimo Insabato/Archivio Massimo Insabato/Mondadori Portfolio via Getty Images